Túl jónak tűnik, hogy igaz legyen – gondolhatjuk első hallásra. Pedig Jim Mumford receptíró szerint a vörösborban főtt spagetti egy igazán ízletes étel.
Vörösborban főzni a tésztát évszázados hagyomány
– mondta, majd hozzátett még két okot, amiért érdemes kipróbálni.
A bor átadja ízét a tésztának, a sav pedig segíti megfövését, kellemesebb textúrát adva neki.
Persze a bor egy részét később arra is felhasználhatjuk, hogy mártást készítsünk belőle.
Próbáljuk ki már ma!
Hozzávalók:
Elkészítés:
Keverjük össze egy lábasba a vizet és a bort. Adjunk hozzá egy kis sót, és forraljuk fel.
Öntsük hozzá a tésztát, és főzzük meg a szokott módon. Ha elkészült, tegyünk félre ¼ csésze „tésztavizet".
Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben, adjuk hozzá a fokhagymát és a csilipelyhet. Utána öntsük hozzá a félretett „tésztavizet".
Öntsük hozzá a tésztát is, és pároljuk pár percig.
Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá az apróra vágott petrezselymet és a reszelt sajtot.
Forgassuk össze és tálaljuk melegen.