Rozskenyér kell hozzá, ez a legfontosabb. Sajnos ezen a ponton meg is bukhat a dolog, mert a jó rozskenyér Magyarországon döbbenetesen ritka. Csak a harmadik volt az, amelyik nem volt annyira szétcsapva a sütőipar trükkjeivel, hogy hajlandó legyen tisztességesen, kevés cukorral is erjedni.
A kvasz, vagyis szebben ejtve kvász tulajdonképpen nem más, mint erjesztett tészta. Alkoholtartalma alacsony, ellenben az alkohol képződésének mellékterméke, a szén-dioxid egy része benne marad; lehűtve igazi csemege.
A fél kilós rozsbucit apróra kockáztam, majd sütőben megpirítottam. 30 deka cukrot lábasban három liter vízzel összemelegítettem, majd a tésztával együtt felforraltam. Miközben hűlt, 15 gramm élesztőt felfuttattam. Miután kellemes kézmeleg lett a lábas tartalma, összekevertem őket, üvegbe töltöttem, majd a tetejére pár szem mazsolát dobtam – állítólag ettől lesz jó íze.
A magyar kapcsolat
Érdemes műanyag palackot használni, a tágulás miatt időről időre leengedve a felesleges szén-dioxidot. Nem kell aggódni, egy kevés marad benne, hisz a három nap alatt, amíg hagyjuk erjedni a keveréket, folyamatosan keletkezik utánpótlás. Ha elérkezik a nagy nap, textilpelenkán leszűrjük, majd egy tiszta üvegben mehet a hűtőbe – langyosan ugyanis ihatatlan.
Az íze? Érdekes, igazán érdekes: édes, de nem ragadósan geil, kicsit savas, ám nagyon szokatlan. Ennek ellenére meg lehet inni, bár biztos, hogy nem lesz a kedvencem. Pedig igazából ez a folyékony kenyér, nem a sör.