Markunkban fejlődik a fényképezés

Vágólapra másolva!
Pár év alatt hatalmas utat tettek meg az okostelefon-kamerák   Szuperzoom, éjszakai fotózás, 3D képalkotás. Sok időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a telefonok egyáltalán képesek legyenek a fényképezésre, ma pedig már egészen lenyűgöző kamerarendszereket építenek a készülékekbe. Számunkra már teljesen természetes, hogy egyre jobb képeket készítünk a mindig nálunk lévő okostelefonjainkkal. A gyártók nemcsak felismerték és megértették a felhasználók igényeit, hanem igyekeznek lépést is tartani az elvárásokkal. Azonban egy közülük egészen különleges fejlődési utat járt be, a vásárlói szokások követése helyett új trendek megteremtésére helyezte a hangsúlyt az okostelefonos fotózásban.  
Vágólapra másolva!
Forrás: Huawei

A Huawei P okostelefon-sorozatának tagjai – melyekben a fényképezés jelentősebb szerepet kap, mint a gyártó más okostelefonjaiban - minden év tavaszán mutatkoznak be: a 2016-os P9-et 2017-ben a P10-, 2018-ban a P20-, idén pedig a P30 széria telefonjai követték. A gyártó minden új készüléknél arra törekszik, hogy az egymást követő okostelefon-sorozatok valamilyen innovációval szolgáljanak a fényképezés terén, képesek legyenek a korábbinál többet, különlegesebbet nyújtani. A Huawei elsőként a P9 fejlesztésekor működött együtt a német Leica vállalattal, ami a világhírt elsősorban professzionális fényképezőgépeivel szerezte meg. A cég többszáz éves tudásának köszönhetően a Huawei okostelefonjainak kamerarendszere 2016 óta kiváló minőségű Leica lencsékkel működik.

Kezdetben a Huawei P9-en két 12 MP-es hátlapi kamera kapott helyet, amihez képest jelentős fejlődést mutatott a P10 12 MP-es és 20 MP-es két hátsó lencséje. Hatalmas ugrást jelentett a fejlődésben a világ első olyan okostelefonja, amelyet tripla – egy 40 MP-es színes, 20 MP-es monokróm és egy 8 MP-es teleobjektív lencséből álló –hátlapi kamerával szereltek fel. Ez volt a Huawei P20 Pro. A készülék képes háromszoros optikai és akár ötszörös hibrid nagyításra is, amelyet, bár nem volt könnyű, de a gyártóaz idén márciusban bemutatott P30 Pro képességeivel ismét felülmúlt. A készülék forradalmi szenzortechnológiájának köszönhetően a P széria új szupersztárja ötszörös optikai, tízszeres hibrid, valamint ötvenszeres digitális nagyításra is képes, ami egyedülálló az okostelefonok iparágában. A P30 Pro 40 MP-es kamerájának SuperSpectrum szenzora az éjszakai fotózásért, 20 MP-es lencséje pedig az ultraszéles látószögért felel, továbbá a 8 MP-es telefotó lencse mellett egy úgynevezett Time of Flight (ToF) technológiával felszerelt kamera is helyet kapott a készülékben, amely a 3D-modellezést és a mélységérzékelést segíti elő.

Forrás: Huawei

A Huawei évek óta arra törekszik, hogy a kiváló minőségű kamerarendszer mellett egyre több különlegességet biztosítson felhasználóinak. A gyártó által már bemutatott 5G-technológiai-, valamint a hajlítható okostelefonos fejlesztések is számos lehetőséggel kecsegtetnek, így biztosak lehetünk abban, hogy a Huawei az elkövetkező években is forradalmian új készülékeket alkot majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!