Rabszolgákat, foglyokat, jobbágyokat alkalmaztak a rettegő nagyurak, hogy kiderüljön , van-e méreg az ételben. Ha ők túlélték, biztonságos volt a menü. Az aggodalom nem volt véletlen: a diszkrét, láthatatlanul maradó gyilkosságok közül sokat mérgezett étellel és itallal követtek el - ez érvényes a gazdag múltra, de ne higgyük, hogy a jelenben nincs ilyenekre példa.
Már az ókori Egyiptomból is maradtak feljegyzések arra vonatkozóan, hogy rabszolgákkal kóstoltatták a fáraó és az uralkodó réteg ételeit. Erre a rómaiaknál is szükség mutatkozott: a mérgezés népszerű halál volt,
elég, ha csak Néró és Britannicus esete jut eszünkbe – 55-ben ott is előkerült a méregpohár.
A történetírók szerint abból a vízből Titusz is ivott, igaz, ő túlélte, később császár is lett.
Ne higgyük, hogy a szakma kihalt volna az orvoslás fejlődésével;
a szakszerű mérgezés, a kémek és merénylők bonyolult hálózata máig működik.
Elég, ha felidézzük Alekszandr Litvinyenko cifra, máig tisztázatlan esetét: az orosz biztonsági szolgálat egykori tisztjének 2006 őszén radioaktív polónium került a teájába Londonban. A palesztin Jasszer Arafat esetében is felmerült ugyanennek a gyanúja, igaz, az ő halála kapcsán ez nem nyert bizonyosságot.
A táplálékba került izotóp gyanúja találgatás szintjén Hugo Chávez rákos megbetegedése és 2013. márciusi halála kapcsán is felmerült – akkor a venezuelai baloldali erők az Egyesült Államok titkosszolgálatát sejtették a betegség mögött.
A 300 ezer ember haláláért felelős, véreskezű ugandai Idi Amin is előkóstolókat tartott – a kérdés, hogy
az alkalmi kannibalizmussal többször hírbe hozott diktátor vajon minden alkalommal igénybe vette munkájukat?
Jobb, ha bele se gondolunk.
Ne higgyük, hogy messzire kell menni: a szomszédos Ukrajna sem mentes a veszélyes fogásoktól. 2004-ben a Nyugattal barátkozó Viktor Juscsenko elnökjelölt betegedett meg döbbenetes hirtelenséggel: orvosai hihetetlen mennyiségű 2,3,7,8-tetraklór-dibenzo-p-dioxint, vagyis TCDD-t találtak testében, amely számos feltételezés szerint étkezés során kerülhetett bele. Csodával határos módon túlélte, de jóképű arca már a múlt, bőre és vonásai örökre megváltoztak. Szervezetében a TCDD-szint az átlagos 6000-szerese volt, az eddigi információk szerint a világ második legnagyobb dózisát szenvedte el.
Úgy tűnik, minél nagyobb valaki hatalma, annál nagyobb a félelme is, hogy mindezt elveszti. A román diktátor is ezen görcsölt: a steaket imádó Nicolae Ceaușescu is a mérgezéstől rettegett. Róla is feljegyezték, hogy csak olyan húst evett meg, amit előtte analizáltak és megkóstoltak – a legendák szerint még állami fogadásokon is képes volt hangos patáliát csapni, igaz, később a golyó általi halált nem kerülhette el.
Az egyik leghíresebb előkóstoló minden bizonnyal a német Margot Wölk. Ő fiatalon, 25 évesen csöppent bele akaratán kívül abba a furcsa a helyzetbe, hogy 14 másik fiatal nővel együtt Adolf Hitler ételeit kellett kipróbálnia.
Az 1917-ben, Berlinben született nő idén 99 éves. A 15 közül csak ő van életben, és erről nem a mérgezés vagy a német hadsereg tehet. Amikor a szovjetek elfoglalták a kelet-poroszországi, a mai Lengyelország területén található Wolfschanze főhadiszállást,
mindenki mást agyonlőttek a Vörös Hadsereg katonái.
"Minden étkezésnél azt hittem, ez lesz az utolsó. Amikor életben maradtam, rám tört a sírógörcs" – mondta hosszú évtizedek hallgatása után Wölk asszony.
Több mint két évet töltött a főhadiszálláson, bőven volt ideje megismerni a német vezér menüjét. Leginkább vegetáriánus ételeket ettek, és nemcsak bele kellett kóstolni, hanem az utolsó morzsáig el kellett tüntetni a tányérról.
Soha nem találkozott személyesen Adolf Hitlerrel, csak az embereivel, akik azt figyelték, fellép-e bármilyen reakció a nőkön. Az életben maradt előkóstoló korábban elmesélte, hogy a hatvan perc, amíg vártak rájuk, rosszabb volt, mint a pokol. Egyesek annyira féltek, hogy a rettegés előhozta belőlük a tüneteket.
Az állandó fenyegetettség ellenére mégsem a Führer amúgy legendásan unalmas étrendje jelentette a valós veszélyt: Margot Wölk bentről élte át a Claus Schenk von Stauffenberg ezredes által kitervelt 1944. július 20-i sikertelen bombamerényletet. Az előkóstoló sorsát tovább nehezítette előbb a németek, majd a szovjetek által elkövetett sorozatos nemi erőszak is. Hiába élte túl Hitlert, gyereke sosem születhetett.
Ne higgyük, hogy a másik táborban nem akarták megölni a vezért: egy 2003-ban publikált kutatás szerint Sztálin sem magától halt meg. Az iskolában tanultak szerint 1953. március 5-én este vitte el az agyvérzés, de Molotov visszaemlékezései szerint Lavrentyij Pavlovics Berija, a titkosrendőrség irányítója, a szovjet vezér jobbkeze maga büszkélkedett azzal, hogy megmérgezte Sztálint, megmentve ezzel mindkettőjük életét.
Halála után ötven évvel egy másik forrás is a mérgezést valószínűsítette: szerintük a semleges ízű és színtelen, ivóvízbe kevert varfarin lett a szovjet diktátor végzete – az amúgy patkányméregnek is használt anyag okozhatta Sztálin még mindig nem tisztázott, több kérdést felvető és legendákat szülő halálát, amely világosan megmutatja: hiába az előkóstoló, ha nem az ellenségeid, hanem a barátaid akarnak megölni ebéd közben.