Az ételmarketing diadala a józan ész felett

Ebben a cikkben olyan ételekről lesz szó, amelyek puszta létükkel is a zseniális marketingeseknek és termékfejlesztőknek állítanak nátrium-glutamáttól ízletes és állagjavítótól az örökkévalóságig szilárd emlékművet.

Hogy az otthoni felhasználásra tervezett gyorsételek, előre elkészített vacsorák, mélyfagyasztott dolgok úgy általában mennyire érik meg anyagilag, milyen fantasztikus dolgok vannak bennük, arról már többször cikkeztünk a spiccen mi is.

A kényelmi termékek alapvetően nem az ördögtől való dolgok, némelyiknek van előnye azzal szemben, amikor hagyományos módon készítjük az ételt. Az ember köt egy kompromisszumot: valamit sokkal gyorsabban/kevesebb energiával/kevesebb koszos edénnyel/biztosabb kimenetellel készítek el, cserébe elfogadom, hogy a büdös életben nem lesz olyan finom, mint kellene.

De van, amikor egyáltalán nem olyan világos, hogy mit nyerünk a termék használatával.

Marketingesek–Tisztességes kisemberek: 1-0 :((( Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Mi aztán tényleg nem vagyunk a készételek esküdt ellenségei, például ha az EU egyszer úgy dönt, hogy betiltja a Vifon leveseket, akkor azonnal a forradalom élére állunk. De könyörgöm: a Vifon leveseknek van jogosultságuk: hogy a fenébe tudna az ember hatvan forintból olyan mennyiségű ízfokozót és egyéb, kínai laboratóriumokban is csak tesztfázisban levő kísérleti anyagot bevinni? De van, amit még mi sem értünk meg.

Pörkölt/Gulyásleves alap

A pörköltalap pár dologból áll, zsírból, hagymából, paprikából. Ebből a háromból. Mindenféle előképzettség nélkül lehet vele pörköltet készíteni, sőt, ha jók az alapanyagok, akkor jó pörköltet. Amit ezzel a zacskóval készítünk, az nem pörkölt lesz, hanem valami egészen más, ráadásul egyáltalán nem tiszta, hogy azon a tíz percen kívül, amíg felaprítjuk a hagymát, mi a nyereség.

A gulyáslevesporral ugyanez a helyzet. A kettő közötti különbség egyébként annyi, hogy a gulyáslevesporban van paszternákpor, a pörköltalapban pedig nincsen.

A zacskó tartalmát ráadásul a megsült húsra kell rátenni, és elvileg abból csinál pörköltnek látszó ételt – a fogyasztók sérelmére.

Ropogós csirkefalatok alap

Ezzel a fantasztikus termékkel csak most, a cikkhez való anyaggyűjtéskor szembesültünk. (A tudományos igényű anyaggyűjtés egyébként úgy zajlott, hogy lementünk a boltba, és végignéztük ennek a furcsa polcnak a kínálatát. Amelyik termék kicsit görbítette a teret a beleölt temérdek kreatív energia miatt, azt levettük a polcról.)

Szóval, kérem szépen, ebben a zacskóban panír van. Rántott húshoz. Vagy, ahogyan a zacskón áll: ropogós bunda alap. De ha panírnak nevezzük, nem tévedünk nagyot. Tehát amikor leemelik a polcról ezt, mondogassák magukban: most vásárolok egy zacskó kész panírt, mert nem tudok egy darab húst magamtól először lisztbe, aztán tojásba, végül zsemlemorzsába forgatni. Vagy sörtésztába, ami még egyszerűbb.

Bögrés sütemény

Egyik személyes kedvencem, mert nagyon jól mutatja, hogy az egyre növekvő entrópiából és emberi hülyeségből egy kis odafigyeléssel milyen rengeteg pénzt lehet összeszedni. Ennek a nagyon szomorú süteménynek a története az igényességéről különösen nevezetes internetes mikroblogszférából indult. Az évekkel ezelőtt agyonreblogolt posztban pár képkockás recept szerepelt arról, hogyan készítsünk mikrohullámúban néhány perc alatt süteményt. Az eredeti poszt brownie-t emlegetett, de hát aki csak kicsit is konyít a süteményekhez, az tudta, hogy csak annyi köze van a brownie-hoz, hogy ugyanolyan a színe.

A vérprofi marketingesek viszont zavarba ejtő könnyedséggel ültek a hülyevonat masinisztaszékébe, és piacra dobták ezt a dolgot, amelynek az az előnye mindenképpen megvan a netes verzióhoz képest, hogy köszönhetően a számos nagyszerű kémiai megoldásnak, legalább az íze meg az állaga nem lesz olyan tűrhetetlen, mint egy olyan kakaós tésztának, amit pár perc mikrózással készítettek el. A hátránya, hogy egyrészt a használati utasítás szerint kell hozzá margarin, másrészt meg, aki ezt megveszi a boltban, semmi mást nem kommunikál magáról, mint hogy: hé, ide süssetek! Én annyira lúzer vagyok, hogy még azt a receptet sem tudom megcsinálni, amit direkt az ilyen lúzerek számára talált ki az interneten valami vicces kedvű troll!

Arról nem is beszélve, hogy az eredeti brownie is már eleve a világ egyik legegyszerűbb süteménye, még a fehérjét sem kell felverni hozzá.

Házi krémes krém

Gondolt már arra otthon, hogy milyen jó lenne enni egy finom krémest? Ugye, hogy igen? És aztán ezt a gondolatot követte az a gondolat, hogy „Nosza, álljunk neki leveles tésztát csinálni, krémet főzni, konyhában szobrozni?” Nem.

És tudja, hogy miért nem?

Azért, mert rendes ember krémest cukrászdában eszik. Ha egyáltalán megfordul a fejében, hogy krémest süssön otthon, akkor mindenképpen azok közé az emberek közé tartozik, akik dűlőszelektált lisztből készítik a leveles tésztát, és az hétszentség, hogy a boltnak még csak arra a sorára sem megy, ahol ezek a porok vannak. És ez így van rendjén: aki krémessel tökörészik, az adja meg a módját, és ne bohóckodjon ezekkel a porokkal.

Palacsintapor

Ez önmagáért beszél. A palacsintatészta egyszerű, mint a szög. Pontosan ugyanannyi edényt koszolunk össze a porral, mint ha mi dobjuk össze a tésztát, kisütni ezt is ugyanúgy ki kell, tehát az egyenletben sehol nincs olyan változó, amin nyerészkedhetnénk. Ebben a műfajban egy dolog van, ami talán még jobban szétszaggatja a téridő szövetét, mégpedig a mélyfagyasztott, készen kapható palacsintatészta. Ott talán annyival tényleg beljebb van az ember, hogy nem kell összemaszatolni egy edényt, és nem kell mosogatni. Persze erre vannak kevésbé megalázó módszerek is.

Például nem kell enni egyáltalán.

Ha pedig arra kíváncsi, mennyi időt és pénzt spórolhat a porételekkel olvassa el ebben a témában készült kísérletünk eredményeit.