A vadakat érdemes érlelni, lógatni kicsit, pihengessenek. A miénk három napot kapott a télre magára hagyott műhelyben, békésen elhintázott a szétszedésre szánt 350-es Jawa blokk fölött. Képzeljék,
valaki úgy tárolta évekig egy kertben, hogy a bal hengerben nem volt gyertya.
Amikor levettem a hengerfejet, rozsda fogadott, és a berohadt dugattyú teteje. Nem tudom, mi lesz a sorsa, ha majd nem fagy rá a kezem a szerszámra a hideg deszkafalak között, szétszedem, hátha menthető legalább valamelyik eleme.
A nyulat viszont nem zavarta, hogy egy 639 Twin Sport kétüteműje fölött kell érlelődnie. Mondhatnánk, annak már mindegy volt, de ne legyünk udvariatlanok – az állatokat tisztelni kell. Nekünk is voltak gyerekkorunkban nyulaink, tisztelettel játszottunk velünk,
nevet adtunk nekik, aztán apuval a kert végében megnyúztuk Bohócot és Hógolyót.
Remek főtt nyúlsonkát készített anyukám.
Magam is meglepődtem, mennyire megmaradtak bennem az egykor látott mozdulatok. Strammul fölkötöttem a féltető alatt a gyerekek kerti hintájának a helyére és kirántottam a bőréből. Kislányom a másfél évesek békés érdeklődésével néha odajött, aztán játszott tovább a jégdarabokkal.
A házinyúl húsa szinte fehér, de a vadaké szép sötét, az illata is más, sokkal ősibb,
ám valahogy valóságosabb is. Szétbontottam a testet, óvatosan emelve ki a gerinc melletti húsokat – ez a legjobb része az állatnak.
A combokból némi fűszerezés után (Roger nyúl a pácban) vadas lett, de a két, tenyérnyi darabot félretettem, hogy gyorsan kisütve vacsorát készítsek belőle.
Nem kell nagy lacafaca, csak forró zsír:
borsoztam és késhegynyi fahéjat masszíroztam bele, majd körbepirítottam, hogy kapjon egy kevés kérget. Nagyjából egy 0,7 deci feketekávét öntöttem alá – 100% arabica, közepes pörkölés, cukor nélkül – majd fedő alatt öt percig pároltam. Ennyi, kész.
Átpirított kukoricatortillával és pár csepp nagymarosi csiliszósszal kísértem le – ha valaki önöket is vadnyúllal kínálja a télen, nehogy visszakozzanak, remek ízekről maradnának le.