Mint a legtöbb stratégiai játéban manapság, a Generalsban is megtalálhatóak szerepjátékos elemek. A győzelmek után tapasztalati pontokkal gazdagodunk, melyeket felhasználva szinteket léphetünk. Szintlépés után eddig nem látott technológiák, épületek és egységek válnak elérhetővé számunkra.
Mindhárom frakciónak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Az amerikaiaknak vannak a technológiailag legfejlettebb egységeik, valamint a legjobb légierejük, viszont egységeik meglehetősen drágák. A kínaiak ereje nagy számukban van – amúgy sem elhanyagolható tűzerejű fegyvereik különféle bonuszokat kapnak, hogyha nagy csapatokban támadnak. A GLA-nak nincs légiereje, és egységeik korántsem olyan erősek, mint ellenségeiké. Evvel szemben gyorsak, ügyesen rejtőzködnek, és képesek ellopni a szétlőtt ellenséges egységekben található technológiákat.
A frakciók különleges támadási lehetőségekkel is rendelkeznek. A terroristák például képesek felhasználni a pályákon található civil járműveket, melyeket robbanószerrel megrakva az ellenség bázisára küldenek. Képesek ezen felül radioaktív burokkal bevonni járműveiket, mely így igen nagy pusztítást okoz a gyalogság körében. A kínaiak hackerei képesek pénzt ellopni az ellenség számítógépes rendszereiből, és hatalmas tankjaikra külön védműveket építhetnek. Az amerikaiak pedig például villanógránátokkal vakítják el ellenfeleiket.
A küldetéssorozat meglehetősen rövid, és nem is állítja igazán komoly kihívás elé a profi játékosokat, de az egyedi küldetések kellően szórakoztatóak. Aki még a ’brutal’ nehézségi fokozatban sem találta méltó ellenfélnek a számítógépet, az hadba szállhat természetesen a barátai ellen is.
A játék grafikája egyszerűen lenyűgöző, igaz, kisebb erőművel kell rendelkezni, hogy akadozás nélkül fusson. Mind az egységek, mind a környezet elemeinek kidolgozása nagyon részletes, de a leglátványosabbak a korábbi C and C játékokhoz hasonlón a robbanások. Meglehetősen bizarr látvány, amint a felrobbanó tank mellett álló katonák repkednek szanaszét, mint a virágszirmok a viharban.
A zene és a hanghatások is megállják a helyüket, különösen ami az utóbbit illeti. A zene minden frakciónál más, a kínaiak esetében például tipikus orientális elemeket tartalmaz. Igaz persze, hogy a komolyabb ütközetek alatt aligha fogunk bármit is hallani a fülsiketítő robbanások mellett.
Még csak az elején tartunk az évnek, és a Generalsnak máris meg kell küzdenie az Impossible Creaturessel a legjobb RTS titulusáért, de a két játék hangulatában annyira különbözik, hogy aligha kell komoly vetélytársként tekinteniük egymásra. Hogy aztán az év hátralévő részében akad-e komoly vetélytársa a legújabb Command and Conquer játéknak, azt majd meglátjuk...
Rendszerkövetelmény:
Processzor | P3 800 |
RAM | 128 Mbyte RAM |
HDD | 1.8 GB |
VGA | 32 MB VRAM |
DirectX verzió | Directx 8.1 |