Isteni finom, újhullámos, tejszínes csirkemell, ha valami újdonságra vágyik

csirkemell
Vágólapra másolva!
Ez a tejszínes csirkesült igaz ízorgia, éttermi élménnyé varázsolja az étkezést. Semmilyen extra hozzávalóra nincs szükség az elkészítéséhez, ráadásul könnyen és gyorsan megvan. A krémes mártás pedig még az álmainkban is visszatér. Az ételt a szalonna, a méz és a mustár különleges keveréke teszi olyan íncsiklandóvá.
Vágólapra másolva!
Tejszínes-mustáros csirkemell, a kép csak illusztráció! Forrás: Cafedelites

Tejszínes-mustáros csirkemell

Hozzávalók:

  • 6 bőr nélküli csirkemellfilé
  • 190 g házi szalonna, kockákra vágva
  • 150 ml tejszín
  • 230 ml tej
  • 4 evőkanál méz
  • 4 evőkanál mustár
  • 5 gerezd fokhagyma, lereszelve
  • friss petrezselyem
  • 3-4 evőkanál zsír, megolvasztva
  • 2 evőkanál keményítő
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés:

Keverjük össze egy tálban a zsírt, a mustárt, a mézet, a fokhagymát, ízesítsük sóval és borssal.
Amint a keverék jól összeállt, forgassuk meg benne a csirkemelleket. Hagyjuk állni benne egy rövid ideig.
Ha szükséges, tegyünk még hozzá zsírt.
Pirítsuk meg a szalonnát egy serpenyőben, tegyük félre.
Annak a zsírjában pirítsuk le a pácból kivett csirkemelleket, aztán tegyük félre.
Keverjük a páchoz a tejszínt, a tejet, a keményítőt, kezdjük el felmelegíteni.
Akkor lesz jó a mártás, ha besűrűsödik.
Amikor elég sűrű, tegyük bele a csirkemelleket.
Főzzük még 15 percig folyamatosan keverve, majd tálaljuk a ropogós szalonnával és a friss petrezselyemmel.
Fogyaszthatjuk önmagában vagy rizzsel.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!