Ha éppen Balatonfüreden pihenünk, és jó kenyérbe vagy illatos péksüteménybe szeretnénk harapni, kénytelenek leszünk felmenni a dombra, a város központjába, ahol – a helyiek kifejezésével – a vörös templom áll. Az út túloldalán süti Zeliska Orsolya a friss, ropogós kenyereket. Ha mégsem találnánk a pékséget, csukjuk be a szemünket, és bízzuk magunkat az orrunkra: menjünk az illatok után! Egy picike, hangulatos üzletbe vezet, ahol mosollyal fogad bennünket a helyi péklány.
Életmódváltásba kezdtünk, mert nálunk is többféle ételallergia ütötte fel a fejét. Elkezdtünk figyelni rá, hogy ne együnk adalékokat, és sok mindenben váltottunk. És persze jött a kérdés: de akkor mit együnk? Mi nagyon kenyeresek vagyunk.
És akkor Csaba, a férjem vett egy házimalmot a 31. születésnapomra. Addig azt sem tudtam, mi ez. Szereztünk hozzá gabonát, és elkezdtem őrölgetni. Lapos, kemény ehetetlen valamiket sütöttem legalább fél évig. Nem tudom, miért nem adtam fel, bár amúgy sem szoktam, de ez annyira nem sikerült, hogy úgy tűnt, nincs értelme – kezdi nevetve Zeliska Orsolya, a Péklány.
A kenyerei a liszt miatt nem sikerültek jól?
Elsősorban a liszt miatt. Ami ebből a házi malomból kijön, az száz százalék frissen őrölt, teljeskiőrlésű liszt. Nagyon egészséges, mert azonnal felhasználjuk, benne marad a rost, az esszenciális zsírsavak és az összes vitális anyag. Viszont nedves liszttel bánni nem sokan tudnak, és nem is sokan művelik.
És én rögtön a legnehezebbel indítottam, de nem tudtam.
Kitartóan tovább sütöttem, sütöttem, bejelentkeztem a Facebookon mindenféle kenyérsütő csoportba. És akkor egyszer csak jött egy fordulat.
Melyik volt az a pont, amikor azt gondolta, hogy erre született?
Marketingesként dolgoztam sok éven át egy élelmiszereket gyártó cégnél, amit nagyon szerettem. Az utolsó két évben azonban a hajnalok és az esték is egyre többször a receptekről, a kovászolásról és a sütésről szóltak. Na meg persze a blogról.
Mi már évekkel ezelőtt gondoltuk, hogy kiszállnánk a multiból, de nem volt olyan ötlet, amit eléggé erősnek éreztünk volna, és tiszta szívből tudtunk volna csinálni.
A szülinapi ajándék után a férjem elkezdett házimalmokat forgalmazni. Én pedig beiratkoztam egy pékiskolába azért, hogy a férjemnek segítsek, mert sok kérdés érkezett a vevőktől, gyakorlati dolgok, amiket hitelesebben szerettünk volna megválaszolni.
Az említett blog a Péklány leszek. Miről szóltak az első bejegyzések?
Elkezdtem arról írni, hogy milyen furcsa, hogy valaki, aki egyébként szép karriert futott be meg érdekes dolgokkal foglalkozik, elkezd megtanulni egy teljesen más szakmát. A blogra felraktam a recepteket, és egyre többen olvasták. Eltelt 3-4 hónap, és beneveztem a Kenyérlelke Fesztiválra; 2016 nyarán ott voltam az amatőr versenyzők között, és
összebarátkoztam a nagy kézműves pékekkel. És miután ők mind fiúk, szívesen fogadtak
– felbukkant egy lány, aki máshogy állt a dolgokhoz. Így például Szabadfi Szabolcs, a Panifico il Basilico tulajdonosa sokat segített tanácsokkal; bármikor ráírtam vagy felhívtam, készségesen segített. De ugyanúgy igaz ez Vajda Józsefre, a Pékműhely tulajdonosára, aki beengedett az üzemébe, és meghívott az amerikai világbajnok által tartott kézműves, kovászos tanfolyamra.
Itt egy péklapát a falon aláírásokkal. Kik az aláírók?
Pékek. Tukacs Roland volt az első, aki aláírta a kis lapátunkat. Ő egy világbajnok pék, jó barátunk. Nagyon sokat köszönhetek neki. A saját pékségének megnyitása mellett mindig volt ideje és energiája szakmai és baráti tanácsokat adni. Gyűjtjük az aláírásokat, de csak itt, tehát nem visszük el a lapátot, hanem ide kell jönnie mindenkinek, aki alá akarja írni. Roland azt mondta, hogy nyitás előtt eljön, és nézzük meg, jó-e a croissant.
Micsoda???
– kérdeztem. Most tényleg idejön Jászberényből segíteni?
Tényleg eljött?
Eljött, és egy éjszakát végigdolgoztunk.
Éjfélkor kijelentette, hogy még nem jó, ezért újrakezdtük; itt voltunk háromig, fél négyig. Azt mondta, hogy ő elvárja tőlem, hogy nyitásra itt olyan legyen a croissant, hogy az megszólaljon.
A helyiek hogyan fogadták a nyitást?
Szombaton itt az utcán áll a sor, annyian jönnek. Van egy kis kávézó rész is, ahova le lehet ülni egy kicsit beszélgetni. Meg nyilván azért is megismertek bennünket, mert
nyitás előtt három hétig próbasütöttünk reggelről estig, és azt mind elosztogattuk ajándékba. Ki volt írva, meghirdettük Facebookon, hogy lehet jönni kóstolni, és semmiért nem kell fizetni.
Ez tényleg nem marketing volt, hanem valóban a tökéletesre törekedtünk, és tudni szerettük volna a vásárlóink véleményét. Utólag is nagy köszönet nekik érte! Mindent megsütöttünk vagy háromszor, újra meg újra, addig ameddig jó nem lett.
Az volt a nagy kérdés, hogy amit otthon kipróbáltam három kenyérrel, négy kenyérrel, az fog-e működni harminccal, ötvennel, százzal.
Hány kenyér készül egy nap?
Olyan száz-százhúsz között most télen, plusz olyan 300-400 péksüti.
Mind elkel?
Igen.
Amit a kenyerekhez használnak lisztet, azt frissen őrlik?
Bio szemes gabonát vásárolunk, és a friss őrlést főleg kovászhoz és részben a kenyérbe használjuk, de természetesen lisztet is vásárolunk, hiszen bár az őrlés gyors, nincs időnk és kapacitásunk kiszitálni fehér lisztté.
Tehát nincs élesztő a kenyérben?
Nincs. Egy élesztős kenyerünk van, de azt se sütjük minden nap.
Az a neve, hogy Női áldás.
Ez volt az első kenyerem, amit saját őrlésű tönkölybúzából megsütöttem, az egyetlen, amiben van élesztő, egyébként élesztőmentes kovásszal készül minden kenyerünk, és természetesen nem használunk adalékokat. Ez alap. Aztán van egy nap kenyere, ami minden nap más; zsályás, sokmagos, sajtos-fűszeres, mazsolás-mákos – rengeteg félét készítünk. Ez minden nap változik. A rozskenyér állandó, békebeli kovászos is mindig van, és a Női Áldás egy héten egyszer-kétszer, amikor van kedvünk csinálni.
Hogy állt össze a repertoár?
A receptek nagy része saját recept, de vannak családi receptek is, és persze csapatként dolgozunk, így vannak közösek is.
Itt vagyunk az északi part „fővárosának” központjában, a domb tetején. Balatonfüred tudatos választás volt?
Nyolc éve, amikor a férjemmel megismerkedtünk, az első közös hétvégénket itt töltöttük Balatonfüreden és Tihanyban. Arról beszélgettünk lent a parton, hogy milyen jó lenne egyszer ettől az egész multitól megszabadulni, és valamit csinálni nyugiban. Szerintem nagyon sokan vannak ezzel így, de mi meg is léptük. Később Csaba,
a férjem Tihanyban kérte meg a kezem, ide, Balatonfüredre pedig minden évben többször visszajöttünk – télen legalább annyiszor, mint nyáron.
Amikor megszületett a kislányunk, Anna, akkor is ide szöktünk el ketten először. Jégeső volt és nagy mínuszok, de mi lent botorkáltunk a Tagore sétányon. 2016 októberben egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy megállás nélkül füredi ingatlanhirdetéseket nézegetünk.
Megtaláltuk először az üzletet, aztán a házat, majd felszámoltunk mindent a főváros környékén.
Ősztől tavaszig Balatonfüred egy elég csendes kisváros, főleg a fővárosi pörgéshez képest.
Mi szeretünk itt lakni. Az emberek kedvesek, barátkoznak, érdeklődőek és nyitottak. Mindenki beszélget, kivárja a sorát, és őszintén elmondja a véleményét, ha jó, ha rossz. Sok vevőnk van, aki a barátunk lett idő közben, és nem kímélnek minket:
Orsika, szerintem most a croissant nem volt rendesen megsütve
– mondta egyik nap a törzsvevőnk. Pedig meg volt sütve, csak itthon a túlsütött változathoz vannak hozzászokva az emberek. Másnap: a rozskenyér nem pont olyan mint két hete – persze, hiszen a liszt minősége folyton változik, hol több, hol kevesebb vizet vesz fel. Ez így természetes. A harmadik nap: most már kéthete eszi a hagymáskenyeret – négyesével viszi –, csak megunta. Mondom neki:
miért nem visz mást? Annyiféle kenyerünk van!
– mert a feleségének az a kedvence.
Száz és száz ilyen kis sztorink van, ami még szerethetőbbé teszi a mindennapjainkat. Mi tényleg nagyon szerencsések vagyunk, mert azt csinálhatjuk, amit szeretünk, és valóban megélhetjük az álmainkat.