Vágólapra másolva!
Jason Priestley, a Beverly Hills 90210 volt sztárja három hónapos kényszer-elvonókúrába fog, hogy kiváltsa börtönbüntetését, melyet ittas vezetésért kapott.
Vágólapra másolva!

A Beverly Hills 90210 című sorozatban feltűnt Jason Priestley már jó ideje az ital rabja. A túlzott alkoholfogyasztása volt a ludas abban az 1999-es incidensben is, melynek során Porchejével nekiment egy parkoló autónak és több szemeteskukának, ráadásul a mellette ülő barátja eltörte a karját. A bíróság most hozta meg döntését: a 31 éves színész három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, de öt napra valóban be is kellett vonulnia a börtönbe, hogy átérezze mi vár rá, ha ismét a pohár fenekére néz. Emellett három hónapos kényszer-elvonókúrára ítélte a bíróság. Ezt azonban nem a sanyarú állami intézetek egyikében kell eltöltenie, hanem saját kérésére (és költségére) egy kaliforniai magán-kórházban. Jason nem fellebbezett a döntés ellen, szóvivője szerint mélyen megbánta tettét, és készen áll minden büntetés elviselésére. A legnagyobb kár azonban nem azzal érte, hogy elveszítette kedvenc Porcheja mellett a jogosítványát is, hanem azzal, hogy az eset miatt felesége, Ashlee Peterson is elhagyta. Az előző kettőt ugyanis még visszaszerezheti, de úgy tűnik házasságának már lőttek, hiszen neje már a válópert is elindította.

(UIP-Duna)

Ajánló:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!