A Led panelekről

Vágólapra másolva!
A 2010-es évek talán legnépszerűbb technológiai fejlődése a LED történelemben a panelek térhódítása. A LED szalagok mellett az egyik legnagyobb változatban (méret, szín, szerelhetőség) gyártott lámpatest család. Mivel darabszámban és fogyasztásban itt is a legnagyobb felhasználók az irodák, konferenciatermek, bankfiókok, kórházak, közintézmények, ezért itt érhető el a legnagyobb energia megtakarítás a lámpatest cseréjével. Az itt felsorolt épületekben korábban a hagyományos fénycsővel szerelt armatúrát szerelték, sőt sok helyen még mindig ezt használják. Az ok egyszerű, a kazettás álmennyezetbe a raszteres megoldásnak köszönhetően a süllyesztett lámpatest tökéletesen illeszkedik a mennyezet síkjába. Ezek a tükrös-rácsos 4x18 W-os armatúrák a jó káprázáskorlátozás miatt és a könnyű szerelhetőség okán igazi mindenes megoldások lettek. A lámpatest 4db hagyományos fénycsövet tartalmaz egyenként 18W teljesítménnyel, amik meghibásodás esetén könnyen cserélhetők. Ha ehhez hozzávesszük a gyújtó és az előtét trafó felvételét is könnyen kiszámolható hogy nagyjából 75W-ot vesz fel egy lámpatest. Az alacsony ár és a fényforrás cserélhetősége miatt hamar nagyon népszerű lett. Készült belőle falon kívüli változat is. Ez a lámpatest főleg olyan helyre volt ajánlott ahol műszak kezdéskor felkapcsolták és nap végén lekapcsolták a világítást. Sokszor azonban olyan helyeken is használták ahol a sűrű kapcsolgatás vagy a nagyobb szórásszög miatt ez nem volt indokolt.
Vágólapra másolva!
Forrás: https://www.led24.hu/45w-led-panel-600x600-mm-4000k-3600-lumen-termeszetes-feher-60x60-cm-5-ev-garancia

Amint elterjedt a korszerű LED technológia, itt is megjelent a LED-es megfelelője a LED panel. Ezek a lámpatestek a kialakításuknak köszönhetően szintén besüllyeszthetők a kazettás álmennyezetbe. A LED diódák a panel szélén futnak egy nyomtatott áramkörön, a tápellátásról pedig egy külön driver (tápegység) gondoskodik ami általában a lámpatest tetején kap helyet. A legnagyobb különbség abban rejlik, hogy itt a fényforrásra nem látunk rá és nem is cserélhető szerszámok illetve forrasztás nélkül. Igazi minimál dizájn ez így, a fehér opál felület tökéletesen illeszkedik az általában fehér kazettás álmennyezetbe. A telepítésük is rendkívül egyszerű, a hozzá való tápegységnek hálózati 230V szükséges, a panelt pedig csak ráhelyezzük a mennyezeti fém négyzetre. A nagy előnye ennek a lámpatestnek, hogy teljesen homogén fényt kapunk ami az opál burának köszönhető, illetve sokkal jobb a fényhasznosítása, ugyanis ezek a LED panelek jellemzően 30-45W teljesítménnyel váltják ki a korábban ismertetett fénycsöves armatúrát. A fejlődésnek köszönhetően ez csak tovább fog javulni, hiszen a megjelenéskor még 80 lumen/watt volt az általános, ma már nem ritka a 110-120 lumen/W fényhasznosítás. Vagyis kisebb felvett teljesítménnyel is ugyanazt a fényáramot tudjuk biztosítani. A korábban említett opálbúra gondoskodik arról, hogy a pontszerű kis LED-ek nagy fényfelületen jelenjenek meg, ezáltal kisebb fénysűrűséget okoznak.

Az elején említettem, hogy igen nagy a választék méretben, színben, szerelhetőségben. Utóbbi alatt a süllyeszthető illetve falon kívüli változatot értjük. Továbbá különböző kiegészítők (rugós rögzítő, kiemelő keret, függesztő) segítségével gipszkartonba vagy beton mennyezetre is rögzíthető. Méretben a legismertebb és legnagyobb darabszámban gyártott a 60x60cm LED panel, de megtalálható még a 30x30cm, 120x30cm és a 120x60cm méret is. Színben általában a fehér opál búra a fehér kerettel változat a legelterjedtebb. Ami a színhőmérsékletet illeti megkülönböztetünk meleg, hideg és természetes (semleges) fehér tartományt. Ez utóbbi a legnépszerűbb ami 4000K körüli értéket jelent. Munkahelyeken, irodákban ez az elfogadott. Ettől természetesen eltérhetünk a meleg fehér sárgás vagy a hideg fehér kékes színváltozata irányába. A színvisszaadás értékére viszont alapkövetelmény a 80 feletti érték. Lásd jelölés: Ra>80 vagy CRI>80. Ezek a lámpatestek többnyire beltéri használatra alkalmasak Vagyis IP20 védettségűek. Ami a fényáramot illeti 3600 lumen körül van a belépő kategória. De találkozni 3800-4000 sőt 5400 lumen fényáramú panellel is. A tervezésnél jobb több lámpatesttel számolni a komfortérzet miatt. Vannak követelmények miszerint az oktatási helyiségekben UGR<19 követelménynek kell megfelelni. Ez esetben a LED panel is apró káprázáskorlátozó rácsozattal van ellátva. Ilyenkor a 120°-os szórásszög helyett csak 80-90°-al számolhatunk. Érdekesség, hogy csak a teljesítmény figyelembe vételével becsaphatjuk magunkat, ugyanis a 30 wattos panel ugyanúgy lehet 3600 lumen mint a 45 wattos. A hatásfokot ma már jobban figyelembe kell venni, ugyanis a jobb fényhasznosítás korszerűbb technológiát jelent. Érdemes a fényáramot és a megvilágítást kicsit túlméretezni, hiszen évek múlva a fény gyengülése illetve avulása esetén is elegendőnek kell lenni a mindennapi feladatok elvégzéséhez. A vásárláskor érdemes néhány darabot rászámolni, hiszen az egy gyártásból készülő darabok minden tulajdonsága megegyezik ellentétben a későbbi gyártásúéval. Így egy estleges meghibásodás esetén is teljesen megegyező példányra tudjuk cserélni, hiába kapunk a forgalmazótól 2-3-5 év garanciát a termékre. Nézzük meg továbbá, hogy az élettartamot milyen jelöléssel adják meg. Van ugyanis egy tévhit, hogy az adattáblán szereplő 25.000 óra vagy 50.000h minden berendezés üzemóráját jelöli. Ezzel szemben az élettartamhoz társul egy L és egy B szám. Az előbbi a fényáramcsökkenést jelöli a még működő lámpákban, utóbbi pedig, hogy milyen arányban tapasztalhatjuk a becsült élettartam végén. Például L70 B50 azt jelenti, hogy a LED-ek 50%-a 70% fényáram alá csökkenhet. Ha tehetjük akkor részletesen tanulmányozzuk a gyártók által biztosított adatokat.

Amint az a fenti adatokból kitűnik, a korábban használt fénycső armatúrák helyett Led panellel történő korszerűsítésnél jelentős energiamegtakarítás érhető el és a fejlődéssel további hatékonyság növelés a cél.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!