Túlélni a karácsonyt

A karácsony a diétázók legnagyobb mumusa, hiszen hiába a számtalan fantasztikus fogyókúrás tipp a különböző életmódmagazinok hasábjain, egyik sem szokott beválni, amikor ott ülünk a terített asztalnál.

Elérkezett az év vége, és vele a permanens diétázók két legnagyobb mumusa, a karácsony és a szilveszter. És a kettő közötti hét nap. Ez az egy hét (ha hozzácsapjuk az újévnek azt a részét, amíg elfogynak a szilveszteri maradékok is, akkor mondjuk két hét) a legtöbb fogyókúrázó számára már előre a rémálmok legfőbb okozója (az angol nők például szeptember óta fogyóznak, hogy karácsonykor legyen honnan visszahízni). Hiszen karácsonykor egyszerűen muszáj zabálni. Ezzel pedig mindent tönkreteszünk, amiért egész évben küzdöttünk. Mehet a levesbe hónapok megfeszített diétája (igazából: rendes diéta helyett a fogyózásról való sopánkodás volt, néha pánikszerű koplaló rohamokkal megküldve). Annyi az egész éves, embert próbáló önmegtartóztatásnak (kapcs-ford: csak akkor nem zabáltunk hajnali kettőkor macskarészegen girosztálat három baklavával, ha véletlenül nem mentünk mulatni). És hiába volt az a rengeteg rendszeres, kíméletlen testedzés is (heti kétszer negyvenöt perc bohóckodás kétkilós súlyzókkal annál a cuki személyi edzőnél, amelyik mindig ilyen szexi sortban mászkál). Minden hiába volt, mert jön a karácsony, és karácsonykor egyszerűen muszáj zabálni. Arra, hogy hogyan éljük túl a karácsonyt, létezik számtalan jó tanács, ezek általában működnek is, ha az ember tartja őket, csak éppen az ember nem tartja őket. Lehetne arról beszélni, hogy hogyan együk le az ünnepi asztalról a fehérjében gazdag ételeket, és vigyázzunk a sütikkel - de hát ezeket mindenki tudja, olvasta is ezerszer, mégsem működik. Az ember általában úgy van beállítva, hogy legalább karácsonykor szeret rendesen beenni mindenből, amit elé tesznek (más kérdés, hogy általában egész évben ugyanezt csinálja, de a karácsony az különleges, az ünnep, akkor pláne mindenki ezt csinálja).

Hát akkor zabálj - de szakaszosan

Az ünnepek alatti zabálást nem tudjuk megakadályozni, úgyhogy álljunk inkább az élére. Az egyik legjobb stratégia a kalóriabevitel kordában tartására minimális odafigyeléssel kivitelezhető - és nem maradunk ki semmiből. A dolog pofonegyszerű, angol nyelven intermittent feastnek nevezik (szakaszos lakomázás, az intermittent fasting, szakaszos vagy időszakos böjtölésből ferdítve), és nem más, mint a harcosok diétája az ünnepekre alkalmazva. A harcosok diétájáról már volt szó, a dolog lényege, hogy a nap nagy részében keveset kell enni, egy kisebb, pár órás részében meg annyit, amennyi belefér, sőt, még annál is többet. Ennek a táplálkozási mintának óriási hasznát vehetjük az elkövetkező időszakban: nem kell lemondani semmilyen családi, baráti, munkahelyi vacsorát (főleg az utóbbit, amikor a cég fizet, és amolyan modern kori Kis Jánosként megpróbálhatjuk kienni a vén Sarudyt a vagyonából). Nem kell mártírképpel nyammognunk a párolt akármin, miközben mindenki tolja a malacsültet, bár azt mindenki tudja, hogy a gondosan fölragasztott és büszkén hordott mártírarc pontosan ugyanolyan fontos része a diétázásnak, mint a kis rózsaszínű súlyzók. Ha a szakaszos lakomázást választjuk, mindössze arra kell figyelnünk, hogy ne egész nap zabáljunk megállás nélkül. A pár kisebb étkezés alkalmával főleg fehérjét (húst, túrót) és lassabban felszívódó szénhidrátforrásokat fogyasszunk (bab, lencse, zab), utóbbiból csak pár falatot. Ha pedig itt az ideje, akkor nyugodtan dobjuk a lovak közé a gyeplőt, és toljuk be azt a 3-4000 kalóriát, ami nélkül elképzelhetetlen a karácsonyi hangulat. Ha ezt tudjuk tartani, akkor is fogunk hízni (napi 4000 kalóriától tényleg csak az nem hízik, aki valami nagyon kemény fizikai munkát végez), de nem lesz vészes a dolog. A dolgot ott bukhatjuk el, hogy megállás nélkül nassolunk - de akkor igazából nem is az imént vázolt szakaszos lakomázás protokollját követjük, hanem mit is? Ja, igen, a semmit.

Pihenőnapokkal a kevesebb zsírért

A másik igen jó megoldás lehet a böjtnapok beiktatása. Ha máskor nem, az ünnepek előtti napon, illetve a végén egy-egy teljes böjtnap is csodákat tesz. Ha mást nem nézünk, ez a kétszer egy nap koplalás is olyan kalóriamínuszt csinál, amivel nagyon jól ellesz a szervezetünk, amíg az ünnepi szezon véget ér. A böjt kedvező hormonális változásairól, a böjtöt követő hatékonyabb tápanyag-felhasználásról már nem is beszélve. A karácsonyi időszak utáni böjtnek pedig megvan az az előnye is, hogy hagy egy kis időt regenerálódni a nem kicsit leharcolt emésztőrendszerünknek. Ezzel a megoldással az egyetlen baj a szokatlansága: aki sosem próbálta, nem biztos, hogy bele mer vágni (aki meg próbálta, annak fölösleges magyarázni a hatékonyságát).

A legfontosabb: fölösleges stresszelni

Az ember hajlamos a karácsonyt (húsvétot, szülinapot) okolni a zsírért, de ha jobban megnézzük, akkor a dolog úgy áll, hogy néhány nap folyamatos zabálástól még senki sem hízott meg látványosan. Persze, föl lehet szedni egy kis fölösleget, és föl is szoktak, főleg mivel a megnövekedett ünnepi kalóriamennyiség általában drasztikus mozgáscsökkentéssel (és kalóriafelhasználással) jár együtt. Azt meg régóta tudni lehet, hogy ahol több a bevitt energia, mint a felhasznált, ott zsír keletkezik. De a dolog korántsem olyan vészes, mint ahogy az emberek szeretik beállítani: nem ettől a pár naptól leszünk vállalhatatlanul kövérek, és nem is emiatt romlik le az állóképességünk annyira, hogy szívrohamot kapunk, mire fölgyalogolunk az elsőre.

Nézzük a karácsonyt: három nap alatt, kíméletlen zabálás mellett lecsúszik összesen 21 000 kcal (ez napi 7000 kcal: tizennégy Big Mac, kb. ugyanennyi tábla csoki vagy húsz zacskó gumicukor). Ha ebből semennyit nem használna föl a szervezetünk, akkor is összesen 2,3 kiló zsírt híznánk, amit rendes diétával pont két hét alatt lehet leadni januárban. Semmi az égvilágon nem indokolja azt a típusú hisztit, ami a karácsonyi (húsvéti) kalóriafogyasztás körül zajlik. Persze ha valaki egész évben zabál, akkor sokkal kényelmesebb mindent a Jézuskára kenni.