A neves gasztronómiai portál a következő hibákat gyűjtötte össze:
Tésztafőzéskor mindig a legnagyobb fazékhoz nyúljunk, hiszen legalább 5-6 liter vízre lesz szükség.
Ha nagy edényt választunk, akkor a tésztát sem kell eltörnünk, hogy beleférjen. (Egyébként sem kell: ha csavaró mozdulattal tesszük a vízbe a spagettitésztát, egy idő után szépen magától belecsúszik a vízbe.) Miért ne főzzünk tésztát kis edényben? Azért, mert kisebb edénybe kevesebb vizet kap a tészta főzéskor, emiatt pedig több keményítő lesz a vízbe, amitől a tészta ragacsos lesz. A biztonság kedvéért akkor is válasszunk nagy lábast, ha csak kevés tésztát főzünk!
A tésztafőzésénél hallgatni kell az ösztönökre!
Ne hagyjuk abba a főzést csak azért, mert a leírás szerint 10 perc alatt elkészül; ez csak javaslat, nem kőbe vésett szabály. Egyébként
a legjobb, ha néhány perc után megnézzük a tésztát, és az állagától függően főzzük tovább úgy, hogy kb. fél percenként újra és újra ellenőrizzük.
Macerás, de biztos módszer. Ne feledjük: a kemény tésztát tovább tudjuk főzni, de a pépeset már nem lehet ehetővé varázsolni.
Ha a tésztafőző vízbe olajat teszünk, nem csak a haskörfogatunkat növeljük, hanem gondoskodunk róla, hogy a tészta elveszítse finom keményítő ízét.
Az olaj hatására ráadásul a tészta csúszóssá válik, a szósz nem tapad hozzá, és így ízetlen lesz a végeredmény.
Sózzuk meg bőségesen a vizet,
nem elég egy csipetnyi! Ne aggódjunk a nátriumszintünk miatt: a tészta nem szívja magába a só nagy részét, csak megakadályozza, hogy nyálkás legyen.
Az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, elkészült-e a tészta, ha megkóstoljuk.
A főtt tésztát nem szabad vízzel leöblíteni.
Egyszerűen csepegtessük le egy szűrőben, és adjuk a szószhoz. Mint már fentebb írtuk, a tésztán lévő keményítőréteg megakadályozza, hogy a tészta ragacsossá váljon és azt, hogy a szósz rátapadjon.