Vágólapra másolva!
A gyermekek védelmét, valamint a média- és személyiségi jogok sajátos helyzetének vizsgálatát tartja legfontosabbnak az Országos Rádió és Televízió Testület az internetes tartalmak szabályzásánál.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rádió ás Televízió Testület (ORTT) június 19-én hozta nyilvánosságra azt a tervezetet, mely az elektronikus médiumok tartalomszabályzásának irányelveit írja körül. A mintegy 70 oldalas dokumentum fő célja olyan szabályozási környezet előírása, melyben az online médiában is biztosítaná az emberi jogok védelmét, valamint, hogy az elektronikus hírközlésre a hagyományos sajtóval azonos jog vonatkozzon. Körmendy Ékes Judit, az ORTT elnöke elmondta, hogy a testület legfontosabbnak az önszabályozást tartja, ezért a koncepció a lehető legkisebbre korlátozza az állami beavatkozás mértékét. Hozzátette, hogy a korábban többek által hangoztatott vélemény szerint a tartalomszabályzási elképzelés nem az internet cenzúrájára, hanem a jogi szabályzás hiányosságainak eltüntetésére irányul.

A nemzetközi példákat felvonultató tervezet a személyiségi jogok védelme érdekében az online orgánumokra is kiterjesztené a sajtó-helyreigazítási kötelezettséget, valamint egységes sajtójogi szabályzást hozna létre. Nagy hangsúlyt kap a kiskorúak védelme, a koncepció kidolgozói e téren is szükségesnek tartják a jelenleg életben lévő szabályzás hozzáigazítását az internet teremtette új viszonyokhoz.

Körmendy Ékes Judit kiemelte, hogy a dokumentum hangsúlyozottan vitaanyagnak tekintendő, az ORTT a jövőben a szakma és az érintettek legszélesebb köreinek bevonásával kívánja kialakítani a szabályzást. Az elképzelés szerint a vitában az országgyűlés érintett bizottságai mellett az online tartalomszolgáltatók és a felhasználók civil szervezetei is részt vennének.

Letöltés:

Az elektronikus úton végzett kommunikáció tartalomszabályzásának alaptételei

Dokumentum-fájl (780 kb)
ZIP-fájl (308 kb)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!