Piszok és hulladék miatt bezárták a zöldségtisztítót

nébih
Nem megfelelő körülmények között dolgoztak
Vágólapra másolva!
Azonnali hatállyal felfüggesztette két zöldségtisztító üzem működését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az eljárás során 11 tonna alapanyagot kellett megsemmisíteni, a jogsértő cégek többszázezres bírságra számíthatnak.
Vágólapra másolva!

Egy budapesti telephelyen működött az a két üzem, amely zöldségtisztítással, darabolással és

konyhakész zöldségcsomagok előállításával foglalkozott.

Az egységekben alkalmatlan körülmények között dolgozták fel az alapanyagokat. Azok eredetét nem tudták igazolni, illetve a gyártás során sem teljesültek a nyomonkövethetőség alapelvei. Az egyik üzemben ezen felül a dolgozók egészségügyi alkalmasságát sem dokumentálták.

Ez fogadta a hivatal dolgozóit Forrás: Nébih

Mindkét egység elhanyagolt, takarítatlan állapotban volt. A kézmosók nem voltak használhatóak. Az alapanyagot nem különítették el sem a készárutól, sem a gyártás során keletkezett hulladéktól. Összesen 39 tételt, több mint 11 tonna mennyiségű árut kellett megsemmisíteni.

Nem megfelelő körülmények között dolgoztak Forrás: Nébih

A hiányosságok pótlásáig, illetve az egységek alapos takarításáig, fertőtlenítéséig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonnali hatállyal felfüggesztette az üzemek működését. Mindkét cég többszázezer forintos bírságra számíthat.

Kifogásolható higiénia Forrás: Nébih

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!