A gyerekek nem szívesen esznek halat. Persze a szülők sem erőltetik, hiszen a magyar statisztikák alapján ők sem nagy fogyasztók – aki mégis, a szálkák miatt aggódik. Sokak szemében a fagyasztott, félkész halrudak jelentik a megoldást.
Vajon tényleg van olyan, ami ehető, sőt finom, vagy mind az ördög műve? Vásárlás közben csak arra figyeltünk, hogy natúrt, tölteléktől menteset vegyünk, megjelentek ugyanis a sajtos és fűszervajas ízesítésűek, de azokat túlzás lett volna bekeverni – a végére így is elég nagy volt a szomorúság.
Örök hiba, ha valaki csak az árcédulát nézi, és nem az árcédulát meg az összetevőket. A mezőny felét simán kikukázhattuk volna az alapján, amit a csomagoláson írnak. A darált hal, a halpép és a hasonló kifejezések taszítóak, pláne ha belegondolunk abba, hogy melyek azok a részek és alkatrészek, amiket zúzva, adalékanyagokkal kiegészítve formába préselnek; sarkítva minden, ami amúgy nem eladható, homogénné téve bestseller halrudacska lesz.
Ne legyünk mamlaszok, a halfiléből készült halrudacskák sem a halfeldolgozás arany óráiban születnek francia séfek felügyelete alatt. A feldarabolás közben bőven marad olyan része az állatnak, aminek jót tesz a paníros bunda – igaz, ezek legalább nem bántóak, többé-kevésbé ehetők.
Hogy ne az olaj ízét érezzük, a lassabb, de elegánsabb megoldást választottuk. 170 fokon, 18 percig a sütőben sütöttük mind, így az eredeti aromák sokkal jobban megmaradnak. (Bár volt olyan, aminél jobb lett volna, ha örökre eltűnnek.)
A legrosszabbakról nem volt vita. A Vici és a Tiko alulmúlhatatlan párost alkotnak, kerüljék nagy ívben mindkettőt. A középmezőny borzasztó széles, a dobogósokat alig találtuk meg. Csak egyben voltunk mindannyian biztosak: őrületes meglepetésként a Spar házon belül is olcsóbbik Budget saját márkás halacskája nagyon komolyan leelőzött mindenkit. Alig tértünk magunkhoz.
Ha kíváncsiak a részletekre, lapozzanak, sorrendben várják önöket a halak.