Élelmiszerek, amiket akkor eszünk, ha stresszelünk, pedig épp kerülni kellene

stressz
Vágólapra másolva!
Stresszhelyzetben az emberek nagy része valamilyen édességhez fordul enyhülésért. Mások ilyenkor gyorskajákkal vagy koffeinnel igyekszenek enyhíteni a szorongást, és persze olyan is akad, aki megiszik egy üveg sört egy stresszes nap után. Tehát pont olyan élelmiszereket fogyasztunk, amelyeket épp el kellene kerülni ebben az állapotban.
Vágólapra másolva!

A szakemberek szerint, amikor nagyon stresszesek vagyunk, olyan vegyi anyagok szabadulnak fel a testünkben, amelyek miatt a zsíros, cukros ételeket kezdjük el kívánni. Ráadásul nyomás vagy trauma alatt az emberek hajlamosak sokkal többet enni.

Ám a stressz kiváltotta étkezések nem tesznek jót az egészségünknek – és a stressz-szintünknek sem.

Mit kellene elkerülnünk, ha nagyon stresszesek vagyunk? Először is a kávét. Egy kávészünet jó ötletnek tűnhet két bonyolult és stresszes feladat között. A minimális koffeinbevitellel még nincs is gond, ám a túlzott fogyasztásával fokozhatjuk a stresszt és a szorongást.

Forrás: Shutterstock

Sőt, nagyon gyakori, hogy stressz esetén az emberek valami cukrosat esznek, például csokoládét. Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a cukor megnövelheti a kortizol, vagyis a stresszhormon szintjét.

Így nemcsak a rossz alvást idézzük elő, de még a stressztől sem szabadulunk meg.

A másik alternatíva stressz ellen általában az alkohol, például egy üveg hideg sör vagy egy pohár bor formájában. Általános nézet, hogy egy pohárka elnémítja a gondolatokat. Ám az is igaz, hogy a hangulatunkon nem javít, ha stresszesek vagyunk,

sőt még az alvásminőségre is negatívan hathat.

Aztán ott vannak a gyorskaják, mint lehetséges alternatíva stressz ellen. Ám ezek a feldolgozott gyorsételek nem rendelkeznek tápanyagokkal, ráadásul vércukorszint-ingadozást is előidézhetnek. Ez persze fáradtsághoz, ingerültséghez és még több stresszes pillanathoz vezethet.

Így adott a kérdés: milyen ételeket együnk, ha stresszelünk?

Jó, hír, hogy nem kell lemondani a csokoládéról: a több mint 70%-os étcsokoládé például fogyasztható. De kávészünet helyett tarthatunk akár egy „gyógyteaszünetet" is – igyunk zöld-, levendula- vagy kamillateát.

Élharcos a stressz ellen például az avokádó is. A benne lévő aminosavaknak köszönhetően olyan jó stressz- és szorongáscsökkentő.

A citrusfélék és a magas C-vitamin-tartalmú gyümölcsökről is elmondható, hogy segíthetnek a szorongás kezelésében. Pont, mint a probiotikus élelmiszerek, például a kefir, a joghurt, a savanyúságok stb.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!