Olcsó konyha sajnos nincsen

Minimál – itt nem csöppenhet le a paradicsomszósz

Nehéz elképzelni azt, hogy a víz, az áram, a modern konyhai technológiák bevezetése előtti időkben az emberek hogyan főztek. Pedig a mai szemmel puritánnak tűnő konyhákból ízletes ételek kerültek az asztalra. Nem is olyan rég, a 20. század elején a főzés alapjaiban tért el a mostanitól.

A 15. század végéig, 16. század elejéig csak a királyi, főúri épületekben alakítottak ki a lakótértől elkülönített, ételkészítésre alkalmas helyiséget. A főzőhelyiségek közepén a tűzrakás, később a kémény megjelenésével egy nyitott tűzhely állt. A konyha akkoriban egy sötét, füstös, kormos helyiség volt, gyakran a szolgák lakhelye.

Érdemes ellátogatni Ozorára, a Pipo-várkastélyba, ott a reneszánsz konyha mintájára egy szabadkéményes kandalló áll, ahol egykor

ökröt, malacot sütöttek, leveseket, szószokat főztek.

A helyiség az udvarról nyílik, amely közepén kút áll; ez látta el friss vízzel a konyhát. A főzéshez szükséges eszközöket, tányérokat a fali polcokon tartották, a rézfazekakat, rostélyokat, serpenyőket, nyársat, a vaskondért pedig a gerendára vagy a kürtőbe akasztva.

Ozorai Pipo-konyha: szabadkéményes kandalló, nagyúri asztaltartást bemutató edényzet Forrás: Ozorai várkastély

Magyarország legtöbb tájegységén a paraszti konyha egyben a ház előtereként funkcionált, pitarnak, pitvarnak, tüzes háznak, szenesháznak nevezték.

Százféle változatban

A tűzhelyek fajtája szerint a konyháknak számos változata alakult ki: füstös konyha, szabad konyha, nyitott konyha, hideg konyha, zárt konyha, meleg konyha, lepadlásolt konyha, zárt levegőjű konyha. Utóbbi alvásra, az őszi, téli időszakban a ház körüli munkák végzésére is alkalmassá vált.

A füstös konyha kémény nélküli főzőhelyiség, ahonnan a füst csak az ajtón, a falba vájt, kis méretű nyíláson vagy a mennyezeten lévő füstlyukon száll ki. A füstös konyhában állt a főzőpadka, a sütőkemence és a szomszédos lakószobák külső fűtésű kályháinak tüzelőnyílása. A nagy méretű sütőkemencék oldalait széles, alvásra is alkalmas padkák szegélyezték.

A 18. században főleg az Alföldön rendeletben írták elő a kéményes füsttelen konyhák kialakítását, de más magyar szegényebb tájegységeken még sokáig füstös konyhát használtak.

Latin eredetű konyha szavunk leírva 1206-ban helynévként cuhna alakban jelent meg, a köznyelvben az ófelnémeten keresztül egyik szomszédos szláv nyelvből vettük át a 11. század vége körül. Forrás: Skanzen.hu

A kemence a 15-16. században terjedt el, egészen a 18. századig nyílt tűzhelyeken sütöttek, főztek.
A főzőhelyiség – főleg a szegényebb rétegeknél – az épület egyetlen fűtött helyisége volt, gondoljunk csak a falusi házakra, ahol a bejárat közvetlenül a konyhába nyílt, abból az utcafront felé a tisztaszoba, a kert felé a kamra, esetleg még egy kisebb szoba. A berendezés is ehhez igazodott:

a kemence, az almárium, az étkezőasztal, a székek, a pad mellett a konyhában elhelyezett ágyak is a konyhai berendezés részét képezték, amelyen a család tagjai aludtak.

A 18. század végén a várak és a belvárosi épületek konyhája egy elülső, mennyezetes, és egy hátulsó, padlástalan részre oszlott, ahol a téglából vagy vályogból épített tűzhely állt, a városokban néhol vaskályhákon főztek. A párát és füstöt a tűzhely feletti nyitott kémény vezette el. Az ételt láncra függesztett üstben, illetve beépített katlanban főzték. A szobákat a főzőhelyiség két oldalára építették, és a konyha felől megrakott cserépkályhák adták a meleget. A városi konyhák általában a tehetősebb katonák, tisztségviselő polgári családok házaiba épültek.

A konyhai eszközök tárolása nagyban függött a helyben kialakult szokásoktól: látunk polcokon elhelyezett, gerendára akasztott edényeket, de a kormosabb főzőhelyiségekben, és a tányérok, evőeszközök tárolására – főként, ha külön ebédlő nem volt a házban – zárt szekrényeket használtak.
A paraszti konyhában az edények többsége cserépből, ritkábban öntöttvasból készült.

Az egyszerűen díszített tejesedényekből, köcsögökből a szegényebb háztartásokban 4-5, a tehetősebbekében akár 20 vagy annál is több sorakozott a fából készült köcsögtartón vagy a polcokon.

A főzésre szolgáló legnagyobb, 20-30 literes cserépedények ritkán kerültek le a padlásról: rendszerint lakodalmakban használták leves, töltött káposzta főzésére.

Ezekben szabad tűzön és kemencében egyaránt sütötték-főzték az ételeket. Gyakori használatban volt a cserépserpenyő, amely egy három lábon álló vagy lábatlan, hosszúkás tál, és amelyben zsírban sült húst készítettek. Szintén gyakorta fogták be szalonna, hús sütésére a lábas rostélyt. A legelterjedtebb vasedény a bogrács vagy üst volt.

Életkép a reneszánsz konyhában Forrás: Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Fontos konyhai eszköznek számítottak még a vízmerítő és vízhordó favedrek, bádogvedrek, sütőlapátok, fakanalak, amelyeket sok vidéken a tányérokkal együtt a falra akasztva tároltak.

A forradalmat a 19. és 20. században a vezetékes víz, a gáz, az elektromos áram bevezetése és a szennyvíz elvezetése jelentette.

Az első elektromos sütőre 1930-ig kellett várni.

Catharine Beecher, a 19. században élt neves amerikai, a női oktatás úttörője, 1843-ban hölgyeknek írt könyvében lefektette az ergonomikus konyha alapköveit: világosságot adó nagy ablakok, azonos magasságú munkafelületek, következetesen elhelyezett polcok, világosan körülhatárolt tárolóhelyek – ezek az alappillérei a modern konyhának.

Catharine Beecher konyhaterve Forrás: Wikipedia

Beecher koncepciója Amerikában elfogadott lett, de nem minden család engedhette meg magának, hogy ilyen konyhát építsen, sokan maradtak a régi, bevált bútordarab, a Hoosier-szekrény, egy fából készült vizeskád és egy étkezőasztal mellett.

Hoosier-szekrény: sok funkció kis helyen Forrás: Hoosiercabinet.com

1869-ben Catharine Beecher 1843-as intelligens konyhája megjelent az Amerikai nő otthona című kiadványban. Az ergonómia alapján megtervezett racionális konyha ez idő tájt

nem hozta lázba Amerikát.

Ami igazából a konyhaberendezést örökre megváltoztatta, az nem volt más, mint a villamos energia megjelenése a háztartásokban a 20. század fordulóján. Emellett fontos szerepet játszott a gáz, a víz bevezetése és a szennyvíz kivezetése.

Magyarországon a városokban még az 50-es, 60-as években is általános volt (de még a 80-as évek elején is előfordult), hogy nyomós kútról hordták vödörszámra a vizet az asszonyok mosogatáshoz, főzéshez, mosáshoz, mosdáshoz akár több kilométerről, télen a jeges, csúszós úton a többtagú családnak minden egyes nap, nagymosáskor, ünnepi főzések alkalmával több fordulóval is.

A vízvezeték óriási könnyítést, hatalmas áldást jelentett a háziasszonyoknak. Egészen a fürdőszoba kialakításáig a falusi és városi konyha nemcsak a főzésé volt, hanem az esti tisztálkodásoknak is teret adott.

A lakóház helyiségeinek differenciált használata a folyó víz, az elektromos áram bevezetésével, a szennyvíz kivezetésével, a fürdőszoba kialakításával kezdődött.

Az első világháború után

Frankfurt városa tízezer lakás építésébe kezdett, amelynek 6 és fél négyzetméteres konyháját olcsón és praktikusan kellett kivitelezni.

A kompakt és ergonomikus beépített konyhát 1926-27-ben a német modernista építész, Margarete Schutte-Lihotzky tervezte.
A frankfurti konyha néven elhíresült kivitelezés a funkcionalitáson, a higiénián, a szabványosításon és a társadalmi elvárásokon alapult.

Frankfurti konyha Margarete Schutte-Lihotzky Forrás: Pinterest

Hasonló elképzelésen alapult a keleti blokkban épített panelházak konyháinak funkciója. Sokan még a mai napig a 70-es években kiötölt panelek ablak nélküli főzőfülkéiben készítik az ebédet, vacsorát, vasárnapi, ünnepi fogásokat. Az aprócska, inkább teakonyhának nevezhető helyiség kialakításakor

az elképzelés azt volt, hogy a családok hétköznap úgyis a kantinban, a menzán, hétvégenként pedig étteremben esznek, így nincs szükség sem nagy térre, sem ablakra.

Az utóbbi két évtizedben egyre többen próbálták különböző ötletekkel „bővíteni" a konyhát: falat bontottak, összenyitották a nappalival, vagy átadóablakot vágtak a konyhafal és az étkezőnek kialakított nappali közé.

Érdekes módon itthon falun, városban az 50-es években épült kockaházak sem büszkélkednek komfortos konyhával. Itt is a kisméretű főzőkamra jellemző apró, magasan lévő ablakkal. De itt legalább van egy ajtóval elválasztott, valamivel tágasabb étkező, ahol kényelmesen elfér a család.

Az 1940-es évektől megjelentek a különböző konyhai gépek, majd Friedemir Poggenpohl az 1950-es kölni bútorvásáron mutatta be Forma 1000 névre keresztelt beépített sztenderd konyháját, amelynek alapelemei a hideg és meleg vizes, szennyvízelvezetéses mosogató, elektromos főzőlap vagy gáztűzhely és hűtőszekrény. Időben ezt követte a svéd konya, ahol a gépeket már a konyhabútorba építették, és az ajtókra, fiókokra egységes faborítást használtak.

1956, amerikai konyha Forrás: Flickr

Amerikai vagy nem amerikai

Itthon, a 80-as évek elején épült házak legtöbbjében a konyha tágasabb, de nincs egy térben a nappalival, sőt a legtöbb helyen még az étkezővel sem. Az előnye, hogy a főzési-sütési szagok nem keringenek az egész házban, hátránya – talán –, hogy így a háziasszony akár több órára is a családtól szeparáltan, magára marad a konyhában. (Amit kisgyerekes anyák néha nem is bánnának, a gyerek így biztosan nem lesz láb alatt a forró leves készítésekor.)

A konyha pár évtizede újfent nemcsak a főzés színtere, hanem élettér,

egy olyan helyiség, amely a legtöbb család életében más szerepet is betölt.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy mind ergonómiailag, mind pedig megjelenésében tökéletesen tükrözze tulajdonosa elképzeléseit. A lakótér harmóniájához nagyban hozzájárul a konyha stílusa is, főként a manapság divatos egy légterű lakások esetében" – mondja Kegye Ágnes lakberendező, konyhabútor-tervező.

Praktikum és esztétikum Forrás: Kegye Ágnes

Minek kell megfelelnie egy konyhának? Kegye Ágnes tervezői szemlélete alapján

legyen funkcionális, praktikus és tartós anyagból készüljön, a divatot megelőzve elsősorban a vevő igényeihez kell igazodnia.

Új konyha kivitelezése drága dolog: mérettől függően félmillió forinttól akár 2-3 millióig is elmehet az ár (és akkor még nincsenek aranyból a fogantyúk). A legtöbb építkezés költségvetésében már a konyhabútor nem szerepel, mint tétel, a belső praktikus kiegészítők pedig végképp nem. Például a fiók és az ajtópántok fékező mechanizmusa, vagy a fiókszortírozó apró dolgok, de jelentősen megnövelhetik az árat. Ha nem szabványban gondolkozunk – például a pult méretét vagy a sarokszekrény nagyságát tekintve – az eltérés akár százezres tétel is lehet.

„Érdemes legalább tíz évre tervezni. A 2000-es évek elején népszerűek voltak az intenzív színek: sötétkék, rikító citromsárga konyhabútorok, és nem is maradtak hosszú ideig divatban. Ezekhez a kötött színekhez eleve nehéz megfelelő kiegészítőket találni. Ilyen kéréskor

finoman jelez a tervező, hogy érdemes lenne más irányt venni,

de alapvetően hagyni kell a szabadságot, hogy a megrendelő ízlésének megfeleljen, hiszen ő nézi nap mint nap. Én inkább a praktikusságra hívom fel a figyelmet" – meséli a szakember.

Klasszikus? Praktikus tárolórész az ülőfelület alatt Forrás: Apród

A konyhabútor tervezésénél is van technológiai sorrend, amit alapszabályként figyelembe kell venni: tárolás, előkészítés, mosogatás, főzés, tálalás. Jobbkezes konyhánál balról jobbra haladva a tárolás a kamrát, a hűtőszekrényt, az élelmiszertároló szekrényt jelenti, ezt követi egy kisebb pult, ahol az alapanyagok előkészítése, kicsomagolása történik. Aztán jön a mosogató, mosogatógép, amelyet egy nagyobb konyhapult követ, ahol már a sütéshez, főzéshez készítjük elő a nyersanyagokat. E mellett áll a gáztűzhely vagy főzőlap és a sütő, a végén pedig újra egy kisebb munkalap, ahova az elkészült étel kerül.

Balkezeseknél ez a sorrend éppen fordítva indul: jobbról balra.

Ez lenne az ideális, amit új építésű lakások, házak konyháinak kialakításakor érdemes figyelembe venni, ugyanakkor már meglévő tereknél gyakran kompromisszumokat kell kötni. Például ha nem a legkényelmesebb, legmegfelelőbb helyen van a víz vagy gáz, nem mindig van lehetőség áthelyezni, vagy éppen nem költséghatékony. Ilyenkor a lehetőségekhez mérten a legjobbat hozza ki a tervező az új konyha kialakításánál.

„Az ügyfelek már nagyjából kialakult elképzeléssel érkeznek. A tervezés folyamata, hogy alaprajzot kérek, megkérdezem, milyen stílusban gondolkodnak, helyszíni felmérésre megyek, megbeszéljük a praktikus pontokat, javaslatokat teszek, aztán egy tervezőprogram segítségével lemodellezem a leendő konyhát."

Molly, az első konyharobot Forrás: Origo

Persze ilyen tervezőprogramok már a legtöbb konyhabútorszalonban vagy lakberendezési áruházban elérhetőek. A mai alapigényeket már elég jól kielégítik a „konfekció" bútorok és kiegészítő eszközök is:

szelektív hulladékgyűjtés, páraelszívás, fröccsenésgátló falipanel, szatyorgyűjtő kosárka, és még sorolhatnánk.

Egyedi igényeket, ötleteket ugyanakkor csak egyedi gyártással lehet kivitelezni. Ilyenek lehetnek a munkapultba beépített kihúzható konnektortorony, a szekrénybe épített, rolós elemek, amelyek mögé a mindennap használt háztartási gépeket – kávéfőzőt, pirítós sütőt – lehet elrejteni.

Minimál – itt nem csöppenhet le a paradicsomszósz Forrás: Minimalcucine.com

„A tervező feladata, hogy a vevői igényeket összehangolja az adott stílusjegyekkel.

Egy konyhabútor kényelmi fokát nem befolyásolhatja egy adott stílus,

hiszen ma már mindenre találhatunk professzionális megoldást, amelyek megkönnyítik a konyhát használó hétköznapjait. A megfelelő kommunikáció az ügyfél és a tervező között elengedhetetlen kelléke az álomkonyha megvalósulásának, amely nemcsak a mindennapi használatot teheti könnyebbé, hanem otthonunk díszévé is válhat."