Jó napot, lefényképezhetem a húsokat?
Az Origo újságírója vagyok, cikket írok a pályaudvar környéki étkezésről.
Nem tudom, megkérdezem a főnökömet.
– bizonytalankodott az eladólány, majd a mikrofonba süvöltve hívta felettesét.
Érkezik a főnök úr, és sajnálkozva közli, hogy az oldalas és a csirkecomb fényképezése kizárólag a központ írásbeli engedélyével lehetséges. Nincs mese, ez a regula. De írni azért írhatok róla, ha akarok.
Nem adtam fel. Eljutottam a Spar kommunikációs vezetőjéhez, aki készséges volt, és csak annyit kért, írjam meg, mikor mennék. Megírtam. Engedély megadva. Nézzék, itt van, csak önöknek, a nagy, titkos húsospult.
A Nyugati pályaudvar közvetlen szomszédságában, az aluljáró végén vagyunk, a Skála áruház előterében. A sültek tényleg gusztusosak, és ami ennél is lényegesebb, olcsók. A fényképezés előtt az alkalmazottak rendet vágnak a pultban – a sültek katonásan sorakoznak, a köretekhez igazodnak. Katt, fotó megvan, jöhet a vásárlás és a fogyasztás a talponállós asztalkánál. Ár-érték tekintetében ez itt a Jolly Joker, a Nyugatinál a To Go a titkos tippünk.
Eltűnődöm azon, milyen sokan visznek innen ételt. Bár a Nyugati környéke rengeteg étkezőhellyel, büfével, gyorsétteremmel szolgál, ez a pár négyzetméter lett az itt megfordulók egyik kedvence. Persze, ha egy külföldi netán erre téved, nem biztos, hogy az első útja ide vezet. Már csak azért sem, mert aki ezt a helyet nem ismeri, nem okvetlenül erre indul.
Jegyezzük meg, hogy bár külföldieket említek, manapság
alig-alig érkezik nemzetközi vonat a Nyugatiba.
Egészen pontosan van a Latorca IC az ukrajnai Csapra, meg egy másik vonat Kijevbe, oszt jónapot. A nemzetköziket a Keletiben meg a Déliben érdemes keresgélni.
Ha mégis egy idegen országból érkezett ember kódorogna éhesen a sínek között, nagy az esélye, hogy a közeli McDonald’s felé veszi az irányt. 2009-ben a Mekinél ezt az éttermet a világ második legszebbjének választották – az első helyezett egy oxfordi éttermük lett. Hazabeszélek, de ennyi erővel lehetett volna éppen első is, hiszen az épületet Gustave Eiffel irodája tervezte.
Ez a rész királyi fogadócsarnok néven vált ismertté a 19. században. Antik lámpák, kovácsoltvas kapuk, gyönyörűen festett mennyezet. Engem leginkább az zavar, hogy itt
korábban elegáns étterem üzemelt, mára maradt a sajtburger és a sült krumpli.
Akkor sem mindenkinek tetszett, ma sem mindenki rajong: ha megnézzük az adatokat, az évi kétmilliós látogatottságot, vagy azt, hogy ez a Meki idén már 27 éves, akkor fejet kell hajtanunk a junk food hatalma előtt. Pedig micsoda extravagáns restit lehetne ide rittyenteni.
Beszéljünk most már olyan helyekről, amelyek az utóbbi időben nyíltak, és amelyek egyre népszerűbbek lettek a budapestiek és a külföldiek körében. Az egyik ilyen a 62. számú postahivatal felé gyalogolva az Eiffel téren található, mégpedig annak az alsó szintjén. Persze, gyorsan hozzáteszem, hogy ez japán étterem, és a távol-keleti ország konyhája nem mindenkinek jön be.
Az Itoshii ennek ellenére egyre népszerűbb, s ez talán annak is köszönhető, hogy a fogyasztás all you can eat rendszerben történik, vagyis adott ideig mindent megehetünk, amit csak kívánunk. Akinek ez sem felel meg,
pár lépésnyire válogathat a török, az olasz, a magyar ízek közül, ott a Burger House, a Boxnál akad szögletes fánk, mellette meg mindenféle új hullámos falat a Bite-ban.
A választékot tovább színezi, hogy a pályaudvar tőszomszédságában lévő Westend bevásárlóközpont is tele van ilyen-olyan éttermekkel. Az ottani food-court városszerte híres, bár a felszolgált ételek minősége nagyon vegyes képet mutat – nekünk sincs titkos tippünk. A legfőbb szempont a tömegigény kielégítése; ahol ezeket a kritériumokat tartják szem előtt, ott senki ne várjon gasztronómiai csodát.
Maradjunk még egy pillanatig ennek a bevásárlóközpontnak az aluljárószintjén. Ha a hatalmas forgóajtón a Mlinar pékség mellett kilépünk, a szemközti oldalon van egy tésztás hely, a Noodle Mix, amely előtt gyakran kígyóznak sorok.
Persze az árak itt is meggyőzően alacsonyak: egy papírdobozban felszolgált csirkés tészta 590 forint,
ennyiért manapság ritkán kapunk Budapesten egytálételt.
Egy fotót szerettem volna a helyről, de erre nem kaptam engedélyt. A főnök nem volt jelen, a beosztott pedig nem merte megadni a hozzájárulást a kép elkészítéséhez. Arra gondoltam, tényleg jobb a békesség, meg aki őket szereti, a későbbiekben is szeretni fogja, aki meg nem, az úgysem áll meg ott, akár van fénykép, akár nincs.
A Nyugati aluljárója amúgy az elmúlt időben enyhe ráncfelvarráson esett át, így ma már egy fokkal kellemesebb ott közlekedni, mint pár évvel ezelőtt. Ami a gasztronómiai kínálatot illeti, itt tényleg van minden, ami egy ennyire frekventált helyen elképzelhető. Trio Pizza, Retro burger, Fornetti, Tamás bátya lepényezője (ezt jó szívvel ajánljuk), sőt a McDonald’s alagsori konkurenciája, a Burger King is a föld alá bújt.
Ha a Nyugati tér óriási könyváruházától elindulunk a körúton a Jászai Mari tér irányába, előbb elhagyunk egy olasz éttermet, majd az egykori fényképszalon lepukkant üzlethelyisége következik. Ez után, szinte megbújva a kapualjban található
az Új-Házi étterem, amely egy korrekt lakossági svédasztalos hely, speciális szabályokkal
– amint ez a fotón is olvasható.
A barátságos főúrral beszélgetve több érdekesség is kiderül. A vendégek nagyon korrektül betartják az étkezésre kiszabott 60 perces időtartamot. Másrészt, azért nekik is meg kell küzdeniük némi nehézséggel: a legnagyobb az, hogy szerencsétlenségükre az üzlet az ötödik kerületben van.
Nézzen át a körút túloldalára, az már a tizenharmadik kerülethez tartozik”
– így a pincér. „Szépen ki is van világítva minden bolt és kirakat. Mi ezt nem tehetjük meg, mert ebben a kerületben más a szabályrendszer…”
Tényleg érthetetlen. Világítás ide vagy oda, péntek délután kettő órakor telt ház van a teremben. A vendégek többféle étel közül választhatnak, a svédasztalon levesek, húsok és főzelékek sorakoznak. 1100 forintért annyit lehet enni, amennyi az emberbe belefér. Máshol egy szimpla menü 1200, szóval az étel jó és megfizethető, ajánlom mindenkinek.
A Falábú és a Szadista Sári
A Nyugati pályaudvar nem csak most lett gasztrogócpont. A háború előtt itt működött a legendás Ilkovics, ami a város első igazi gyorsétterme volt. Lebilincselő történetéről ide kattintva olvashatnak.Az Új-Házitól kicsit továbbállva, de maradva a körútnak ezen az oldalán (balra az utcában ott egy Zs kategóriás kínai), egészen a Vígszínházig kell gyalogolni a a Szeráj nevű török étteremig, de ez még pont belefér az öt percbe.
Ezzel kapcsolatban az a történet jutott eszembe, amikor Svédországban élő ismerősöm ide hívott vacsorázni. Mondtam neki, hogy Budapesten azért akadnak ennél kifinomultabb helyek is, ám egyszerűen nem lehetett erről lebeszélni. Neki a Szeráj kell, és kész. Hát jó, legyen.
Túlzás lenne azt mondanom, hogy életem legjobb vacsoráját fogyasztottam el,
de hazugság lenne azt leírni, hogy a felszolgált ételek a felejtős kategóriába tartoznak. A Szeráj megtestesíti azt, amit az egyszerűség, a megbízhatóság és a kommerszség keverékével jellemezhetnénk. Se nem jó, se nem rossz. Viszont elnézve a forgalmat, a nap minden szakában zsúfolt asztalokat és a barátságos árakat, tényleg igaz lehet, hogy ez a török kifőzde lett Budapest egyik alapmenzája.