A borsodi megyeszékhely főutcáján, a Nemzeti Színház és a Villanyrendőr közelében, a híres Weidlich-palota épületében haraphatjuk hamarosan az igazán ízletes pizzafalatokat. Aki hétvégi országjárást tervez, és enne is egy jót, az pár óra alatt élvezheti egyszerre a Bükk szépségét és az olaszos ízeket.
„Sokan kérdezték, hogy mikor és hol nyitunk már végre új éttermet. Az Anyukámat már jól megalapoztuk az elmúlt években, és úgy éreztük, hogy ha egy nagy, beülős éttermet nem is, de egy street food helyet be tudunk vállalni az encsi mellé.
Az nem volt kérdés, hogy ami a tányérra kerül, az tökéletes kell, hogy legyen itt is,
így amiben kompromisszumot kötöttünk, az az, hogy az új helyen nem lesz felszolgálás. Encsen vagyunk otthon, de Miskolchoz is ezer szállal kötődünk, így esett a választás a városra. Szilárd, a testvérem továbbra is az Anyukámban lesz, és én sem fogom az ottani 13 szakácsnak elengedni a kezét" – árulja el Dudás Szabolcs, az Anyukám Mondta étterem egyik tulajdonosa.
Pizzaszeletek, desszertek, házi szörpök, saját márkás házi sörök, ízletes borok, habzóbor várja a vendégeket,
és természetesen az egyik legjobb fekete, Gianni Frasi kávéja, a Caffè Giamaica, amit a régióban kizárólag Encsen, Prágában, Szentpéterváron és hamarosan Miskolcon kortyolhatunk.
Mindez ugyanabban a csúcsminőségben, amit már az encsi étteremben megszokhattak a vendégek.
Felszolgálás tehát nem lesz, egy önkiszolgáló, nem kifejezetten beülős helyet alakítanak ki; bárszékeken, bárasztaloknál ehetünk-ihatunk. Ennek megfelelően alakítják az árakat is.
A Szabolcs készítette pizza könnyebb tésztájú lesz, szeletben, töltötten, de minden szezonban kizárólag idényzöldségből.
„Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a helyi termelőkkel, a nyersanyagokat jórészt tőlük vásároljuk majd a pizzához is. Aztán Miskolcon ott van a Búza téri piac, ott fogom megvenni a friss idényzöldségeket – ha éppen céklát lehet kapni, akkor azt, a lényeg, hogy friss legyen.
A mi pizzáinkra eddig sem került, és ezután sem fog rákerülni konzerv vagy fagyasztott kukorica, gomba.
Csak a legjobb alapanyagokkal, sajtokkal, sonkákkal sütünk."
A hely neve még szigorúan titkos, de sejtjük, hogy ugyanolyan ötletes lesz, mint az anyukájáé, két hónap múlva pedig ki is derül. Az Anyukám miskolci gyermekének kemencéjéből júniusban kerül lapátra az első pizza.