Hozzávalók a paradicsomos mártáshoz:
Hozzávalók a töltelékhez:
Elkészítés:
Kevés olajon pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát, majd keverjük össze a sertéshússal, a rizzsel és a felvert tojással.
Adjunk hozzá sót és borsot ízlés szerint, a pirospaprikát, a majorannát és a petrezselymet, majd dolgozzuk össze.
Tegyük a hűtőbe és hagyjuk állni egy órát, hogy az ízek jól összeérjenek.
Mossuk meg a paprikákat és távolítsuk el a csumáját.
Egy nagyobb edényben a lisztből és az olajból készítsünk rántást.
Tegyünk bele 1 teáskanál pirospaprikát, utána öntsük fel 1 liter vízzel, a paradicsomszósszal, végül cukrozzuk, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.
Kezdjük el forralni lassú tűzön, közben töltsük meg a paprikákat.
A fennmaradó töltelékből készíthetünk húsgombócokat, ezeket is tegyük bele a paradicsomszószba a paprikákkal együtt, amint felforrt.
Fontos, hogy a szósz mindenképp fedje el a paprikákat.
Fedjük le, és hagyjuk főni újraforrástól számítva 50 percig.