Ambrus: "A Viszkis-kép nem feltétlenül igaz"

Ambrus Attila minden vágya, hogy kiléphessen a "viszkis rabló" szerepéből. A világhírű magyar bankrabló büszke a sikereire (amiért sokat köszönhet szerinte a rendőrségnek), de elutasítja, hogy Robin Hoodnak vagy betyárnak címkézzék, és ha szabadul, médiamunkásként bizonyítaná, hogy új ember lett. A radiocafé 98.6 Macsó Hímzés című műsorában elhangzott interjú szövege és hanganyaga.

Ők egyébként békén hagynak?
Most már igen. Voltak áthallások a dolgoban, hát nyilván rosszindulat, azt hiszem, ez mindenütt jellemző, kint is. Nézd, ez egy olyan dolog, hogy mindenkinek nem tudsz megfelelni. Itt egyszerűen nincs olyan, hogy spontaneitás. Itt kőkemény érdekek vannak. Sajnos azt kell, hogy mondjam, meggyőződésem, hogy itt a börtönben (és remélem, ezzel nem bántok meg senkit) őszinte barátság nem is tud kialakulni. Eleve maga a helyzet, hogy nem te választod meg, hogy kivel vagy, hanem az esetek 99%-ában, legalábbis az én esetemben, betesznek embereket melléd. És innentől kezdve barátságról... amikor "kajakra" betesznek valakit, hogy "na, öcsém, barátkozzál"... Szóval ez az én értékítéletemben másképp működik.

Azok a legendák, amik a börtönökről keringenek, igazak?
Most mit értesz ez alatt?

Mondjuk az erőszakot...
Most erre, tudod, mit tudok mondani? Ez a börtön egy nagyon specifikus hely. Rengeteg helyről jött emberkékkel beszéltem, és nem azt mondom, hogy itt ilyen nincs, itt is van, nyilván van egyfajta erőszak, mint minden szubkultúrában, itt is van erőszak, itt is megvan az erőszak, de itt abszolút nem tolerálják az erőszakot. Tehát most nem akarok példákat mondani, hogy melyik börtönökben milyen fajta erőszak van, itt, megmondom őszintén, nagyon odafigyelnek erre a dologra, és ezt most pozitív értelemben mondom, hogy nem hagyják azt, hogy a másikat csicskáztassák, hogy kifosszák, kirabolják, tehát itt tényleg erre a dologra nagyon odafigyelnek.

Amikor végül elítéltek - a szökésed után - azt nyilatkoztad, hogy amikor valaki ilyen sok időt leguggol (ezt a kifejezést használtad, tőled tanultam), akkor már szinte mindegy, hogy visszatér-e társadalomba. Ezt most is igaznak gondolod?
Részben. Rengeteg könyvet és rengeteg ide vonatkozó irodalmat is olvastam, és meggyőződésem, hogy ha az ember nem kezd valamit magával, és csak magát a büntetést tölti, akkor problémák lesznek. Főleg egy nagy ítéletnél nem tudom, hogy a társadalomnak mi a célja. Most az a célja, hogy büntessen, vagy az a célja, hogy megtoroljon? És most nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő, ezen már túl vagyok - néhány katarzison már túl vagyok, már nem foglalkozom azzal, hogy megérdemeltem vagy nem érdemeltem, kész, itt vagyok, el kell fogadnom ezt az állapotot. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy egy nagy ítélet önmagában nem jelent semmit. Sőt további problémákat generál, olyan problémákat, amivel a társadalom nem tud mit kezdeni, és nem is akar foglalkozni tulajdonképpen. Mert az, hogy "utónevelés"... hasonló közhelyekkel nem akarok senkit untatni, mert ez tulajdonképpen nem is létezik. Vannak ugyan pártfogók meg ehhez hasonló dolgok, de ez csak a külvilág felé szól, gondolom, az unió is megkövetel bizonyos kritériumokat, de meggyőződésem, hogy önmagában a nagy ítélet az ember leépülését szolgálja, és nem a megtérését, azt az állapotot, hogy az ember átértékelje az életét. Itt annyi sokk ér, és ingerek, hogy nyilván az emberben egyfajta düh, ellenszenv kialakul. Csak folyamatosan kapod a szurkapiszkákat, és egy idő után azt mondja az ember, hogy "basszus": ennyit leülök, és akkor még itt is szívják a vérem, ott is szívják a vérem. Egy idő után nagyon sok ember, ha nem tudja kezelni ezt a problémát, potenciálisan két lábon járó veszélyes valakivé válik. Komolyan mondom, számos példa van erre, én azért ezt el szeretném kerülni, ezért igyekszem megragadni mindent, hogy próbáljak valamit kezdeni magammal.