A világ főbb vallásainak közismert hiedelmei a szexről

Vágólapra másolva!
Avagy miként vélekednek a vallások a szexről és az erotikáról.
Vágólapra másolva!

Forrás: PLAYBOYBuddhizmus

Maszturbáció:
A buddhista tan előírja a hívőknek a "bármiféle szexuális eltévelyedéstől való tartózkodást", ami tulajdonképpen annyit jelent, hogy szex közben sem magunknak, sem másnak nem szabad fájdalmat okozni. Tehát a maszturbáció a legtöbb buddhista számára nem probléma, bár néhányan úgy hiszik, hogy a szex elvonja a figyelmet a megvilágosodás keresésétől. Ők gyakran az Első Prédikációt idézik Buddhától, aki az érzéki örömök hajszolását "közönséges, durva, nemtelen és kártékony" dolognak nevezte.

Házasság előtti szex:
Egy szakértő érvelése szerint Buddha a nőtlenségre biztatott, mivel csökkenteni akarta a születési rátát, hogy követőinek legyen ideje a spirituális időtöltésre. A Tantra-iskola, melyet sokan romlottnak tartanak (de amelynek gyökereit szintén a hinduizmusban kell keresni), azt hangsúlyozza: a szex eszköz a megvilágosodáshoz. Egy korai Tantra-vezető szerint "Buddha lényege a női nemi szervekben lakozik".

Hinduizmus

Maszturbáció:
Megbélyegzés helyett a Káma-Szútra inkább elmagyarázza, hogyan a legélvezetesebb a dolog: "Egy oroszlán karmaival ragadd meg szerszámodat. Ülj egymásra merőlegesen kinyújtott lábakkal, kezeidet a földre helyezve támaszd meg magad, és karjaid között dörzsölgesd."

Házasság előtti szex:
A hinduk nagy része úgy gondolja, hogy a tinédzserek és fiatalok ne éljenek nemi életet, míg be nem fejezik tanulmányaikat.

Iszlám

Maszturbáció:
Istimnaként ismert, gyakorlása tiltott. Gyógymódja a házasság.

Házasság előtti szex:
"Amitől az iszlám a szabályozatlan szexualitásban a legjobban tart, az társadalmi káoszt okozó hatása" - mondja egy bölcs tanító. Ennek megfelelően a muszlimok gyakran elkülönítik a férfiakat és a nőket. A nők nemi szerve külsejének megcsonkítása röviddel a serdülőkor előtt néhány országban még általános szokás, habár az operációt végző nőket néha rá tudják venni, hogy "hagyjanak némi tüzet a férjnek".

A muszlim férfiakat arra biztatják, hogy minél előbb nősüljenek meg. Ha egy férfi nem talál feleséget, hasznot húzhat az egyház által minden szempontból elfogadott "ideiglenes (élvezeti) házasságból", amely megengedi, hogy az illető - akár csak egy órára is, de - férjjé váljon. Az "ara" ilyenkor gyakran prostituált. Ha egy férfi bűnösnek találtatik paráználkodásban, az iszlám törvénye szerint 100 korbácsütés a büntetése.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!