Harvey Weinstein és az Oscar

Voltak persze erősebb és gyengébb éveik: a legerősebbnek talán az 1997-es és 1998-as bizonyult, amikor az általuk gyártott Az angol beteg, majd a Szerelmes Shakespeare tarolt (egyéb kisebb sikerek mellett); a leggyengébbnek pedig a 2002-es, amikor a szeptemberi terrortámadást követően mélypontra kerültek, és több száz alkalmazottat voltak kénytelenek elbocsátani. (Az "ínségesebb" évek azonban már 2000-ben elkezdődtek: sorozatban buktak meg a Lasse Hallström rendezésében készült filmek, így Az árvák hercege, A kikötői hírek, és végülis a Csokoládé sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.) A hullámvölgyből - úgy tűnik - sikerült kikeveredniük. Ebben az évben szinte minden eddiginél nagyobb sikerre tarthatnak számot.

A Miramax stúdió égisze alatt született mindhárom olyan alkotás, mely a legrangosabb Oscar-díjakra pályázhat és melyeket a legtöbb kategóriában jelöltek. Ők gyártották a Chicago című musicalt (mely 13 jelöléssel bír), Scorsese Gangs of New York című filmeposzát (melyet 10 jelölésre méltattak) és Stephen Daldry Az órák című művét (melyet a Paramount stúdióval közösen jegyeznek, szintén 9 jelöléssel). Szintén náluk készült a Frida című életrajzi film, mely 6 kategóriában van versenyben, és a The Quiet American, mely ugyan csak egy, de fontos jelölést kapott. Valamint ők forgalmazzák a Hős című kínai filmet is, mely a legjobb külföldi alkotás Oscar-díjára pályázik.

Ez összesen 40 Oscar-jelölést jelent, amivel egyetlen másik stúdió sem versenyezhet Hollywoodban. Ehhez persze elkötelezettség és kockázatvállalás kellett.

Tom Cruise Weinsteinnal

Harvey Weinstein legendás figurája az amerikai filmgyártásnak. Gyakran hangoztatta, hogy Francois Truffaut Négyszáz csapás című klasszikusa volt rá akkora hatással, hogy eltökélte: filmeket fog készíteni egész életében. És egyúttal azt is elhatározta, hogy beemeli az európai filmművészet szellemiségét az amerikai filmiparba, és lehetőleg olyan alkotásokat készít, amelyek a két irányzatot egyesítik. Egyszerre lesznek tehát tartalmas, elgondolkodtató és újszerű megoldásokat alkalmazó munkák - és az amerikai közönséget vonzó, érzelmekkel túlfűtött, hibátlanul kivitelezett, a széles rétegek számára is befogadható produkciók. Lehetetlen küldetés - mondanák sokan. Harvey Weinsteinnak sem mindig sikerült, de ő mégis tartja magát az eredeti koncepcióhoz.

Egyedül persze nem lett volna képes arra, hogy a kevésbé sikeres időszakokban is talpon maradjon. Bátyja, Bob háttérben maradt ugyan, de nélküle semmire sem menne. Ő igazgatja a Dimension nevű vállalatukat, mely viszont tömegfilmek gyártására szakosodott. Ez a cég teremtette meg például a "tinihorror" és a "tinivígjáték" műfaját, és célközönsége más műfajban is a tinédzser korosztály. Itt ritkán születik olyan produkció, amely anyagilag bukást eredményez, ezáltal tudják megteremteni a biztos hátteret a Miramax fajsúlyosabb műveihez.

Catherine Zeta-Jones a Chicagóban

Ennek köszönhető, hogy Harvey Weinstein bele mer vágni olyan filmek készítésébe, amelyre mások nemet mondanak. A Chicago című filmmusical példátlan sikere után (mely a közönség és a szakma részéről is kétségtelen) szinte elképzelhetetlen, hogy ezzel a filmtervvel Weinstein kockázatot vállalt. Pedig így van, hiszen a musical műfaja önmagában rizikós manapság. Ezen még a Moulin Rouge sikere sem változtatott, hiszen az rendhagyó darabja a műfajnak, melyben számtalan slágert felhasználtak az elmúlt évek könnyűzenei terméséből. A Chicago - zenéjét tekintve - klasszikus musical, a történetet pedig jóformán újra kellett írni, a színpadi változat olyan karcsú keretet adott a számoknak. Ráadásul a története sem épp az a sztori, amelyre a fiatalok özönlenek a mozikba - ez is kockázati tényezőnek minősül abban a korban, melyben a mozik közönségének jelentős hányada 25 év alatt van. A Chicago tehát mindennek ellenére lett bombasiker. Harvey Weinstein elképzeléseit igazolta, hiszen a kifinomult értelmiségieket és a széles tömegeket egyaránt meghódította.

Martin Scorsese legutóbbi rendezése, a Gangs of New York szintén komplikált vállalkozás. A kosztümös film lérehozása rengeteg pénzt igényelt, a maximalista rendező pedig sok türelmet. Többször előfordult a forgatáson, hogy Weinsteinnal veszekedett, a vágószobában pedig az, hogy pótforgatást követelt. A nagy hatalmú Weinstein végül engedett, és - bár csúszott határidőkkel és a premier állandó elhalasztásával - bemutatták a művet. A szakma egy része ugyan fanyalgott, és kifejtette, hogy Scorsese bármelyik műve jobb ennél, végül mégis megkapta az Amerikai Filmakadémia 10 jelölését. Azért pedig mindenki hálás, hogy Daniel Day-Lewist visszacsábította a filmszakmába.

Stephen Daldry Az órák című filmje ismét abba a csoportba sorolható, mely túlságosan kifinomult művészi alkotásnak próbálja mutatni magát ahhoz, hogy valódi közönségsiker legyen. (És hogy művészi alkotás-e ténylegesen, csak évek múlva dől el.) Ráadásul ez sem a fiatal korosztályt célozza meg, sem a három nő történetével, sem a főszerepekre szerződtetett színésznőkkel. Azt azonban talán lehetett sejteni, hogy az Amerikai Filmakadémia épp ezt a műfajt preferálja - amelyet Az angol beteg 9 Oscarja is alátámaszt.

A Frida és a The Quiet American azok közé a Miramax-produkciók közé tartozik, melyektől Weinstein nem várt igazán sokat, a bennük játszó színészek azonban igen. Mindkettő sikere nagyban köszönhető Salma Hayeknek és Sir Michael Caine-nek, akik lépten-nyomon hangoztatták, hogy szívügyüknek tartják az alkotást.

Ezek után azonban már szinte minden Harvey Weinsteinon múlik.Az Amerikai Filmakadémia tagságán belül híresen jó kapcsolatai vannak, és nem sajnálja az energiát arra, hogy ezeket a kapcsolatokat felizzítsa a szavazásra. Sokan irigykedve tekintenek összeköttetéseire, és azt terjesztik róla, hogy csupán ezeknek köszönheti az eredményeit. Ha részben így van is, ez csak a díjkiosztókon számít. A lényeg talán mégis az, hogy megcélzott egy hollywoodi mércével magasnak mondható szellemi színvonalat, amelyet következetesen tart.

Gy. D.