Mustrálgatta az öreg Vleszkován a dinnyét, pár perc múltán hümmögő hangokat kezdett hallatni, újabb pár perc elteltével lassan megkerülte a halmot, aztán lehajolt, fölemelt egy példányt, szemügyre vette közelebbről, megkopogtatta, visszatette. Arcizma nem rándult közben. Szünet, aztán fölemelte a következőt, szemrevételezte, kopogtatta, vissza, szünet, következő dinnye, szemrevételez, kopogtat és így tovább. A halom közben apadt, mert jöttek más vevők is, vitték. Aztán a tizenvalahanyadik megvizsgált dinnyénél alig észrevehetően bólintott, csak úgy magának, ez jelentette azt, hogy a gyümölcs átment a vizsgán, emberi fogyasztásra alkalmasnak minősült, megvásároltatik.
Az öreg Vleszkován tehát beavatott volt, nagy titkok tudója, viszont e minőségében nem volt egyedül, sőt. Faluhelyen majd’ mindegyik férfiember dinnyeszakértőként (is) tisztelte önmagát, viszont a többségnek volt saját dinnyéje, vagyis a piacra csak azok jártak akiknek nem volt. Az öreg Vleszkován, meg még egy-néhányan. Ők valamennyien bemutatták a dinnye körül a föntebb leírt kötelező gyakorlatot, aztán az asszonyok hazaindultak a nyolc-tízkilós, esetleg még súlyosabb gyümölcsökkel, meg a többi motyóval, az emberek pedig betértek a falu kocsmájába, hogy a világ időszerű problémáit kulturált italfogyasztás kíséretében megtárgyalják. Ilyenkor az érdeklődő és tisztelettudó ifjoncnak alkalma nyílhatott a nagy tekintélyű dinnyeértők egyikét-másikát meghívni néhány fröccsre annak reményében, hogy a dinnyeválasztás misztériumához ezáltal közelebb férkőzhetik.
Érdekes dolgokra derült fény ilyenkor.
A dinnyeismeret professzorai leginkább csak abban a tekintetben voltak egy véleményen, hogy ők tökéletesen értenek a dinnyéhez, ám ezt mindegyikük csakis a saját személyére vonatkozólag gondolta így, hozzáértve, hogy az összes többiek igyekvő, ám reménytelen dilettánsok. Ami konkrétan a kopogtatás nemes művészetét, tehát a kopogtatás hangjára épülő dinnyekvalifikációt illeti, az öreg Vleszkován szerint a dinnyének pontosan olyan hangot kell hallatnia, mint a csizma orrának, azaz tompán pufogót. Szűcs Jankó egyetértett avval, hogy a dinnye hangja a csizmaorréra hasonlítson, ám őszerinte az a hang csengő-bongó, mint a templom kisebbik harangjáé, Radács, a falu üvegese viszont úgy vélte, hogy a jó dinnyének a hangja olyan, amilyen a jó dinnyéé lenni szokott és passz. Ami a dinnye kívánatos méretét illeti, némelyek azt mondták, hogy csakis az óriásira nőtt dinnyében lehet megbízni, mások szerint csakis a kicsiben, az ütődött Dabrony bá’ pedig akként nyilatkozott, hogy ez mindegy, csak az a fontos, hogy dinnye ragyogjon, mint Salamon töke.
Ezt a véleményt nem sokan osztották, a többség inkább a matt dinnyét favorizálta, hozzátéve, hogy a dinnye színe legyen méregzöld. Velük szemben formálódott egy másik csoport, melynek tagjai az újmódi, csíkos dinnyét favorizálták, méltán fölháborítva evvel a zöldpártiakat, akik szerint a csíkos dinnye kultusza szégyenletes aberráció, terjesztői pedig senkiházi jöttmentek, akiket jobbfajta kocsmába beengedni se volna szabad.
Néhanapján az effajta szakmai eszmecserék hangneme érdesebbé vált a kelleténél, olyankor disznóölő kések kerültek elő a csizmaszárból, esetleg ólmosbotok is. Emberhalál ritkán esett.
Sajnos az öreg Vleszkovánt mind jobban gyötörte a csúz, idővel már nem bírt a piacra kimenni, így aztán a dinnyét az asszonynak kellett kiválasztania. Neki ez fél percébe se került, a dinnyét aztán meglékeltette, megkóstolta, hazavitte. Hasonló helyzetben más asszonyok is ugyanezt csinálták és megesküdtek rá, hogy az így vásárolt dinnyék semmivel se rosszabbak, mint azok, amelyeket az embereik szoktak hosszadalmas hókuszpókusz eredményeképp kiválasztani. Ami persze nem azt jelenti, hogy a dinnyével kapcsolatos hókuszpókusz hiábavaló volna. Nem hiábavaló, hiszen az emberek szeretik.
A hazavitt dinnyét leeresztették a kútba, hogy hűljön, aztán annyi darabra vágták, ahány tagú a család, mindenki megkapta a magáét, ette. Ki késsel, ki kanállal, de olyan is volt, aki a dinnyegerezdből a húst egyszerűen kiharapdálta. Faluhelyen a dinnye fogyasztásának ennél rafináltabb módja nem létezett, sőt el se volt gondolható. Előzetesen meghámozni a görögdinnyét? Felkockázni? Tányérból enni?
Villával???
Természetesen egye mindenki úgy a dinnyéjét, ahogy neki jól esik, de talán nem árt tudni róla, hogy ebben az akár tizenöt kilósra is megnövő óriásgyümölcsben több lehetőség van, mint gondolnánk.
Először is nemcsak enni lehet, hanem inni is. Tömegének kilencven százaléka víz, tehát a görögdinnye, ha reálisan nézzük, inkább ital, mint étel. Turmixgépbe harmincöt deka felkockázott görögdinnye, két és fél deci tequila, négy-négy stampedli (fiatalabbak kedvéért: tizenkét centiliter) narancslikőr és citromlé, továbbá porcukor, só és jég, összedarálni, poharakba önteni, inni. Vagy: görögdinnyét turmixgépben pürésíteni, hozzá mozsárban péppé tört mentalevél, fehér rum, cukorszirup, zöldcitromlé. Jégkockával megtöltött poharakba önteni, inni.
Vagy: görögdinnye, bodzalikőr (javaslat: St. Germain), zöldcitromlé, porcukor, turmixolni, jégkockára önteni, inni. Vagy görögdinnyepüré, pezsgő, citromlé, cikorszirup, keverni, inni, vagy, legegyszerűbben, görögdinnyepüré és brut pezsgő. A variációk száma végtelen.
Ha pedig nem inni akarjuk a görögdinnyét, hanem enni, vegyük figyelembe, hogy ez a nagyon üde, nagyon friss, könnyű és barátságos képződmény sok más alapanyaggal összefér, vagyis sokféle salátában prímán megállhatja a helyét. Példa a mellékelt receptek között is akad, a továbbiakat illetően pedig legyünk kreatívak. Próbáljuk ki például kecskesajt, rucola és vízitorma (plusz olaj, citromlé stb.) társaságában, ebből sok inspirációt meríthetünk. De ami még érdekesebb, a görögdinnyét nemcsak nyersen fogyasztják, hanem néha sütve is. Természetesen a magyar lélek ettől a gondolattól végképp visszaborzad, mindamellett egy ilyen receptet is mellékeltem. Első látásra kissé valószínűtlen képződmény, noha semmivel se abszurdabb egy csomó olyan dolognál, amelyek napi gyakorisággal történnek meg velünk.
Aki pedig dinnyefogyasztásban is a tradicionalizmust részesíti előnyben, egye úgy a dinnyéjét, ahogy azt az Isten megteremtette, ám előbb dúsítsa némi spirituális tartalommal, a következőképp:
A görögdinnyét az asztalra tenni.
Mellétenni egy üveg vodkát.
A vodka kupakját lecsavarni, a dinnye oldalához illeszteni, keskeny pengéjű, éles kés hegyével körbekarcolni.
Visszacsavarni a kupakot az üvegre.
A karcolt kör mentén a dinnye oldalába mély lyukat vágni, körbevágott rész kiemelni, húsát megenni, héját eldobni.
Kinyitni a vodkásüveget.
Az asztal szélén a végére állítani a dinnyét, úgy hogy a lyuk oldalra nézzen.
Beledugni a vodkásüveg nyakát a lyukba.
Oldalára dönteni a dinnyét úgy, hogy a vodkásüveg immár függőlegesen álljon.
Legalább tizenkét óráig így hagyni.
Kihúzni a dinnyéből a kiürült vodkásüveget és eldobni.
Elfogyasztani a dinnyét.
A spirituális dinnye européer fogyasztása: hámozni, felkockázni, megfontoltan csipegetni. Szlavofil változat: dinnyét félbevágni, húsát kanállal kienni a héjból. Hatás nem marad el.