Miért van sok rossz párizsi és pálinka a minisztérium szerint?

A közelmúltban megjelent két írásunk, az egyik a magyar élelmiszerek általánosan rossz minőségének okait firtató publicisztika, a másik egy kiemelten fontos magyar termék, a pálinkák között aránytalanul nagy mennyiségben előforduló hibás tételek okait kereső cikk. A cikkek megjelenése után a Vidékfejlesztési Minisztérium jelezte, hogy nem teljesen ért egyet a leírtakkal. Mi azt gondoljuk, hogy fontos, hogy meghallgattassék a másik fél is, ezért most közöljük a minisztérium észrevételeit. Nézzük, honnan jön a sok rossz párizsi és hibás pálinka szerintük!

Susánszky Iván „Miért olyan rossz a párizsi” című cikkében részletesen kifejti, hogy minden baj okozója a Magyar Élelmiszerkönyv. Szerinte az élelmiszerkönyvi szabályozás felelős azért, hogy kizárólag „élelmiszeripari hulladékot” lehet az üzletekben vásárolni.

De vajon mi lehet az oka, hogy létezik egy ilyen „varázskönyv”, ami „miatt” generációk nőnek fel úgy, hogy egyre gyengébb minőségű élelmiszereket fogyasztanak? Vagy esetleg ez csak egy nem elég körültekintő feltárása egy valóban létező és igen súlyos problémának? Netán tudatos gazdasági érdekeket, célokat szolgáló következtetés?

Mint az élelmiszeriparért 40 éve cselekvő módon – kiemelten a minőségügy területén – munkálkodó élelmiszermérnök, úgyis, mint a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság elnöke (a cikkben jelzett szerkesztőség nem létezik) rendkívül fontosnak tartom, hogy a magyar élelmiszerek minőségéért reálisan aggódó fogyasztók tisztességes, valós képet kaphassanak arról, milyen is ma az élelmiszerek minősége, és mi ennek az oka?

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy egyetértek azzal a megállapítással, hogy manapság az üzletekben kiemelkedően sok gyenge és közepes minőségű élelmiszer kapható, és a médiában ránk zúduló reklámözön többségében a silány beltartalmi értékű élelmiszerekre igyekszik a figyelmünket ráirányítani. Ugyanakkor a nagy nosztalgiázások közepette se felejtkezzünk meg arról, hogy manapság az üzletekben is, de különösen a helyi piacok kínálatában, bőségesen rendelkezésünkre állnak a kiváló minőségű, az adalékanyagok sokaságától megkímélt hazai és külföldi élelmiszerek is, igaz, ezek az előzőekhez képest magasabb fogyasztói árakon. Huszonöt évvel ezelőtt azonban még sem a kistermelői kolbászt, sem a pármai sonkát nem volt könnyű „szocialista összeköttetések nélkül” megszerezni.

Mi is az a Magyar Élelmiszerkönyv?

Egy háromkötetes műszaki szabályozás, mely a rendszerváltás után, a szabványok helyébe lépett. Az első kötet elsősorban az Európai Uniótól átvett műszaki irányelveket tartalmazza, a második kötet a „klasszikus” termékszabványt pótló gyűjtemény, míg a harmadik kötetben a laboratóriumi vizsgálati módszereket találjuk. (Az Origo cikkében kifogásolt problémák többsége a második kötetben található termékszabályozásokkal kapcsolatos.)

Valóban a Magyar Élelmiszerkönyvön múlik az élelmiszerek minősége?

Igen is, meg nem is. Igaz ugyanis az az állítás, hogy valamennyi, az élelmiszerkönyvben meghatározott megnevezéssel forgalomba hozott élelmiszernek teljesítenie kell azokat a minimális műszaki elvárásokat, amelyeket a terméklapok meghatároznak. A feltételek teljesítése ugyanakkor csak alulról korlátozott, vagyis az előírtaknál gyengébb minőségű termék az adott megnevezéssel nem hozható forgalomba. A jobb minőségnek – több hasznos anyagnak, kevesebb adalékanyagnak, jobb technológiának – azonban semmiféle akadálya nincsen, szemben azzal, amit a cikkíró Molnár B. Tamásra hivatkozva sugall a francia élelmiszerkönyvre való hivatkozás kapcsán.

Miért olyan alacsony szinten határozza meg a minőségi követelményeket a Magyar Élelmiszerkönyv?

Tény, hogy az EU csatlakozásig sok esetben lényegesen szigorúbbak voltak a minőségi követelmények. A rendszerváltás után fel is merült számos, a piac mindenhatóságában hívő csoportban, hogy mivel a minőség piaci kategória, arról döntsenek a fogyasztók, azaz nem szükséges semmiféle állami szabályozás. Szerencsére sikerült megakadályozni az élelmiszerek minőségi szabályozásának felszámolását, és a Magyar Élelmiszerkönyv hatályban maradt. Az EU-csatlakozással párhuzamosan aztán az élelmiszergyártók szakmai szervezetei egyre erőteljesebben kongatták a vészharangot, hogy amennyiben a szigorú hazai szabályozás fennmarad, akkor a kereskedelmi láncok versenyében a magyar élelmiszeripar teljesen kiszorulhat a hazai piacról. Így a csatlakozással egy időben elkezdődött a Magyar Élelmiszerkönyv követelményrendszerének harmonizálása (lebutítása) a körülöttünk lévő országok elvárási szintjére. Ettől ugyan a magyar élelmiszeripar nem lett versenyképesebb, azonban a kereskedelmi láncok már nemcsak a szlovák vizezett sonkát árulhatták, hanem a magyart is.

Miért és kinek lenne jó, ha a Magyar Élelmiszerkönyv szigorú minőségi követelményeket határozna meg?

Senki nem akadályoz meg bennünket abban, hogy a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai a jelenleginél szigorúbbak legyenek. Azonban tudni kell, hogy uniós tagállamként vonatkoznak ránk is az alapvető szabályok – így biztosítanunk kell az áruk szabad áramlását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyik tagországban jogszerűen előállított élelmiszer a másik tagországban is korlátozás nélkül forgalomba hozható. Tehát a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai lehetnek szigorúbbak, mint más tagországokban, azonban nem lehet a szabályozás diszkriminatív, azaz az olcsó, gyenge minőségű külföldi termékek továbbra is forgalomban tarthatók. Ezzel a nagy tömeget (forgalmat) jelentő, olcsóbb élelmiszerek piacáról jogszabályi korlátozással kiszorítjuk a magyar gyártókat, miközben a fogyasztók a kereskedelmi láncok kínálatában szinte semmiféle minőségjavulást nem éreznek. A szigorú és kötelező élelmiszerkönyvi szabályozás tehát könnyen egyes hazai élelmiszer-ipari szakágazatok felszámolását indíthatná el.

Miért van olyan sok „szemét”?

Eközben a kereskedelmi láncok a gyenge minőségért a fogyasztókra mutogatnak („erre van igény, csak ezt hajlandók megfizetni”), a termelők és a feldolgozók meg a kereskedelmi láncokra („nem hajlandók a minőséget megfizetni”). Valójában a rendkívül koncentrált, alig egy tucat kereskedelmi lánc az egymással folytatott kíméletlen piaci verseny következtében igyekszik olcsó sajátmárkás és akciós árakkal a fogyasztókat az üzleteibe vonzani. Ehhez egyre alacsonyabb beszerzési árak kellenek, vagyis aki beszállító akar maradni, annak tudomásul kell vennie a nyomott árakat. Ez aztán beindítja a negatív minőségi spirált, mivel egy idő után olcsóbban csak akkor lehet az élelmiszert adni, ha a drágább alapanyagot egyre több pótanyaggal, adalékanyaggal helyettesítik. Ebből lesznek végül a „mintha élelmiszerek”, amelyek úgy néznek ki, mint a párizsi, de a bika húsából már emlékképeket sem találni bennük.

Van-e megoldás?

Igen, de ezért mindnyájunknak tennie kell! (Az Origo szerkesztőinek értelmezése szerint a minisztérium által kifogásolt cikkek pont ennek a felszólításnak próbálnak eleget tenni, azaz felhívják a figyelmet arra, hogy a párizsi és a pálinka nem feltétlenül 'csak' olyan jó lehet, mint amilyennek a boltból ismerjük.) A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 2010 óta egymás után jelenteti meg az úgynevezett második szintű szabályozást a kimagasló minőségű, különleges élelmiszerek minőségi előírásaira. A szabályozás – a diszkriminációs vádakat kikerülve – önkéntes, vagyis nem kötelező, de engedély vagy licencdíj fizetése sem szükséges az alkalmazásához. Szigorú feltétel azonban, hogy ha egy gyártó a címkén feltünteti a „különleges” vagy ezzel szinonim jelzőt, akkor köteles az emelt szintű élelmiszerkönyvi irányelv betartására. Ezek az előírások a magas minőséget, a minél kevesebb adalékanyag használatát, a minél kíméletesebb technológia alkalmazását követelik meg. (Így például a „normál” lekvárok esetében elég a 33%-os gyümölcstartalom, míg a különlegeseknél 60% szükséges, és nem lehet bennük mesterséges színezék, tartósítószer, valamint állományjavító növényi pektin is csak legfeljebb 0,5%-ban). Egyre több élelmiszercsoportra készül ilyen szabályozás. Sajnos ismereteink szerint a kereskedelmi láncok többsége egyelőre nem igényli ezeket a minőségi élelmiszereket.

A döntő lépést az élelmiszerek minőségének javítása érdekében azonban mi magunk, fogyasztók tehetjük meg. Az autópiacon természetesnek tartjuk például, hogy van 2-3 millió forintért is új autó, de az átlag inkább 4-5 millió, és a luxuskategória bőven a 10 milliót is meghaladja. Tudomásul vesszük, hogy az ár bizonyos összhangban van a minőséggel.

Az élelmiszerek vásárlásakor azonban még mindig bedőlünk a reklámoknak, és elhisszük, hogy az 1000 Ft/kg alatt kínált trappista sajt ugyanolyan, mint amit nagyapáink dicsértek. Ez azonban képtelenség. Az sem valószínű, hogy az olcsó termék vételéhez mindig a rossz anyagi helyzet párosul – nehéz elhinni ugyanis, hogy a sérült, lejárat előtti termékek között turkáló, ám terepjáróval érkezett háziasszonyt a nélkülözés motiválná.

A kereskedelmi láncok kínálatában ma is fellelhetők kiváló minőségű élelmiszerek – sajnos elsősorban a külföldieket preferálják –, így ha a tudatos, egészségorientált vásárlók valóban ezeket fogják keresni, a minőségi áttörés sem nem marad el!

Gyaraky Zoltán
főosztályvezető
a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság
elnöke

A másik levélért lapozzon!