A mezőgazdasági szezon végét, a karácsony előtti időszakot negyvennapos böjt – ma advent – előzte meg a középkor közepéig. A böjt előestéjén, azaz november 11-én ünnepi vacsorát tartottak, már amennyire ünnepi vacsorára tellett a többségnek. Viszont ebben az időszakban jelentek meg szegény vadlibák is francia földön – onnan ered a szokás –, és a két kör összekapcsolódott, majd a szokás elterjedt máshol is.
A hazai szokásokhoz még az is hozzájárul, hogy a baromfiudvar legkevésbé sem érzelmi és piaci alapokra épülő ciklusai miatt a liba szezonális termékként kezdte. Kikeléstől számítva 8-10 hónap alatt, novemberre érte el a vágósúlyt, ebből az időszakból az utolsó hetekben tömték, ha tömték. A fejlődési időszak nem ipari körülmények között – hőmérséklet, táplálékelláttás – előnyösebb tavasszal-nyáron, mint télen, ezért volt a libahús őszi fogás. Bárányhús tavasszal, libasült ősszel. A birkák még próbálják tartani magukat az ősi szabályokhoz, de a libák régóta megfelelnek az elvárásoknak, ezért egész évben kapható friss liba, a Márton-nap alapjaitól megfosztott, kiüresedett hagyomány csupán.
Hízott máj növesztésére a lúd és a mulard kacsa (a házi kacsa és a pézsmaréce hibridje) alkalmasak. Ezek a fajok vonulás előtt a természetben is túlfogyasztanak, és az így keletkező zsírokat a májukban tárolják. A folyamat visszafordítható, de ne legyünk álszentek, a tömés nem korrekt dolog, aki együtt érez a baromfiudvarral, kerülje a hízott májat és melléktermékét, a hizlalt liba húsát.
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője, részlet
Ha nincs alkalmuk étterembe menni, süssenek otthon libát. Erre van pár ötletünk. Igazából rengeteg ötletünk van.