A peruiak szerint a legtöbben nem önmagában élvezik ezt a gyümölcsöt. Nem olyan, mint az alma, amit csak lekapunk a fáról és már bele is harapunk.
Viszont szívesen használják alapanyagként például tortákba, pitékbe, süteményekbe, pudingokba, fagylaltokba és egyéb édességekbe.
A helyiek azt mondják, hogy a textúrája nem túl bizalomgerjesztő, viszont maga a gyümölcs rendkívül édes. Ezért használják természetes édesítőszerként is.
Kattintson a képre a galériáért!
A jégkrémbab állaga kissé furcsa, viszont finom – legalábbis azok szerint, akik már kóstolták. A jégkrémbabfa a Dél-Amerika északnyugati részén található Andok völgyében őshonos. Angliában kezdték el
jégkrémbabnak hívni édes íze és krémes textúrája miatt.
A chayote ugyanabba a családba tartozik, mint a tök, a dinnye és az uborka. Mexikóban őshonos, ahol bőségesen nő. Nyersen és főzve is fogyasztható, általában salátákhoz adják, előbb azonban lime- vagy citromlében pácolják.
A fuyūre az istenek gyümölcseként szoktak hivatkozni. A datolyaszilvák általában akkor finomak, ha puhák. Ezzel szemben ez a fajta keményen is édes és ízletes.
Az atemoya valójában két különböző gyümölcs hibridje: a cherimoyáé és a cukoralmáé. Könnyen sérül, tehát óvatosan kell vele bánni. A gyümölcshús ehető és ízletes is, viszont a magokat kerülni kell.
A gyümölcs fekete belseje azt jelzi – más gyümölcsök feketedésével szemben –, hogy érett és fogyasztható.
Ízét és textúráját a csokoládépudinghoz szokták hasonlítani.
Ennek az Északkelet-Indiából és Kínából származó gyümölcsnek az „ujjai" olyan fürtöt alkotnak, ami egy kézhez hasonlít. Az ujjak száma 5 és 20 között mozog.
Buddha kezének több fajtája is van: eltérés az „ujjak" állásában mutatkozik. Egyes fajtáknál az „ujjak" szorosan egymás mellett vannak, másoknál viszont nyitott állapotban.
Desszertekben és sós ételekben is egyaránt használják.
A gyümölcs különlegességét az adja, hogy közvetlenül a fa törzsén és vastag ágain nő. Brazília délkeleti részén őshonos.
Felhasználása a szőlőhöz hasonló, a világ egyes részein borok és likőrök készülnek belőle.
Nem véletlenül hívják Aborele szőlőnek is.
A kalamondin Ázsiában őshonos, a legjobban a lime és a narancs keverékeként írható le. Illata erős, citrusos, sokkal több gyümölcslé van benne, mint a hagyományos lime-ban.
A könnyezőpálma termésének zöld, pikkelyes külseje kemény és nem ehető. Viszont a fehér húsa annál inkább. Textúrája és íze hasonlít az ananászéhoz.
Csak teljesen érett formában szabad fogyasztani, mivel éretlenül irritációkat válthat ki, számos káros hatása lehet.
A birbia első ránézésre nem tűnik gyümölcsnek. Az érés során sárga színe a tüskék megjelenése helyén feketévé változik; nem túl vonzó és bizalomgerjesztő. A gyümölcshús persze már más kérdés:
kissé olyan íze van, mint a citromos habcsóknak.
Mivel csak rövid ideig eltartható, ezért nagyon nehéz friss formában rálelni.
A santol egy szintén szokatlan gyümölcs: rendkívül vastag a héja, a húsa fehér. Íze egyszerre édes és savanyú. A gyümölcs húsa szorosan rátapad a magokra, amely megnehezíti a fogyasztást, ugyanis a magokat nem szabad lenyelni.