Mószerolni próbált a Tesco, ráfázott
![tesco vásárlók portál](https://cdn.origo.hu/2023/12/xLqzkal_ZQ_gZiaI0HJrnGimgGCqzWq7cEoBu6DrxHg/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q3NTVlZWMyMzUxZDQ3ODNiYTY2ZTI3ZmZiZjQ0YTUz.webp)
„Ezt tanította nekünk a hamburger” címmel a Tesco kétoldalas hirdetést adott közre, amelyben az idei lóhúsbotrány miatt szeretett volna elnézést érni, és megmagyarázni, hogyan történhetett meg, hogy a marhahúspogácsáiba lóhús került.
A szándékot azonban több iparági szereplő nehezményezte, ugyanis a szöveg megfogalmazása félrevezető volt. A reklámok etikusságára ügyelő civil szervezethez, az Advertising Standards Agencyhez (ASA) érkezett panaszok szerint a cég az egész élelmiszeripart próbálta belerángatni az ügybe, olyan célzásokat téve, mintha a szabályozással lenne probléma. Az ASA szerint a hirdetésben volt néhány félreérthető pont, amelynek alapján a fogyasztók azt hihették, hogy minden forgalmazó és árus érintett volt a lóhúsbotrányban, noha ez korántsem volt így.