Majdnem éhen haltunk a Déli pályaudvarnál

Déli pályaudvar, végállomás

Budapest négy legnagyobb pályaudvarának környékét járjuk körbe, hogy megtudjuk, hol s mit ehetnek az oda érkezők, az onnan indulók. Igazi ínyencségek után kajtatunk, miközben a kínai gyorsétterem fogja kézen a különféle pékségeket, gyorskajáldákat. Éttermeket keresünk, és egy pénztáros lány tőlem kérdezi meg, hogy mi az a resti. Kalandozások a főváros pályaudvarai körül. 1. rész, Déli pályaudvar.

Persze hogy a Délivel kezdem, hiszen mindjárt bezárják – időről időre röppennek fel ezek a hírek Buda egyetlen fejpályaudvarával kapcsolatosan. Alapelvünk (akár csak e sorozat összes részében), hogy az állomástól maximum ötperces sétát engedélyezünk magunknak. A távolabbi dolgok ezúttal hidegen hagynak.

Déli pályaudvar, végállomás Forrás: Lantos Gábor

A pénztáros visszakérdez: mi az a resti?

Gondoltam, zárjuk gyorsan rövidre a dolgot. Kedd délután nem sokan téblábolnak a pénztár körül,

oda is lépek az egyik ablakhoz, kérdezem: van itt resti?

A lány értetlenül rázza a fejét, fiatal még, talán nem is ismeri ezt a szót. Étterem – mondom, mire az arca felderül, és mutatja, hogy odalent a lépcső aljában mintha lenne egy önkiszolgáló. Hogy pontosan hol, azt ő sem tudja, mert nem szokott ott ebédelni.

De itt a pályaudvaron nincsen semmi ilyen. Kockás abrosz, beülős hely, málnaszörp és szívószál. Csontleves és rántott máj. Sehol semmi. Csak a peronok környékén a rettenetes kebab ráz kezet a kínaival: …és nemzetközivé lesz holnapra a világ.

Kockás abroszt találtam ugyan, de nem a pályaudvari restiben Forrás: Lantos Gábor

Egy pizza és egy katonacipő 1969-ből

A Déli pályaudvar kulináris szempontból tényleg sivár terület. Odalent a metrókijáratnál rózsaszín sapkás katonai rendészek grasszálnak, hátukon gépfegyverrel. Egy szikkadt pizzával szemezek, miközben ezt fotózom, egy középkorú úr lép oda hozzám, és a cipőjét mutogatja. „Hatvankilences” - mondja ő. Nem értem, mert a lába nem lehet nagyobb negyvennégyesnél. „1969-es, a seregből hoztam el, azóta is megvan,

maga, fotós fiam, volt katona? Nem? Szégyellje magát.”

Ezzel odébbáll.

Rettenetes a sivárság a Déli pályaudvar aluljárójában Forrás: Lantos Gábor

Cilinderes férfi süti a gesztenyét

Maradnék még az aluljáróban, de sok értelme nincs. Átépítés mindenütt, szemben egy zöldséges, a hagymákat és az almákat szépen felpolcolta. A kerengőbe érve balra, az Alkotás utcai lépcső felé tartok.

Egykor volt burgeres üzlethelyisége kiadó, csak a hűtőt hagyták meg benne. Távolabb egy pékség a sok közül, az eladó bent rejtvényt fejt, ilyenkor már csak tisztességből ül ott, mert

senki sem harap rá a kakaós csigára.

Reggel tán nagyobb a sikere. Viszont a kerengőben végre igazán békebeli a hangulat, egy cilinderes fiatalember gesztenyét sütöget. Az illata fenséges, de sajnos, ezt nem szeretem. Úgyhogy megelégszem egy fényképpel, amire természetesen engedélyt kérek, és kapok.

Sül a gesztenye Forrás: Lantos Gábor

Kínai gyorséttermek és persze a Mozigépész

Az Alkotás utca bántóan koszos, megteszem az ötperces sétát egészen a Böszörményi út kezdetéig. Látok két kínai gyorséttermet és ezzel ki is merül a választék. Csak véletlenül nézek be a Greguss utcába, ott fedezem fel a Mozigépész Sörözőt. Ide akkor térnék be, ha a vonatom éppen az orrom előtt menne el, és lenne egy órám a következő indulásáig. Nincs a hellyel semmi baj, bárcsak több lenne belőle a sok-sok jellegtelen kínai gyorsétterem helyett.

Kínai és kínai minden mennyiségben Forrás: Lantos Gábor

A Vagonba már vendéget is elvinnék egy ebédre

Visszatérve az Alkotás útra, a Vérmező felé indulok, hiszen nem hagyhatom ki a Déli pályaudvarhoz legközelebb eső, legelegánsabb éttermet, a Vagont. Ennek már van honlapja is, erről megtudom, hogy a szépen felújított vasúti kocsi 1993 óta áll itt, és várja a vendégeket.

Ha külföldi lennék, és itt kellene várnom, egészen biztosan beülnék egy ebédre, vagy vacsorára, még akkor is, ha az étlapon azok a

hagyományos magyaros ételek sorakoznak, amelyek szinte minden vendéglőben megtalálhatóak.

Legfeljebb az elnevezések mások, vagy vallanak nagyobb fantáziára. Rántott csirkeszárny füstös tejföllel. Csőben sült csirkemellfilé Vagon módra. Wiener Snitzel citromtüllel. Miért nem bécsi szelet?

Rendben, nem akadékoskodom, még akkor sem, ha tényleg furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy mi az a citromtüll? A Vagon étterem tényleg az a hely, ahová szégyenérzet nélkül be lehet ülni. Más kérdés, hogy a pályaudvar ötpercnyi sugarú körében ez az egyetlen ilyen, amelyet jó szívvel ajánlhatok. Mást nemigen tudnék.

A Vagon a Déli pályaudvar egyetlen elegánsabb étterme Forrás: Lantos Gábor

Se Banhof, se Rozi néni

Elsétálok még gyermekkorom egyik kedvenc áruháza, a néhai Déli ABC felé. Istenem, hogy mekkora szenzáció volt a nyolcvanas években ez a hely! A telefonszáma 154-029 volt – amikor még hatjegyűek voltak a pesti számok. És azt hiszem – bár erre nem esküszöm meg –, vagy ez volt az első olyan nagy ABC, amely vasárnap is kinyitott, vagy késő estig várta a vásárlókat mindennap.

A szocializmusban ez óriási dolognak számított, és mivel gyerekként a II. kerületben laktam, sokat jártunk ide a szüleimmel.

Az egykori Banhof Sörözőnek ma már csak hűlt helyét találom, és bezárt a Rozi néni rétese elnevezésű kuckó is.

Az ABC-nek is más a neve már, bántóan szegényes a vidék errefelé. Ki is fordulok a Koronaőr közön vissza a Krisztina körútra. A séta véget ért. Az eredmény? Lelombozó. Megyek is haza vacsorázni.

Se Banhof, se Rozi néni Forrás: Lantos Gábor

Az igazi csemegék kissé távolabb vannak

Ha nem ragaszkodtam volna az előre megállapodott 5 perces határidőhöz, sokkal kellemesebb benyomásokkal távoztam volna a Déli pályaudvar környékéről. Tíz perc gyaloglással ugyanis olyan klasszikus és valóban kellemes helyek érhetőek el, mint a Krisztina téren található Déryné bisztró, amely 1914-ben nyitotta meg kapuit.

Mivel a közelben van a munkahelyem, elég gyakran megfordultam itt, kedvencem a túrógombóc, amely egyfelől semmi különös, másfelől tényleg finom. A csillogó-villogó bisztró mellett közvetlenül sokkal szerényebb kiadásban húzódik meg a Horváth étterem, amelynek egykori

törzsvendége a világ legismertebb magyar embere, Puskás Ferenc volt.

A falakon elhelyezett relikviák szinte már Puskás-emlékhellyé alakították ki ezt a helyet. Egyszer jártam itt, de a pincért nyugodtan szólíthattam főúrnak, míg a hely tényleg a régi éttermek hangulatát idézte. Egy utcával lejjebb ott van még a Betevő, amely hamburgereiről lett híres, itt is jártam egyszer, nem fogott meg különösebben.

A Dérynében nemcsak odabent, hanem az utcán is kapunk jó néhány finomságot Forrás: Lantos Gábor

S még egy étterem, de ez már a Márvány utcában: a Mongolian Barbecue. A rendszerváltás után nem sokkal, 1997-ben nyitotta meg kapuit. Az igazi szenzációt akkor az all you can eat jellegű kiszolgálás jelentette, amellyel az itt fogyasztók sokáig nem tudtak mit kezdeni.

Rossz volt nézni, ahogyan a

vendégek egy része csordultig pakolta a tányérját, majd a háromnegyedét el sem fogyasztva landoltak a húsok a szemétben.

Volt, aki pszichológiai magyarázatot keresett és talált a jelenségre: mivel a fogyasztás egységáron történik, az ember úgy érzi, hogy mindenképpen tele kell magát zabálnia, hogy a befizetett összeg megtérüljön. Nagyon régen nem jártam itt, nem tudom, manapság milyen a helyzet, csak reménykedem abban, hogy mára az étterem vendégei másképpen viszonyulnak ehhez az étkezési módhoz, mint a kilencvenes években.

Hol vannak már a régi restik? Forrás: Origo

Hová megyünk még?

A következő részben a Nyugati pályaudvar kerül sorra. Megtudhatjuk, hogy miért áll mindig nagy sor egy áruház grillpultjánál, valamint azt is, hogy melyik hazánk legelegánsabb McDonald’s étterme.