Két lovat megülni egy séfsapkával - Takács Lajos interjú

Takács Lajos, a - nyugodtan mondhatjuk - megkerülhetetlen Olimpia Étterem alapítója és séfje az elmúlt hetekben éttermet váltott. A szerzőinek is mondott konyhát vivő séf a Szent István téri Laci!Pecsenye?-ben lát el konyhafőnöki feladatokat, de az Olimpiát sem hagyja teljesen magára. Az biztos, hogy az új helyen jobb lesz a pecsenyelé.

Takács Lajos és a virágok. Forrás: Táfelspicc

Mi lesz most az Olimpiával?

Mi lenne? Nem hagyom ott, nem nélkülem fog tovább menni. Ugyanúgy figyelni fogok arra, hogy mi megy ott. Csak kaptam egy olyan ajánlatot, amit érdekes szakmai kihívásnak gondolok, és elfogadtam. Időben megterhelő lesz, de nem jön ki rosszul, mert az Alpár utcában mindig a nyár volt egy kicsit kihívás, itt meg a tél lesz az.

Miért igazolt át a Laci!Pecsenye?-be?

Nem történt semmi különleges, vagy olyasmi, ami érdekes lenne: megkeresett a Pollok Laci (Pollok László, az étterem tulajdonosa - a szerk.), és mondta, hogy jó lenne, ha idejönnék, mert szükség lenne egy komoly séfre. Ráadásul felajánlotta, hogy üzlettársként jöhetek ide, én pedig megragadtam az alkalmat.

Ez nem túl markáns váltás az Olimpiához képest?

Hát vannak olyan dolgok, amiket itt nem lehet, ezt el kell fogadni. Az a személyesség, ami az Olimpiában megvolt, itt biztos nem lesz meg. De ez egy más karakterű hely, nem is biztos, hogy működne.

Ez önt mennyire zavarja?

Van egy feladat, amit meg kell oldani. Egy húszfős helyen más működik, mint egy százfős helyen. Nem is nagyon lehet összehasonlítani a kettőt. Egyébként meg sokkal fontosabb például az, hogy akikkel együtt dolgozom, azokkal jól kijöjjek, szakmailag rendben legyen a személyzet, az pedig itt is megvan. Nem mondom, hogy nehézség nélkül ment az átállás, mert egy színvonalas, folyamatos munkára mindig nehéz rábírni az embereket. Az Olimpiában ez egy idő után nem volt probléma, mert gyakorlatilag csak azok maradtak meg, akik ugyanolyan megszállottak, mint mi voltunk. De nem szeretem ezt az Olimpiával összemérni, mert tudomásul kell venni, hogy ez más hely, más a stílusa. Vannak dolgok, amik sosem lesznek olyanok, mint az Olimpiában, de ez nem baj.

A Laci!Pecsenye? nemcsak közönségében, de kategóriájában is mást képvisel.

Azt látni kell, hogy a csúcskonyha nem úgy működik sehol Európában, hogy abból van az őrületes hasznuk a séfeknek. Biztos van egy két ilyen is, de nem ez a jellemző, hogy ezek a helyek tisztességes megélhetést nyújtanak. Presztízshelyek, ahol a séfek nevet, tőkét szereznek maguknak, amit aztán máshol tudnak kamatoztatni.

Takács Lajos séf Forrás: Táfelspicc

Mire gondol?

Például alacsonyabb árakkal működő, nagyobb forgalmú bisztrókra. Nem véletlen, hogy egy idő után a legtöbb sztárséf megnyitja a saját kis bisztróját, bouchonját, vagy franchise-ban gondolkozik, esetleg készételeket dob piacra. Ez a legtöbb helyen úgy működik, hogy egy kiemelkedő étteremnek van akkora neve, hogy a hozzá kapcsolódó kisebb helyeket magával tudja húzni. Ebből a szempontból is speciális a helyzet itthon, mert ez pont nem így működik. Valamiért a minőség nem vagy csak nagyon lassan szivárog le a csúcséttermekből a vendéglőkbe, kisebb éttermekbe. Ezt nagyon jól mutatja például, hogy még mindig siralmas állapotban van itthon az a szegmens, amit streetfoodnak szoktak nevezni.

Azért már jobb a helyzet, mint akár két éve...

Valamivel jobb, de még mindig nagyon szegényes a kínálat. Egy olyan téren, mint ez itt, kellene legalább öt jó szendvicses. És itt nem Michelin-csillagos szendvicsre gondolok, hanem egyszerű, tisztességes szendvicsesre, ahol friss alapanyagokból, jó kenyérből, érdekes szendvicsek készülnek. Magyarországon ezek a dolgok nem működnek. Pedig az lenne a jó, ha az éttermek, a vendéglátás minden szintjén hozzáférhető lenne a minőségi étel, nemcsak a csúcséttermekben vagy a felső kategóriában. A vendég más helyre szeretne menni a barátnőjével, máshova üzleti megbeszélésre, és máshova mondjuk egy vasárnapi családi ebédre. Megint máshova, ha csak enne egy jó levest, vagy egy gyors ebédet. Ezek a helyek nemcsak hangulatukban és kínálatukban különböznek, hanem kategóriában és árban is. Itthon nagyon ritka az olyan hely, ami méltányos áron kínálna igazán jó minőséget.

Elég sok helyen van kifejezetten jó ár/érték arányú ebédmenü. Az Olimpiában is.

Igen, van, de az emberek nemcsak ebédelni szeretnének ilyen áron, hanem vacsorázni is.

A már említetteken túl a Laci!Pecsenye? miben hozott még változást?

Elég sok új dolgot kell kitalálnunk. Van most egy 2013 forintos ebédmenü, azt folyamatosan frissíteni kell, ami komoly agymunkát igényel, most nyitjuk a fröccsöntőt, ahol fröccsözni lehet majd, de oda is ki kell találni pár harapnivalót, ami karakterében oda illik. Tehát nem egydimenziós itt a munka, és nem is kevés.

Az Olimpiában kevés volt?

Nem, ott máshogy volt sok, vagy inkább azt mondom, hogy más jellegű volt. Például sok energia elment arra, hogy az emberek megszokják, elfogadják és megszeressék azt, ami ott folyt, illetve a folyamatosan frissnek lenni, mindig up to date-nek maradni, arra ráhangolódni. Itt meg a méreteket megszokni, hogy ekkorában nagyon jó minőséget adjunk állandóan, aminek az az ára, hogy nincs lébecolás, üresjárat. Itt majd valamivel jobban meg kell felelni a vendégeknek, de a saját bőrömből nem bírok kibújni. Az biztos, hogy itt jobb lesz a jus, mert nagyobb mennyiségben fogjuk tudni készíteni.

Töltött paprika szusi

"Megkaptuk az előző séfnek az étlapját, és azon volt egy töltött paprika, amit átvariálunk. Én egyébként az itthon divatos töltött paprikát nem szeretem. Túl sokáig fő, a paprika általában élvezhetetlenül puha, a paradicsom meg ennyi idő alatt elveszti minden értékes karakterét, és akkor még agyon is cukrozzák. A most bemutatott nigiri a hagyományos töltött paprika elemeinek fölhasználásával alkotja újra az ételt: van benne rizs, hús, paradicsom, paprika, de mindegyik olyan formában, hogy megőrizze legjobb tulajdonságait." - Takács Lajos

Elkészítési idő: nettó 60 perc, bruttó 150 perc

Hozzávalók:

A rizshez:

• 300 g szusi rizs
• 100 g rizsecet
• 1 evőkanél cukor
• 1 evőkanál só

A húshoz:

• 500 g mangalicakaraj, egészben, kicsontozva
• 1 liter tej
• Kaliforniai paprika
• maldon só
• szójaszósz
• wasabi
• paradicsomszósz/ketchup

Szusi rizst készítek. A rizst alaposan megmosom (hideg folyó vízben, amíg a szűrőből kifolyó víz nem lesz egészen tiszta), megfőzöm. A rizsecetet egy kis edényben kis lángon fölmelegítem, a sót-cukrot belekeverem. A föloldódott, ráöntöm a rizsre, és óvatosan, hogy ne törjem, jól elkeverem. A rizst a tálalásig langyosan tartom.

A nagy darab sertéskarajt megtisztítom, teljesen lehártyázom. Faszénen minden oldalról körbepirítom, majd tejjel együtt levákuumozom. 62 fokos vízfürdőben 45-60 percig főzöm. Ha kész, hagyom kihűlni, majd hajszál vékony szeleteket vágok belőle.

A kaliforniai paprikát nyílt lángon karamellizálom, a héját leszedem, szeletekre vágom. A rizsből nedves kézzel ujjnyi kanapékat készítek, erre helyezem a karajszeletet, erre pedig a sült paprikát. Maldón sóval megszórom.

A szószhoz szójaszószt, wasabit és paradicsomsűrítményt (Heinz Ketchup megteszi) összekeverek, a nigirik mellé teszem egy kis mártásos tálban.

Takács Lajos Könyököl egy szekrényre. Forrás: Táfelspicc