Elképesztően jó a Csikiben a havasi rucacomb, vadmálnás lilakáposztával és pityókafasírttal

Vallom, és ebben tényleg sziklaszilárdan hiszek, hogy a sült libacombnál csak egy valami jobb, a sült kacsacomb. Előbbi ugyan omlósabb, utóbbi valamivel keményebb hús, jól elkészítve azonban a bőre ropogós, semmihez sem hasonlítható. Ráadásul mindezt Kézdivásárhelyen, a Csiki étteremben tökéletesen készítik el.

Kézdivásárhelyen, a Csiki Söröző és Étteremben nem árulnak kacsacombot. Havasi rucacombot, méghozzá vadmálnás lilakáposztával és pityókafasírttal azonban igen. 

 

Anélkül, hogy ezt megkóstálták volna, tegyék a szívükre a kezüket: lehet ennél szebben fogalmazni? 

És ez még akkor is igaz, ha városi emberként fogalmam sem volt arról, hogy mit jelent a ruca. Nem fogok magyarázkodni, nem szokásom, mielőtt-e vallomást leírtam volna, vagyis, hogy a gasztronómia, illetve állattartás területén bizony komoly tudásbeli hiányossággal küzdök, gyors közvélemény-kutatást végeztem: megkérdeztem a szerkesztőségben, hogy mi a rucacomb. 10/1. Mindössze ennyien tudták a helyes választ. Persze nem fogom kihúzni magam, hogy nem ismerem a kacsának ezt a szinonimáját, de legalább le mertem írni.

Igaz, azt is le kell írnom, hogy a gyönyörű népviseletbe öltözött pincérnő felvonta a szemöldökét, amikor rákérdeztem, hogy mi az a ruca. 

 

És ha már itt tartunk: lassan közhely, hogy az éttermek jelentős része „családias kiszolgálással” várja a vendégeit. Kézdivásárhelyen azonban egész egyszerűen ez a valóság. És nem csak a Csikiben. Bárhol szólítottunk meg valakit, olyan szeretettel, gondoskodással segítettek nekünk, mintha közeli rokonok volnánk, de legalábbis ezeréves jó barátok.

No de vissza a rucához: tökéletesen volt elkészítve. A hús puha, omlós volt, a bőre pedig ropogott, és ami számomra elengedhetetlen, pont elég sós volt. Mert ugye 

van ez a rossz éttermi beidegződés, hogy mindent nagyon kevés sóval kell elkészíteni, hiszen utólag meg lehet sózni. Csakhogy ez egész egyszerűen hazugság!

Bizonyos – mondjuk így – folyékony halmazállapotú ételeknék (elsősorban levesre gondolok persze, de igaz lehet akár szószokra, mártásokra is) akár működhet is, más esetekben azonban már nem, csak ropognak a sódarabkák a fogam alatt, ráadásul az egyik része túl sós lesz, a másikra alig kerül. Tehát: nem, egy ételt úgy kell megfőzni/sütni, hogy az tökéletes legyen, ne utólag kelljen feljavítani.

És ha már korábban írtam, hogy a sült kacsacomb az egyik legnagyobb kedvencem, azt is hozzá kell tennem, hogy csak abban az esetben, ha kapok hozzá lilakáposztát. Anélkül olyan, mintha a rántotthúshoz nem kapnék majonézt, vagy a bolognai tetejére sajtot. Meg lehet enni úgy is, csak nem sok értelme van.

Maga az étterem így ír:

Igazi ínyencség, egy ünnepi lakoma kihagyhatatlan fogása, a ruca combja. Kacsánkat Tiltott Csíki Vadmálna Vitaminsörben érlelt, párolt lilakáposztával tálaljuk, amely tökéletes kiegészítője a frissen sült, omlós combnak.

Egyetlen szavával sem tudok vitatkozni. Az egész úgy volt kerek, ahogy kihozták. Imádtam. Mindez átszámítva nagyjából négyezer forintba került.

Óriási hiba lenne, ha sörről egy szót sem írnék, hiszen a Csíki sör nem véletlen híres. 

 

Én magam vezettem, így nem volt lehetőségem inni belőle, a mellettem ülők azonban valóban odáig voltak a mézes sörért, ahogy a 100 napig érlelt sörért is és a sörpálinkáért is.

Ha sört nem is, de a sült bordát megkóstoltam. Csak egy falatot, a feleségem azt rendelt. Abban sem lehetett hibát találni.

Ami még igazi élményt jelentetett, az a hamburgerek tálalása volt. 

 

A társaságból többen azt rendeltek, a pincér pedig azt úgy tálalta, hogy a közepébe egy kés volt szúrva.

Hogy ne essen szét harapás közben

- mondta a pincér. 

"És számon van tartva" - tette hozzá azonnal. Méghozzá elég jó arányban, az elmúlt három évben mindössze kettő darab nem került be a mosogatóba az elfogyasztott étel után.