Biztos, hogy jó üzlet ez, hiszen a híg, nyomokban gyümölcsízt tartalmazó cukros-szénsavas löttyök nem kívánnak drága gyártástechnológiát. Feltehetőleg jóval többet ér az üvegpalack, mint a beletöltött tartalom – az ünnepi jelleget kölcsönző pezsgős csomagolás azonban lehetővé teszi, hogy drágábban adják el, mint a filléres, PET-palackos italokat.
A hazai piacot nagyjából három cég uralja. A Vitapress tolja a zsugorfóliázott, mesefigurás italokat. Közös jellemzőjük, hogy ezek a legdrágábbak és a műanyag borításon nincsen perforált bontósáv, hogy hozzáférjünk a drótzárhoz. Körömmel, késsel és éles eszközökkel kell lefejteni, hogy hozzáférjünk. A gyártó figyelmét szeretnénk felhívni arra, hogy a cirka hármas betűmérettel feltüntetett összetevői lista miatt megérdemelnék, hogy kétszázszor lemásolják az összes ákombákomot, amit tizennyolc nyelven rányomtattak.
A Törley gyártja a kedvező áru, hagyományos külsejű Kölyök gyümölcsitalt. Mint az összes most tesztelt italban, ezekben is van valódi gyümölcsből származó összetevő található, igaz, aromát és színezéket is adagolnak – úgy tűnik, nem nagyon van olyan versenyző, ami ezt ki tudná kerülni.
Diabéteszes gyerekeknek nem találtunk pezsgőszerű üdítőt, a harmadik jelentős márka, a Tini sem kínál nekik semmit. Elsőre mindannyian Fininek olvastuk, mert a T-betűbe egy szörnyű bohócot rajzoltak, amelynek kilóg az orra, mint az F alsó szára, amelynek a végére ánuszt rajzoltak. Itt még nincs vége: az N-betűből pajkosan néz egy álarcos nőcske.
Alap, hogy minden cég többféle ízesítést kínál: az alma, a barack, a szőlő, az eper és a málna az elterjedt. Hosszú poharazhatás és szénsavmámor után megtaláltuk a legelfogadhatóbbat a Kölyök almát. Ebben volt egyedül 25% gyümölcslétartalom (a többi 10-12% és sürítményből), de tartósítószer kivétel nélkül mindegyikben van, többen aroma (nem természetes, és nem is természetazonos) és színezék is.
A középmezőny széles, de azért van hely a végeken is. Minden kóstolónk a barackos ízű pezsgőitalokat sorolta leghátra, abból is a repülőgépes zsugorfóliába bújtatott Planes-t utasították el leginkább. Az epres Batman sem tudott rajongókat gyűjteni, csupán egy ember gondolta azt, hogy olyan retró, gumicukros íze van neki.
Lapozzanak, jönnek a részletek!