Tartiflette, avagy rakott krumpli franciásan

Vágólapra másolva!
A tartiflette, vagyis a tártiflett valójában egy különleges, hegyvidéki rakott krumpli, amelyet csak és kizárólag reblochon sajttal készítenek. Ehhez az egytálételhez nem kell túl sok alapanyag, viszont a végeredmény annál finomabb lesz. Ráadásul úgy utazhatunk Franciaországba, hogy egy tapodtat sem mozdulunk.
Vágólapra másolva!
Tartiflette. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Tartiflette

Hozzávalók:

  • 1 kg burgonya
  • 2 mogyoróhagyma
  • 250 g füstölt bacon
  • 100 ml fehérbor
  • 200 ml tejszín
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • 1 reblochon sajt, ha nem tudjuk beszerezni, helyettesíthetjük

Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 200 fokra.
Főzzük a burgonyát forrásban lévő sós vízben 5-10 percig. Nem kell, hogy teljesen megpuhuljon.
Szűrjük le és tegyük félre.
Pirítsuk meg a szalonnát, a mogyoróhagymát és a fokhagymát egy serpenyőben.
Öntsük fel a fehérborral folyamatos keverés mellett.
Vágjuk vékony szeletekre a burgonyát és rétegezzük egy hőálló edénybe a szalonnás keverékkel együtt.
A végén öntsük rá a tejszínt, sózzuk és borsozzuk.
Fektessük a sajtszeleteket a tetejére.
Süssük 15 percig, vagí amíg a sajt aranybarna lesz.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!