Szerda délután, napsütés – az időjárás nagyon kedves volt a szervezőkhöz, hiszen a szél minimumon, a napsütés pedig szeptemberhez képest maximumon dolgozott. A látogatók nyakában lógó, a jegyhez járó borospoharakon meg-megcsillant a fény – ahogy szép lassan sötétedett, úgy lett tompább a nap, úgy ragyogott fel helyette a szemekben a pincék alkoholos csillaga.
Nincs mentség, egy borfesztiválon
inni kell, de úgy tűnt, a feladat elől senki sem akart megfutamodni.
A nyitás után az amúgy is a Várban bóklászó külföldiek örömmel fedezték fel maguknak a lehetőséget. Volt, aki találomra ment pultól pultra, volt, aki kérdezett, informálódott, kóstolt.
Az Oroszlános udvarba lépve szinte nekiszaladunk a Kreinbacher standjának. Csak semmi OSB-falú bódé – az elegáns pezsgőkhöz tisztességes külső kell, tudják ezt a somlóiak. Érdemes megállni náluk, hiszen most mutatták be a közönségnek a magnum palackozású, vagyis az 1,5 literes üvegben érlelt champagne-i metódussal készített pezsgőiket. Itt az alkalom, hogy utánajárjunk, tényleg más ízű-e ugyanaz a tétel nagypalackos vagy a 0,75-ben történt érlelés után?
A válasz, igen, úgy tűnik nem véletlen, hogy mostanában a nemzetközi versenyeken sorra magnumos tételek győznek. A helyszínen érdeklődve megtudtuk, az aromák kialakulásában a bor második erjedésének meghatározó szerepe van. A magnum esetében a palack nyaka, a dugó és pezsgő közötti tér azonos méretű, míg az űrtartalom a duplája, tehát ugyanannyi pezsgőre fele annyi levegő jut. A kevesebb oxigén tíz nappal lelassítja ezt a kulcsfontosságú érlelési szakaszt. Ennek következménye, hogy újabb aminosavak keletkeznek, újabb aromák születnek meg a pezsgőben.
Mit jelent ez a valóságban?
Mintha nagyobb buborékok kerülnének a szánkba, nem élesen elpukkannak, hanem gyöngyként gurulnak szét.
Ami a kicsiben citromra emlékeztető aroma, amott grépfrút, ami itt diszkrét virágos illat, a magnumban rendes bokréta. Izgalmas, hogy a palack mérete ilyen különbségeket biztosít a megegyező alapborokból érlelt italok között.
Jól látszik az erősödés a hazai pezsgőfronton, hiszen a Törley és almárkái mellett több hazai kiállító is megjelent, de a felhozatalt külföldiek is erősítik. Örömmel csaptunk le a Garamvári pincészet tételeire is – a most zajló rendezvény tökéletes arra, hogy összehasonlítsuk hol állnak egymáshoz képest a hazaiak? Jelentem, fej-fej mellett haladnak:
„Még nem tetőzött a magyar pezsgőhullám, van hova és van miért fejlődni.”
– tudtuk meg a standnál, miközben elégedetten kóstoltuk a kínálatot. Kedvencünk a Vincent Blanc Fleur extra dry lett, ami egy elegáns, pinot blanc alapú pezsgő.
Mivel tizenöt ország 220 borászata jelent meg, az egészet végigvenni lehetetlen. A szervezők ügyesen alakították ki a területet, hiszen a főbb régiókat elég jól szétválasztották, így nem reménytelen a navigáció. Fő helyet kapott a villányi régió, ahol a zászlósbornak kikiáltott franc-jukkal büszkélkednek. Ahány borász és dűlő, annyi felfogás - ugyanazon szőlőfajtának több arcát ismerhetjük meg, ha végigballagunk poharunkkal a soron.
Dicséretes, hogy határon túli magyar borászok tételeit is megkóstolhatjuk. A horvátországi Karancson dolgozó Szabó borászat igazi családi vállalkozás:
Nekünk inkább tanulás eljönni Magyarországra, előttünk járnak. Borainkat leginkább odahaza értékesítjük, bár egy baranyai pincészetnek kisebb esélye van országon belül is, hiszen a tengerparton inkább a dalmát borok dominálnak, de igyekszünk megtalálni a lehetőségeket.”
– tudtuk meg standjuknál.
Bánság ugyan Romániához került Magyarországtól, de a Temesvár környéki szőlők adottságai ettől nem lettek rosszabbak. Érdemes megkeresni az ottani borokat is, hiszen olyan, nálunk aránylag ismeretlen, de nagyon szép ívű vörösekbe is belefuthatunk, mint a fekete leányka, ami a térség őshonos, tradicionális fajtája.
Természetesen enni is lehet, a sajtoktól a zsíroskenyérig széles a választék. A büfé előtt belefutottam egy kicsit már kapatosabb csapatba, akik pont tőlem szerették volna megtudni, what does Szittya Pita mean? Nagy levegő nélkül nem nagyon tudtam lefordítani,
a szittya pita kifejezés még engem is mellbevágott,
hátrafordulva nyilazta ki belőlem az értelmes választ.
Világnyelvekre középfokú nyelvtudással a szarvasgombás stand menüje sem könnyen fordítható: a Bocuse d’Or-on megismert Pohner Ádám menüje - a szarvasbélszín szarvasgombás törtburgonyával, vagy a fürjmell szarvasgombás csicsókával - magyarul is kényeztetően hangzik. A gyengébb idegzetűek ne figyeljenek, mert szarvasgombás mascarpone is akad nála némi tokai aszúval meglocsolva.
Ha már borfesztivál, szégyen lenne egy pohár kéknyelű nélkül hazaballagni. A badacsonyi Válibor standja a nyugati, laposan betűző nafényben igazán csalogató volt.
A helyszínen kiderült, nem csak én gondoltam így: percekkel előttem Áder János is ott állt meg.
„Azt mondta, nem rajong a kéknyelűért, de meggyőztük, hogy sokat változott e szőlőfajta értelmezése, érdemes újra próbát tenni vele. Megkóstolta, ízlett neki.” - tudtuk meg a poharat fogva.
A kéknyelű tradicionális magyar fajta, csak a badacsonyi és a Balaton-felvidéki régióra jellemző. A szövetkezeti korszakban szinte teljesen eltűnt, helyét nagyobb hozamú, kevésbé macerásabb fajták vették át. Hála az égnek, túlélte a szocializmust, így most csuklóból forgathattuk a remek, zöldfűszeres illatú, ásványi aromájú Válibor Kéknyelűt – ha ez valamit számít, nem csak a köztársasági elnöknek, de nekünk is ízlett.