Minden, amit a komatálról tudni kell

Egy klasszikus komatál

Ön tudja, mi is pontosan a komatál? Bár egy időre feledésbe merült, ám napjainkban egyre nagyon reneszánszát élő, hamisíthatatlan magyar népszokás elsősorban a kismamák számára nyújtott mindig is komoly segítséget. A Magyar Konyha számba vette a rendkívül fontos gesztust érintő legfontosabb tudnivalókat.

Az ismert népszokásra csak kétféle alkalomkor számíthatunk; az egyik a gyermek születéséhez kapcsolódik.

Eredetileg a még gyenge, magát ellátni képtelen asszonynak néhány napig ételt vittek, hogy megerősödjék. Ez a régi szokás a komaasszony tiszte volt, de vihették a rokonok is. A komatál hordásának és átadásának kialakult a maga szertartása.

A kosárba tett vagy kantáron, szíjon lógó fazekat, a komaszilkét az egyik kezükben fogták. A tetején egy cifra tányérban, illetve a virágmotívumokkal, gyakran felirattal díszített mázas cserép komatáiban levestészta és tyúk volt, természetesen letakarva. A másik kezükben vitték a tésztástálat, melléfogva bort és pálinkát.

A komakendő hosszúkás vagy négyszög alakú tarka mintájú szőttes, néhol gyönyörűen hímzett kendő volt, amellyel a tálat, illetve a kosarat leborították. A kendőt jól kikeményítették, kivasalták. Ha kevés volt a tészta, akkor tál nélkül, a négy sarkánál öszszefogott kendőben vitték.

A komatál küldéséről - mint néprajzi érdekességről - Virág Benedek Kazinczy Ferencnek írott levelében már az 1800-as évek elején megemlékezik.

Az ismert népszokás vidékenként változik, de csak kétféle alkalomkor számíthatunk rá. Forrás: hellovidek.hu

Amikor a komaasszony megérkezett, köszönt, és általában azt mondta: „Hoztam egy kis harapnivalót, hogy erősödjél." A gyermekágyas asszony hellyel kínálta, a komaasszony pedig szabadkozott. „Elviszed a gyerek álmát" - marasztalták, mire az asztal mellé ült. Főtt ételt csak a komaasszony vitt, annyit, hogy az egész családnak jutott belőle. Megvárta az étkezés végét is. A háziak elmosták az edényeket, amelyeket a kendővel együtt búcsúzkodáskor nemcsak visszaadtak, de többnyire még süteményt is csomagoltak neki abból, amit a rokonok hoztak.

Hogy mi volt a komatálon? Ez vidékenként és az anyagi helyzet szerint változott. „A leves nagyon kell a fekvőnek, hogy legyen teje." Disznó vagy marhahúsleves volt az első fogás; a leveshúst a levesben hagyták, ez nem számított külön fogásnak. A húsból álló második fogás töltött vagy töltetlen sült, illetve főtt tyúk és „sült tojás" volt. A sütemény is a komatál elengedhetetlen tartozéka: pampuska, herőce, mákos vagy túrós csík, rétes, túrós lepény, kalács. A bor és pálinka sem maradhatott el.

Nem véletlen, hogy ez a népszokás a gazdaságilag fejletlenebb falvak lakosai közt élt a legtovább. Ma már inkább csak az udvariasság jelképe.

Hiba volna meg nem emlékezni a komatálküldés másik fajtájáról. Fiatal fiúk, illetve lányok kötöttek így életre szóló barátságot.

Ez az ajándékozás főképp tavaszra esett, a húsvét és pünkösd közötti időszakra. Erre utal a komatálba rakott húsvéti tojás, sütemény. A komatál küldése házassági puhatolózást is jelenthetett, a komaválasztó mással küldhette vagy maga is vihette a tálat.

Amikor a komaasszony megérkezett, köszönt, és általában azt mondta: „Hoztam egy kis harapnivalót, hogy erősödjél." Forrás: https://kekesonline.hu/

Somogyban valamikor öt lány vitte, a Palócföldön nyíló almavirág, hímes tojás meg tésztából sült galamb volt rajta, a szemet prominclicukorka jelképezte. A tál közepére kis csörgős korsót állítottak, ebbe mézes pálinkát töltöttek, máshol koszorúba font kalácsot tettek. Szokásos volt a tojás- és a komafacsere; kihegyezett pálcikára még almát és hímestojást is tűztek.

A komatál küldése a néprajztudomány szerint a kereszténység előtti ősi szokás, számos, különböző kultúrákban élő nép hódolt neki.

Az osztrák Alpokban, Bajorországban vagy Svédországban - ahol két komatálat is visznek, hasonlóképpen, mint a Palócföldön - ma is él ez a szokás. Bátky Zsigmond kutatásai nyomán a magyarok valószínűleg a németektől a palócok a szlovákoktól vették át, de a románoknál, a délszlávoknál, az oroszoknál, sőt a Kaukázusban élő csecseneknél is ismerik.