Ambrus: "A Viszkis-kép nem feltétlenül igaz"

Ambrus Attila minden vágya, hogy kiléphessen a "viszkis rabló" szerepéből. A világhírű magyar bankrabló büszke a sikereire (amiért sokat köszönhet szerinte a rendőrségnek), de elutasítja, hogy Robin Hoodnak vagy betyárnak címkézzék, és ha szabadul, médiamunkásként bizonyítaná, hogy új ember lett. A radiocafé 98.6 Macsó Hímzés című műsorában elhangzott interjú szövege és hanganyaga.

Nyilván, ha az ember az alvilágban kezd el élni, akkor olyan emberekkel találkozik, akiket mi, a felszínen élők nem ismerünk. Mennyire ismertek téged ezekben a körökben?
Az egész dolognak ez a lényege. Lehet, hogy tudat alatt volt bennem egy előítélet ezzel a világgal szemben, tényleg nem akarok senkit megbántani, itt rengeteg ember, a saját érdekéből kifolyólag eladott volna. Az alvilág egy bizonyos ideig felkarol, segít, de hogyha az adott illető megszorul - számos bizonyíték van erre, a Tasnádi ügyétől kezdve a kecskeméti maffiaperen keresztül (ismerős ember vádalkut köt peren kívül) -, tulajdonképpen eladnak. És én ezért igyekeztem ezt a világot elkerülni, és mondtam, hogy nem megyek oda, és köztudott, amit két ember tud, az már nem titok. Ez is motivált, hogy ne foglalkozzam én azzal a körrel, járjam a saját kis utamat.

Te mennyire érzed igaznak a Robin Hoodhoz való hasonlítást?
Nyilván megvan az én véleményem is erről a dologról, ezt nem szívesen mondanám el. Egy tény: az köztudott, a zsaruk orrba-szájba azt szajkózzák, hogy milyen egy rohadt egy önző disznó voltam, hogy lenyúltam az állam lóvéját, föléltem, és egy egoista barom vagyok, nem adtam senkinek lóvét. Na most a következőt tudom mondani: hát nem teszem meg azt a szívességet, hogy elmondjam, hogy kinek mennyit adtam a rabolt pénzből. És most visszakanyarodnék erre a Robin Hood-szerepre. Hát nem voltam, soha nem voltam az. Segítettem, akinek lehetőségem nyílt, ugyanis rajtam is segítettek, ugyanis amikor idejöttem Magyarországra, ha hiszitek, ha nem, egy ingben és egy nadrágban jöttem át, egy vonat alatt kapaszkodva a határon. Semmim nem volt. És a csapattársaim, az akkori újpesti srácok, felkaroltak, segítettek, lakáshoz jutottam Újpesten. Az alsógatyától kezdve mindent kaptam, hát olyan bőrdzsekim volt, komolyan mondom, hogy úgy néztem ki, mint Belmondo! 88-ban nagyon nagy dolog volt, hogy igen, idejövök egy idegen helyre, nem ismernek és segítenek. Én a segítő szándékot igyekeztem visszaadni, most kérdés, hogy mennyire sikerült, és kaptak-e olyanok is, akik nem érdemelték meg, ez a későbbiekben, amikor bezártak, kiderült, hogy kik voltak, akik mellettem álltak, és kik tolattak ki mögülem, de tény, hogy igyekeztem segíteni én a magam kis eszközeivel, azokat az emberkéket, akik közel álltak hozzám.

Azt mondod, hogy amit két ember tud, az már nem titok. Te mégis bevettél egy társat, ami utólag és kívülről nézve hibának bizonyult. Így van?
Pontosan. Volt előtte is társam, igencsak nyúlvérű fickók voltak, betojtak az első, második balhé után, mondtam is, hogy jó, hát akkor váltsunk. Nagyon sokáig egyedül dolgoztam, aztán rájöttem arra, hogy nem aprózom el magamat. Ha nagy lóvé van, az két-három személyes meló. Köztudott, hogy kis pénzhez nem kell komolyabb őrizet, nagyobb lóvéhoz már komolyabb biztonsági feltételeket teremtenek. És azt mondtam, hogyha már van egy ember, aki besegít és áll az ajtóban, az már nekem pont annyi segítség, hogy azzal lokalizálja a helyet, és onnantól kezdve a terepet én tudom uralni. És így jött a képbe az akkori csapattársam, és az, hogy ez most jó dolog volt vagy nem volt jó dolog? Ezt lehet önzőségnek felfogni, ezt vágták a fejemhez, hogy nekem nem volt elég a kis pénz, hogy én önző voltam, én nagyot akartam szakítani, hát, nem tudom. Utólag nehéz ezen filozofálni, hogy most ez jó dolog volt vagy nem volt jó dolog, akkor én ezt így láttam helyesnek, bár a mai fejemmel, hogyha bűnöznék, messzire elkerülnék minden olyan helyzetet, amikor társra van szükség.

Érdekes dolog, olyan, mintha egy profival beszélgetnénk, hogy hogyan kell ezt a szakmát művelni.
Nem tudom, megvan a saját kis elképzelésem arról, hogy hogyan kell bizonyos kritériumoknak megfelelni. De amikor a bűntársakat, úgymond, toboroztam, akkor is bizonyos kritériumoknak kellett, hogy megfeleljenek.

Hogy érted? Nyilván nem hirdetést adtál föl, de azért valahogy mégis...
Elsősorban adtam gondolkodási időt. Ez volt az első megbeszélésünk tárgya, hogy "figyelj, öcsi, válaszút előtt állsz, ez egy nagyon fontos lépés az életedben, ez egy mérföldkő: eldöntheted, hogy elindulsz a lejtőn lefele, vagy fölfele". És adtam két vagy három hónap gondolkodási időt, hogy eméssze meg. Általánosságban elmondtam, hogy ez nem egy törvényes valami, de nem kell embert ölni, nagyjából elmondtam, hogy miről lenne szó, és azt is elmondtam, hogy: "figyelj, öcsi, ha csúszunk, akkor óriási gáz, akkor megyünk a lecsóba, de eldöntheted, hogy akarsz-e az élet napos oldalára kerülni, vagy nem akarsz a napos oldalára kerülni". Ez volt az egyetlen feltétel. És akkor voltak lőgyakorlatok, elvittem lövészetre, meg fegyvereknek a biztonságos kezelése, tudom, hogy ezek ilyen apró kis szakmai dolgok, meg elmeséltem nekik, meg terepszemlét tartottunk, meg a bank le volt rajzolva nekik, oda-vissza tudtam, hogy hány férfi, női alkalmazott dolgozik, kamerák állása, menekülési útvonalak, tehát egyfajta forgatókönyv szerint működött az egész, ez egy kőkeményen felépített valami volt. Következetes pali voltam, egyszer késett egy megbeszélésről a társam, és majdnem agyvérzést kaptam. Mondom "basszus, én el tudok jönni időben, te meg nem tudsz, ez, mondom, az első és legfontosabb dolog ennél a munkánál, a pontosság és a precízség, ha ez nincs meg, akkor nincs miről beszélni". Ha nem tartja be az alapvető dolgokat, akkor miről beszélünk?