Komolyan mondom, nem akartam semmi durvát, de magam voltam otthon, és főzés közben megkívántam. Csak egy jó répás gnocchin járt az agyam, amit körítésnek képzeltem el a frissen kifilézett csirkefelsőcomb mellé – gyors és laktató étel, ha marad belőle, később is mindig elfogy.
Kicsit talán tovább is tartottam nyitva a hűtőt, mint illene, de legalább jól végignéztem, mi van otthon: vadásztam azokra a hozzávalókra, amik még frissek, de már kívánják a feldolgozást. Így
került a pultra szép szál újhagyma és fél doboz kókusztej is
– itt már éreztem, hogy ennek szájzsibbasztás lesz a vége.
Hozzávalók
Négy méretes répát felkarikáztam. Három is elég igazából, de ismerem magamat, mire a végére érek, egyet úgyis elnassolok. Feltettem főni mindet:
a cél nem az volt, hogy szétfőjenek,
elég az az állag, hogy villával szétnyomhatóak legyenek.
A főtt répakarikákat edénybe szedtem, sóztam, borsoztam, valamint curryt adtam hozzá, ami nem csak az ízét hozza ki, de a színére is rádob egy lapáttal.
Két fokhagymagerezdet is mellényomtam – erre a legideálisabb a füstölt lenne,
de sajnos az nem volt éppen. Ha szeretik az ízét, bátran készítsenek otthon, nem bonyolult.
A répát megtörtem, majd két tojást hozzáütve elkezdtem belegyúrni a lisztet. Ugye, ez pont olyan, mint a krumplis tészta, nincs szabály a pontos mennyiségre – nekem saccra 350-380 grammot vehetett fel.
Ha összeáll és szemre jó, nyújtsuk el nagyjából centi vastag hurkákra,
majd késsel vágjuk fel. A gnocchit (vagy svábosabb nevén nudlit) a répa főzővizében főzzük meg – abba rengeteg aroma benne maradt, nem fogja elrontani a tésztát sem. Ha felúsznak, már kikanalazhatók.
A húst felkockáztam, majd wokban, disznózsíron kérget sütöttem rá. A felkarikázott újhagymát mellédobtam, és
kis merőkanálnyi húslevest aláöntve megpároltam.
Csupán só, egy szem tört kardamom és garam masala került alá.
Egy pillanatra még elgondolkodtam, legyen-e családbarát, de a hűtőn belülről dörömbölt a remek nagymarosi chiliszósz, így pár cseppet adtam neki.
A konyhát egyből megtöltötte a kapszaicin és a paprika édesen tömény illata
– az a jó ezekben az amerikai fajtákban, hogy nem csak erőt adnak az ételnek, de rendkívül ízesek is, így a dózist emelve igazán kreatívan használhatók.
A végén jön a sűrű kókusztej: nem is a tej a jó szó, hisz ez krém, amelynek állaga sokkal közelebb van a vajéhoz. Hasonlóan dolgozunk vele, mint a tejszínnel, a végeredmény is arra emlékeztet, csupán sűrűbb, kicsit édesebb szószt kapunk – meglepő módon a magyar konyha ízeihez is passzol, szalonnán lepirított savanyú káposztával is remek.
Itt már nyugodtan elzárhatjuk a wok alatt a lángot, elég meleg ahhoz, hogy óvatosan átkeverve mindenhová jusson kókusztej.
Természetesen annyi gnocchi készült, hogy bőven maradt – így is terveztem.
Vacsorára örömmel melegítettem meg vajon,
öntöttem rá 30 százalékos tejszínt, szórtam bele késhegynyi szerecsendiót, és reszeltem bele Grana Padano sajtot, hogy beleolvadjon a lébe. Egyszerű, húsmentes vacsora, sőt, ha alapból ki akarják hagyni a csirkecombot, rögtön ezzel is indíthatnak!