Baszkföld egyik legszebb településén, San Sebastianban (Donostia) vagyunk, amely idén Európa kulturális fővárosa. Megérkeztünk a városközpontba.
Az autóbusz ablakán kinézve elsőként a magyar stand tűnik fel.
A világ egyik legjelentősebb gasztronómiai találkozójának otthont adó hatalmas csarnok bejáratánál magyar szakácsok főznek – a baszkok és a glóbusz minden tájáról idesereglettek megelégedésére.
„A húst otthonról hoztuk vákuumcsomagolásban. A zöldségeket viszont a helyi piacon szereztük be – mesélte Pataky Péter, a debreceni IKON séfje. – Vasárnap 1400 adag gulyást tettünk ki a tányérokra.
Itt nem lehet hibázni. Sosem tudhatod, hogy egy erre járó turistának adod az ételt, vagy a világ egyik vezető gasztronómiai újságírójának.
Aki aztán hírét viszi Magyarországnak. Mi azon vagyunk, hogy jó hírét vigye.”
Magyarország baszkföldi jelenléte hatalmas dolog. Nemcsak azért, mert ebben a 4 napban a kontinens jó néhány gasztronómiai szakembere San Sebastianban tölti az idejét.
Hanem azért, mert hazánk ezzel olyan reklámot kap, amely felbecsülhetetlen.
Nem véletlen, hogy hosszas megfontolás előzte meg, mivel jöjjön el a Gastronomikára Magyarország. A szervezők a liba- és kacsamáj, a mangalica és a furmint mellett döntöttek.
A rendezvénynek otthont adó hatalmas sportcsarnok alsó részében épült fel Magyarország másik standja, ahol a sláger egyértelműen a mangalica és a libamáj volt. A séfek kis kanalakra tették rá a szeletelt libamájat, amelyet almalekvárral díszítettek. Mellettük egy baszk szakács szeletelte azt a mangalicát, amelyet három éve hoztak el Magyarországról. A hajszálvékony hús pillanatok alatt tűnt el a tálcákról. Az egyik vendég jólesően mormogott.
This is Jamon Serrano”
– mondogatta. Pedig nem. Ez a magyar mangalicasonka.
Sokan azt gondolják, hogy Széll Tamás Bocuse d'Or európai döntőjében aratott győzelme az oka annak, hogy hazánk itt lehet a rendezvényen. A valóság ezzel szemben az, hogy Széll budapesti diadala május 11-én született meg, miközben a Gastronomika spanyol szervezői és szakemberei februárban jártak a magyar fővárosban.
Akkor született döntés arról, hogy Magyarország teljes jogú meghívottként lehet jelen a fesztiválon. A magyarok megjelenését, az erre az alkalomra készített műsorfüzetet, a külső dizájnelemeket a Magyar Turisztikai Ügynökség koordinálása alapján készítették el a cég szakemberei. Nyugodtan mondhatom, hogy igyekeztek a legapróbb részletekre is odafigyelni. Tudták, itt nem lehet mellélőni.
„Magyarország itteni jelenléte egyértelműen a hazai gasztroforradalom hatásának köszönhető” – felelte az Origo kérdésére Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.
A gasztronómia nem más, mint egy adott ország márkaképe.
Évek óta azon dolgozunk, hogy kitörjünk abból a szerepből, amelybe még a nyolcvanas években ragadt a hazai konyha. Talán jó úton járunk, különben egészen biztosan nem hívtak volna meg minket San Sebastianba.
A munka azonban ezzel nem állhat meg.
Célunk, hogy a furmint előbb-utóbb felkerüljön a külföldi éttermek kínálatába.
A magyar liba- és kacsamáj világhírű, annak nem kell sok reklám, csak el kell vinni a különféle fesztiválokra, és garantált lesz a siker. A mangalica csaknem teljesen kipusztult, amikor az utolsó pillanatban sikerült ezt a fajtát megmenteni, és az emberek tányérjára tenni. Ezért is nagyon örvendetes, hogy San Sebastianban ekkora sikert aratott.”
A baszkokról köztudott, hogy imádnak enni (ebben a tekintetben semmiben sem különböznek a spanyoloktól és a katalánoktól). A Franciaországhoz közel eső települést az ínyencek Mekkájának is nevezik.
San Sebastianban összesen 21 Michelin-csillagos étterem található.
(Csak a szűken vett városközpontban van 9 ilyen vendéglő.) Sokatmondó adat az is, hogy a város összesen 2000 étteremmel rendelkezik. A baszk pintxokultúra hasonló, mint ami a spanyolok tapasa köré épült. A pintxót a különböző helyi fehér és vörös borokhoz és a sörökhöz adják.
Bár első ránézésre a 2-3 eurós ár nem hangzik rosszul, a vendégek gyakran alaposan megpakolják a tányért.
Mire eljön a fizetés ideje, az itallal együtt 50-60 eurósra hízik a vacsoraszámla.
Ez már itteni mércével mérve is drágának mondható. Talán ebből is látszik, hogy Baszkföld gasztronómiailag ott van a világ élvonalában – nem sokkal előzi csak meg a francia és a japán konyha. Szakértők szerint a képzeletbeli bronzérem mindenképpen a baszkokat illeti meg.
E kis kulináris kitérő után térjünk vissza a Gastronomika kiállítási csarnokába, ahol hétfőn kora este bemutató főzést tartott Ruprecht László mesterszakács és Jahni László séf. Kettejük bámulatos összjátéka nyomán került a tányérokra a vörösboros mangalicapofa és az egészben sült mangalicaszűz. Utóbbihoz némi gulyásszósz is dukált.
Főzés közben a helyi közönség spanyolul hallhatta a magyarázatot, illetve láthatta, hogyan tud két magyar sztárszakács 40 perc alatt szinte a semmiből varázsolni.
Nem maradt más hátra, mint a Rákóczi-túrós elfogyasztása.
A szakértő közönség és az újságírók úgy tüntették el őket, mintha ott sem lettek volna a tálcán.
Mikor ismét kiléptünk az utcára, nagy örömmel láttuk, mekkora sor áll a magyar stand előtt. A magyar gulyásleves sikere ebben a környezetben azért is volt kissé meglepő, mert az itteniek nem nevezhetők a levesfogyasztás királyainak.
Őket eddig csupán a húsok és zöldségek érdekelték.
Öröm volt nézni, hogyan repetázott a fél világ Pataky Péter gulyásleveséből.
Miként azt is jóleső érzéssel konstatálhattuk, hogy Magyarország gasztronómiája egyre nagyobb elismerést vált ki szerte Európában. Nem véletlenül jegyezte meg elégedetten Bíró Lajos, a magyar séfek doyenje, hogy itt és most 700 újságíró viszi el jó hírét hazánknak. Ennél többet pedig a San Sebastianban dolgozó magyar séfek nem tehettek volna országunkért.