Akik az irodalmi Nobelt kaphatják

A Svéd Királyi Akadémia várhatóan csütörtökön hirdeti ki, hogy ki kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Bár az Akadémia tizennyolc örökös tagja minden alkalommal a legnagyobb titokban hozza meg döntését, irodalmi körökben már hónapokkal a nyilvános eredményhirdetés előtt megkezdődik az esélylatolgatás, találgatás. Összeállításunkban az idén legesélyesebbnek tartott írók és költők életművét tekintjük át.

Az indai születésű Salman Rushdie neve szintén nem ismeretlen a Nobel-díj sorsáról határozó bírák előtt, ám Llosához hasonlóan talán az ő személye is túl sokszor merült már fel jelöltként. A Nobel számára már csak azért is kétséges, mert a kritikusok egyöntetűen egyetértenek abban, hogy az utóbbi években megjelent regényei színvonalban messze elmaradnak pályafutása korábbi műveitől.

Salman Rushdie 1947-ben született Bombayben, szülei muzulmán hitben nevelték fel. Tizennégy éves korában Angliába küldték tanulni, ahol hamarosan brit állampolgárságot kapott.

Első, Grímusz című regénye 1975-ben jelent meg. A mágikus elemekkel átszőtt történet mintegy előrevetíti Rushdie életművét: az ismert dél-amerikai írók mellett őt tartják a mágikus realizmus egyik legtekintélyesebb képviselőjének. A regény főhőse, Szárnyaló Sas kontinenseken és korokon át üldözi istenét, a címszereplő Grímuszt, mert az a halhatatlansággal megajándékozta ugyan, de a békés öregedés titkával már adósa maradt.

1981-ben jelent meg egyik legjelentősebb regénye, Az éjfél gyermekei, amelyért Booker-díjban részesült. A cím azokra a gyermekre utal, akik az India függetlenné válását követő órában születtek, de a rendkívül magas gyermekhalandóság miatt sokan közülük még a kilencéves kort sem érhették meg.

1988-ban látott napvilágot negyedik regénye, a Sátáni versek, amely óriási felháborodást váltott ki a muzulmán olvasók körében, többek között abból kifolyólag, hogy a könyvben szereplő prostituáltak Mohamed próféta feleségeinek nevét viselik, és a magát Mohamedet idéző szereplő is inkább kapzsi és nőfaló kereskedőnek tűnik, mint vallási vezetőnek.

Az indiai kormány betiltotta a kötetet, amelyet több helyütt nyilvánosan elégettek. 1989-ben az iráni Khomeini ajatollah 1,5 millió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Rushdie azóta a brit állam által finanszírozott védőőrizetben él, nem mutatkozik a nagyobb nyilvánosság előtt.

1994-ben Kelet, nyugat című novelláskötete jelent meg, amelyet három regény, A mór utolsó sóhaja (1995), a Talpa alatt a föld (1999) és utolsó regénye, a 2001-ben megjelent Fúriadüh követett.