Aranyhalak és kényelmi díj

Vasárnap este véget ért az idei Budai Gourmet. A négynapos rendezvényen mi is kint voltunk , és összeszedtük, mitől volt jó. Meg, hogy mitől nem.

Ami szuper volt.

Tényleg gourmet volt

Mert ennyi jó éttermet, ételekkel foglalkozó kézművest, termelőt, borászt ilyen kis helyen nem találunk sehol az országban, és ennyiféle, kifejezetten különleges és finom ételt sem tudunk megkóstolni ennyi pénzért. Az elnevezés tökéletes harmóniában volt a tartalommal, amit például a vasárnap, Tahitótfaluban megrendezett eperfesztiválról már nem tudunk elmondani. Az egy bucsu volt. Igen, a Budai Gourmet Fesztiválon a belépőt nem lehet leenni, de még így is kiadja az ár-érték arány.

Volt halas pult

Mert ugyan a magyarok nagyon kevés halat esznek, de vasárnap estére olyan gyönyörűen kiürült a kardhalfejjel dekorált pult, hogy öröm volt nézni. Ráadásul maga a koncepció is tökéletes volt: a hűtőpultból kiválasztja a vevő a halat, rákot vagy polipot, azt azonnal megsütik neki egy vaslapon, nincs fakszni, csak frissen sült, ropogós bőrű, omlós húsú makréla, és boldogság, mert a hal, a hal jó, szép és csodálatos.

A Magyar Gasztronómiai Egyesület birkapörköltje

Mert Csontos György egy harmincöt kilós, szabadon nevelt, ötéves állat minden részét belefőzte a pörköltbe, a fejétől kezdve a belsőségeken keresztül a csontokig, amitől a pörkölt olyan lett, hogy az ember csak hümmögni tudott utána. Az Egyesület, élén a jelen lévő, és rendet tartó Molnár B. Tamással a hagyományos elkészitési módokra szerette volna ilyen módon felhivni a figyelmet. Sikeresen. Hümmögtünk rendesen, miközben kenyérhéjjal próbáltuk felfeszegetni a tányér szélére gyönyörűen odakötő, narancs faggyús szaftot. Az első adagnak már csak a lépét és maradék szaftját sikerült lerabolnunk, a szerkesztőség női szekciója éppen azt tunkolja a képen, a másodikból húst is kaptunk és zokogtunk a gyönyörűségtől. Ha lenne egy hely Budapest környékén, ahol állandóan lehetne ilyet kapni, úgy járnánk oda, mint a dunabogdányi pisztrángoshoz, és az se zavarna senkit, hogy mondjuk Pántlika Csárdának hívják. Sőt, lehetne az a környékén száz kilométerre is. A birka mindenek felett.

A pacalverseny

Mert nagyon jó volt nézni, ahogy fehér kiskosztümös lédik tolják az arcukba a különböző pacalokat, és mert Segal Viktor és Bíró Lajos akkora műsort nyomott, hogy egész végig másra se tudtunk gondolni, minthogy miért nincs még közös főzőműsoruk (mert senki se tudná megfizetni). Vagy egy egész tévéjük. Fölmentek a színpadra, megfőztek (jó, nem ott főzték meg, ott már csak a végét rakták össze) egy tejszínes (BL), és egy ázsiai (SV) pacalt, közben pedig úgy adták egymásnak a labdát, és csapták le a kapottakat, hogy öröm volt nézni (néha a két műsorvezető, Jókuti András, és Mautner Zsófia is beszállt, de ez másik liga, az eléggé látszott). Bíró Lajosról eddig is lehetett tudni, hogy nem hal meg az asztalnál (értik, hahaha), most is elég feszes tempót diktált, de Segal nemhogy állta a sarat, de szép játékkal hozta ki döntetlenre a meccset.

Bíró Lajos pacal carbonara receptje, később jön Segal Viktoré is!

A tömeg

Ezen általában nyavalyogni szokás, és ígérem, hogy ha jövőre kétszer ennyien lesznek, akkor mi is elkezdünk nagy hangon hőzöngeni, de most a tömeg azt mutatta, hogy a tavalyi csekély érdeklődés után végre sokan kimentek. Ráadásul még így sem voltak olyan sokan, hogy pár perces sorban állás után ne lehetett volna bármit megkapni.

A Millenáris

Mert ez egy könnyen megközelíthető, kellően tágas, és nagyon kényelmes, otthonos hely, minden szempontból ideális egy ekkora rendezvénynek. És vannak kínai díszpontyok is, amit Péter Anna órákig nézett volna, ha hagyjuk. (ARANYHALAK, A-R-A-N-Y-H-A-L-A-K - a szerk)

Mindenhol nagyon jó volt a kenyér

Mert a jelenlegi elkeserítő kenyérhelyzetben egyszerűen nem lehet túlbecsülni ennek a kérdésnek a fontosságát.

Őrzött kerékpártároló

Ami mellé a srácok még egy nagymotort is bevettek megfigyelésre, ráadásul a Millenárison van ruhatár, ahova a bukót és a többit le lehet pakolni.

Normális mellékhelyiségek

Ezt talán fölösleges részletezni, de aki iszonyodik a mobilvécétől, az nem jár fesztiválra. A szerkesztőségben van, aki ezért nem ment még ki soha a Szigetre.

És ami béna:

A Metapay

Mert az oké, hogy az eljárás gyors, egyszerű, és tisztább, mint minden pultnál bogarászni az aprót a zsebből, hogy nyolchuszonöt, adjak huszonötöt, persze (hosszas kotorászás), jaj, még sincs, csak húsz (ideges nevetgélés), nálad sincs, Tibor stb. De töltésnél bankkártya használatért külön száz forintot bekérni? És kényelmi díjnak nevezni? Ezen még csiszoljunk szerintem a következő nagy fesztiválig, mert - ahogy a székely mondja - viccnek kicsit erős.

Emberek, akik dobozgitárral ülnek a medence szélén és Beatles-dalokat adnak elő önszorgalomból

Mert ha ennek nem vetünk véget idejében, akkor jövőre világzenei színpad is lesz, és budai gasztrowoodstocknak fogják hívni a rendezvényt.

A zenés színpad

Mert ugyan tudjuk, hogy a vurstli hangulatra komoly igény mutatkozik a mindenkori fesztiválközönség részéről, de attól még a bömbölő zene rettenetesen hazavágta a környékbeli bódék hangulatát. Amúgy is: sikerült már valaha valakinek jót ennie dzsessz zenére? Na ugye. És az Alma együttes? Jelen 10 gyerek, aki élvezi (nem) és 100 felnőtt, aki idegrohamot kap? Na ne, felnőtteknek szervezett rendezvényen ne legyenek gyerekzenekarok, ilyen egyszerű ez, még akkor sem, ha a rendezvény a Danubius rádiót üvöltető éttermi középszernek akar megfelelni. Ne. Legyen csend, ahogy a jelenlévő éttermekben sem szólnak gyerekdalok.