Ez a világ legegészségesebb zöldsége, ami bárki számára elérhető, mégis kevesen ismerik

Vízitorma, torma, élelmiszer,
Fotó: Brent Hofacker
Vágólapra másolva!
A wasabi közeli rokona, ami több C-vitamint tartalmaz, mint a narancs, kalciumtartalomban még a tejtermékeket is túlszárnyalja, emellett vas- és folsavtartalma miatt is kitűnik a legtöbb zöldségféle közül - mégis mi lehet az? Kevesen gondolnák, de az orvosi vízitormáról van szó, melyet nemcsak zöldségként, de gyógynövényként is szokás emlegetni. Ráadásul fillérekért hozzá lehet jutni, akár otthon is termeszthető, így mindenki hozzájuthat, mégis csak elvétve használják. Itt az idő hát, hogy megismerkedjünk vele!
Vágólapra másolva!

Az orvosi vízitorma - közismertebb nevén vízitorma - egyike azoknak a csodálatos növényeknek, amelyeket fűszerként, zöldségként, sőt akár gyógyszerként is használhatunk. Ahogyan korábban írtunk róla, előkelő helyet foglal el a világ legtáplálóbb zöldségféléinek listáján, melyet amerikai vizsgálatok eredményei is alátámasztanak.

Bőven tartalmaz vasat, folsavat és kálciumot, emellett C-vitamin-tartalomban is messze túltesz a paprikán, a káposztán, de még a citrusféléken is.

A vízitorma egyébként a káposztafélékhez hasonlóan a keresztesvirágúak közé tartozik, 

közeli rokona a húsvéti sonka mellé előszeretettel fogyasztott közönséges torma, a kerti zsázsa, illetve a szusizók, illetve gyorséttermek révén mindenki által ismert japán vízitorma, azaz a wasabi.

Ennek megfelelően az íze is a mustárhoz, illetve a tormához áll a legközelebb, azaz meglehetősen csíp.

A vízitorma magjai fillérekért megvásárolhatók bármelyik egészségboltban vagy biokertészetben, és egyszerűen termeszthető otthon. Amire érdemes figyelni, hogy 

a tápanyagdús, meszes talajt kedveli a legjobban. A magokat vethetjük közvetlenül a talajba, körülbelül 6 mm mélyen, így csírázik a legjobban. Folyamatos öntözést igényel,

különben könnyen kiszárad.

Ha cserépben neveljük a vízitormát, tegyünk alá egy tálcát, amiben mindig legyen víz, hetente egyszer pedig felülről is öntözzük meg.

Leveles hajtásait még virágzás előtt kell leszedni. Használhatjuk levesek, tésztaételek, saláták ízesítésére, de rántottában is nagyon finom. Vitamindús, zsenge leveleit pedig érdemes leturmixolni,

 és smoothie-k alapanyagaként felhasználni.

A vízitorma jótékony hatásairól, és arról, hogy azt hogyan lehet termeszteni, a Mindmegette.hu-n további érdekességet talál.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!