A benyújtott 120 módosítási javaslattal a jogi bizottság arról kívánt gondoskodni, hogy kézenfekvő találmányok, tiszta szoftverek és maga az adatfeldolgozás ne legyen szabadalmaztatható. Csak olyan találmányok részesülhetnének szabadalmi védelemben, amelyek ésszerű műszaki újítást tartalmaznak. Evelyne Gebhardt szociáldemokrata képviselő kiállt az aggódó kis- és közepes vállalatok érdekeiért. - Aki szoftvert szabadalmaztat, az a nagytőke kezére játszik, nem pedig a nagy intelligencia kezére - érvelt Gebhardt, aki maga mögött tudhatta a zöldek és a szocialisták támogatását.
Magosányi Árpád, a szigorítást ellenző egyik magyar szervezet, a Linux-felhasználók Magyarországi Egyesületének (LME) elnökségi tagja győzelemként értékeli a szerdai szavazás eredményét. - Igaz, hogy továbbra is akadnak csiszolnivalók a direktívában, azonban ezekre remélhetőleg sor kerül a javaslat további olvasatai során - véli Magosányi.
A jogszabály a végül elfogadott módosításokkal csalódást okozott a nagy európai technológiai cégeknek, amelyek úgy látják, hogy az európai szoftverfejlesztők hátrányba kerülnek a szabadalmi jogok tekintetében a világ többi részéhez képest. - A világ más részein dolgozó versenytársak védelmet kapnak találmányiaknak a hazai piacon, míg az európai feltalálók nélkülözni lesznek kénytelenek az efféle oltalmat. Ez újabb csapást mér az európai versenyképességre - idézte az AP Anthony Parisht, az Európai Információs és Kommunikációs Technológiai Egyesület elnökét.
Amennyiben a javaslatot jóváhagyják az Európai Parlament és az Európai Bizottság együttdöntési procedúrájának további szakaszán, az elfogadott szabályozást a tagországoknak implementálniuk kell saját jogrendszerükbe.
MTI-[origo]