A kiscsoportos óvodás fiam a minap szőlőt kért vacsorára. Sajtot rendelt mellé és joghurtot. Bár első felindulásból dühöngenem kellett volna, hiszen kétféle tápláló, teljes értékű főtt étel közül is választhatott volna aznap,
anyai szívemet elöntötte a büszkeség.
Született, ösztönös ínyenc lett a gyerekem, méghozzá magától. És mennyire igaza van: a szőlő az a gyümölcs, ami annyira tápláló és laktató, hogy önmagában kitölt egy vacsorát. Ilyenkor, ősszel én sem ennék mást, csak szőlőt szőlővel, mert finom a saszla, az otello, a kis szemű és a nagyszemű, a piros és a zöld, jöhet belőle mindenféle, mint Gombóc Artúrnak a csokoládé.
Mint mindennek, a szőlőnek is most, a szezonjában van csak íze igazán, most kell belőle annyit enni, amennyi csak belénk fér. Leginkább hidegen, nyersen szoktuk más ételekkel, ízekkel párosítani, és valóban úgy a legjobb, de azért érdemes szokatlanabb lehetőségeket is kipróbálni. Például
sütni-főzni nem igazán szokás vele, pedig van néhány olyan fogás, amit kár lenne kihagyni.
A szőlőben annyi íz van, hogy azokat néhány perc alatt képes átadni a húsnak, ha egymás mellett sülnek. Itt nem kap időt arra, hogy péppé váljon, megsül, de egyben marad, a hús pedig nem szárad ki. Sertéshúsokkal is nagyon jól működik, sőt az olasz konyhában, ahol sokkal többet sütnek-főznek szőlővel, mint mi, fehér kolbász mellé is tesznek sütés közben, sőt nyulat és fürjhúst is készítenek vele.
Alapanyagok:
A sütőt előmelegítem 220 fokosra. Egy serpenyőt felhevítek, és kevés olajat öntök bele. A csirkemellet megszórom fahéjjal, és bőrével lefelé a serpenyőbe teszem. Közepesen erős lángon pirítom 5 percig, majd megfordítom, mellé teszem a szőlőt, és a serpenyőt a sütőbe teszem. (Vagy ha a serpenyő nem tűzálló, a csirkemellet átemelem egy sütőkompatibilis edénybe, mellé fektetem a szőlőt, és így teszem a sütőbe.) Addig sütöm, míg éppen át nem sül, de nem szárad ki, ez a hús méretétől függően lehet 15-25 perc is. Amikor kész, kiveszem, sózom, és a szőlőszemeket a húsra szedve, az alatta képződött szafttal locsolva tálalom.
A Waldorf-salátának rengeteg receptje létezik: az eredeti például csak zellerből, almából és majonézből állt. Azóta került mellé dió is és sok minden más, gyakran tesznek bele például mazsolát. Ezt helyettesítettem most szőlővel, mert
az igazán jó saláta attól lesz különleges, hogy a lehető legtöbb fajtájú állag keveredik benne egymással.
A három különbözőképpen ropogós alapanyag között jó helye van a puha gyümölcsnek. Ha nincs kéznél zellerszár, gumóból is el lehet készíteni, de az enyhébb ízű, harsogóbb szárból lesz az igazi.
Alapanyagok:
Az almát megpucolom, felkockázom. A zellerszárakat szétválasztom, és az almához hasonló méretű kockákra vágom. A szőlőt leszemezem, ha nagyobb szemű, félbe vágom, esetleg kimagozom, ha kisebb szemű, úgy hagyom, egészben.
A diót durvára vágom. Az alapanyagokat elkeverem. Külön tálban kikeverem a majonézt, a tejfölt, a mustárt és a citromot, majd a salátára locsolom, és addig keverem, míg mindent be nem von.
Ennek a tipikusan szüreti olasz ételnek több neve és variációja is létezik. Ez
a toszkán verzió töltött, és nem igazán édes, inkább fanyar.
De létezik cukrozott, süteményjellegű recept is. A ciacciában az a jó, hogy akár sós ételek, sonkák és sajtok mellé is tökéletesen passzol. Akkor jó, ha a széle kicsit ropogósra sül, de belül szaftos lesz a szőlő levétől. El lehet készíteni magos szőlőből is, de valahogy ez az étel kivételesen akkor jobb, ha magozott szőlőből készül, még akkor is, ha szőlőt magozni olyan, mint mokkáskanállal tüzet oltani.
Alapanyagok:
A langyos vizet elkeverem a cukorral és az élesztővel, beleszórom a lisztet, amibe előzőleg belekevertem a sót. Elkeverem, míg össze nem áll, majd az olajat is belegyúrom. Addig dagasztom, míg sima felületű tésztát nem kapok. Letakarva egy órán keresztül hagyom kelni. A megkelt tésztát két részre osztom. Az elsőt egy kiolajozott tepsi aljába nyomkodom -
nem kell sodrófával nyújtogatni, elég tíz ujjal a tepsibe egyengetni.
Megszórom a szőlő felével, majd egyenletesen ráterítem a tészta másik felét is. A tetejére szórom a szőlő másik felét, és lecsepegtetem olívaolajjal. Letakarva hagyom fél órát kelni, majd 220 fokosra előmelegített sütőbe teszem. Addig sütöm, míg a lepény széle enyhe színt nem kap - ez körülbelül fél óra.
Már a tavalyi szezonban hosszan áradoztam róla, milyen csodálatos íze lesz a karfiolnak, ha nem főzzük, hanem sütjük. Ennek a valahol a vega főétel és a langyos saláta között elhelyezkedő fogásnak is ez az alapja. Mivel a karfiol is édeskés lesz sülés után, nagyon jól működik együtt a szőlővel. A kék sajt-szőlő páros pedig egy kötelező klasszikus, ami mindent visz.
Alapanyagok:
A karfiolt alaposan megmosom, rózsákra szedem, sütőpapírral borított tepsibe szórom, sózom, borsozom, és 200 fokosra előmelegített sütőben puhára sütöm.
Hagyom langyosra hűlni, majd elkeverem a (finnyásaknak kimagozott) szőlővel, rámorzsolom a sajtot, és megszórom a szeletelt mandulával.
A szőlő levéből készült sűrű, mézszerű anyagot, a mustmézet nem nehéz házilag előállítani, és mindenki imádja, aki a fanyar ízeket jobban szereti a töményen édesnél: itt van hozzá a recept.