Egészségesnek hisszük, mégis évtizedek óta mérgezzük magunkat vele

Vágólapra másolva!
Már az ókori Kínában is tudták, nemcsak élvezetes, egészséges is a teafogyasztás. Az utóbbi évtizedekben azonban könnyebbé, kényelmesebbé tettük a teázást – ezzel veszélybe sodorva saját magunkat. Egyre inkább úgy tűnik ugyanis, hogy a teafilterekből kioldódó anyagok károsítják egészségünket.
Vágólapra másolva!

A tea jótékony hatásai széleskörűen ismertek és bizonyítottak. Ugyanakkor az, ahogyan teázunk, már közel sem biztos, hogy egészséges. Napjainkban a teafilterek papírból, műanyagból vagy e két anyag ötvözetéből készülnek. A szűrőzacskókba elméletileg csak élelmiszeripai minőségű műanyagok kerülhetnek, ugyanakkor a filtereket közel százfokos vízbe tesszük, tehát a rendeltetésszerű használat során is károsodhat a műanyag, kioldódhatnak az abban található mérgező anyagok. Egy 2019-ben publikált kutatás szerint egy műanyag teafilterből körülbelül 11,6 milliárd mikroműnyag és 3,1 milliárd nanoműanyag szabadul fel. 

tea, teázás
Képünk illusztráció. Fotó: Unplash

Mint korábban írtunk róla, a mikroműanyagok gyulladást és sejthalált, bélgyulladást, szív- és érrendszeri panaszokat, stroke-ot okozhatnak. Mindezek a veszélyek már nem csak a felnőtteket érinti, hiszen a csecsemők és a várandós kismamák is ugyanolyan mértékben ki vannak téve a mikroműanyagok kockázatának. Nemtől és életkortól függően évente 39000 – 52000 mikroműanyag részecskét fogyaszt el egy átlagos ember a legfrissebb vizsgálatok szerint. Igen nagy számok ezek, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a műanyagvegyületek több mint húsz százalékát egészségünkre nézve veszélyesnek minősítette az Európai Unió. Egyelőre beláthatatlan, hová vezet, hogy a mikroműanyagok mindenhol ott vannak – nemcsak körülöttünk, de bennünk is.

Ha nem mondanánk le a teázás nyújtotta élményekről, érdemes megismerkedni a filtereket kiváltó alternatívákkal. Sokan a fém vagy éppen bambuszalapú talpas teaszűrőkre esküsznek, mert ezek kényelmesen, sokáig használhatóak, jól tisztíthatóak és nem károsítják a szervezetünket. A fém szűrő hátránya, hogy gyógynövények mellett nem ajánlott használni. Reneszánszukat élik azok a teafőzőedények, bögrék is, amelyek beépített szűrővel rendelkeznek, de ha más megoldást választanánk, beszerezhetünk vagy készíthetünk százszázalékosan pamut szütyőket, amelyeket sokáig használhatunk biztonsággal, majd ha eljárt felettük az idő, komposztálhatjuk azokat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!