Magyar parenyica bizonyult a legjobbnak Csehországban

Vágólapra másolva!
Csehország délkeleti része, amelyet a történelmi tradíciók miatt ma is Morvaországként emlegetnek, elsősorban a bortermeléséről híres. Itt fekszik Mikulov, a festői szépségű kisváros, amely az elmúlt hat évben arról is ismertté vált, hogy itt rendezik a kézműves sajtok csehországi fesztiválját. A mostani, hetedik alkalomra, már nem csak a hagyományosan jelen levő cseh és szlovák készítők kaptak meghívást; lengyel és magyar résztvevőkkel, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének tagjaival is bővült. Az Orszagsajtja.hu szerint meglepő kategóriában született az egyik magyar első hely.
Vágólapra másolva!

Amint a portál beszámolt róla, a résztvevőknek egyetlen feltételnek kell megfelelni: kimondottan kisüzemi jelleggel kell, hogy bírjanak. A fő szervező, Martin Hrabec elmondta, hogy tudatos megfontolásból nem keresik a nagyüzemi gyártókkal a kapcsolatot. Minden szempontból az iparos (családi gazdasági) jelleghez szeretnének hűek maradni.

A 2013-ban bemutatkozó kétnapos sajtfesztivál látogatottságában az idén felülmúlta az összes korábbit. A szervezők becslése szerint a szombati nyitónapon megközelítőleg 6 -7 ezer ember látogatta meg a 28 sajtkészítő kiállító standjait. A Magyar Sajtkészítők Egyesületének négy tagja, a Magyardombegyházi Szövetkezet, a Maszlik Családi Gazdaság – Szente, a Paraszt Sajt – Dunaharaszti és Tebike Kft. – Győr teljes kínálattal vonult fel, de rajtuk kívül még mintegy tíz magyar sajtkészítő, illetve zsűritag képviselte a magyar sajtdiplomáciát.

Forrás: Somogyi Szilárd/orszagsajtja.hu

Martin Hrabec elmondta, örül, hogy Magyarország is képviselteti magát, s szavaiból érezhető, volt, nem csak a kincstári udvariasság mondatja ezt vele. Hozzátette, hogy szervezői szempontból is tökéletesen elégedett a magyar résztvevőkkel, egyrészt mert professzionális hozzáállást tapasztalt mindegyikük részéről, akik önállóan megoldanak mindent; a kiállított sajtok pedig minőségi termékként a látogatók – vásárlók körében is nagy sikernek örvendenek.

Személy szerint még egy köszönettel tartozik a magyar résztvevőknek, amiért elhozták a nagy sajtfőző rézüstöt, amely a fesztivál egyik fő látványossága lett.

Forrás: Somogyi Szilárd/orszagsajtja.hu

A magyarországi sajtokat nem csak a nagyközönség, hanem a szakmai zsűri is nagyra értékelte; hiszen három kategóriában magyar kiállító szerzett első helyet; köztük nagy meglepetésre a szláv specialitásnak tartott parenyica kategóriában is. Itt a szentei Maszlik Családi Gazdaság lett az első. A nemzetközi zsűri ugyanígy a legjobbnak ítélte a félkemény és kemény tehéntej sajtok kategóriában Ficsor Árpád dunaharaszti Paraszt Sajtját, valamint a félkemény és kemény kecsketej sajtok kategóriában az izsáki Alföldi Garabonciás Kft. félkemény füstölt kecskesajtját. Ficsor Árpád Paraszt Sajtja volt az egyetlen a díjazottak közül, amelyik a lehetséges maximum pontszámot érdemelte ki.

Hat nagydíjat is kiosztottak, ebből kettő Magyarországra kerül.

Az egyiket Ficsor Árpád, a másikat pedig Maszlik Zoltán viheti haza. Hegedűs Imre, a Sajtkészítők Egyesületének alelnöke pedig egy külön a mikulovi kiállítás emlékére készült sajtot adott át a szervezőknek, amely éppen a 2020-as fesztiválra kell, hogy beérjen. Így egy okkal több is van arra, hogy a magyarországi sajtkészítő mesterek ismét eljöjjenek Mikulov történelmi főterére.

A cseh meghívást a magyar sajtosok azzal viszonozták, hogy a VII. Magyar Sajtmustrára invitálták a cseh kézműves sajtkészítőket, október elején.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!