Vágólapra másolva!
A digitális fényképezőgépek történetében mérföldkőnek számító EOS 300D bemutatásával jelentős sikereket ért el a Canon. Ezt nyilvánvalóan nem nézhette tétlenül a Nikon sem. Lássuk, hogy sikerült a nagy rivális válasza, a D70!
Vágólapra másolva!

A fényképezőgépek közül megjelenésük óta mindig is a cserélhető objektíves tükörreflexes kamerák voltak a legtöbb célra használhatók, ennek köszönhetően mind a hivatásos, mind az amatőr fotósok körében igen népszerűek voltak. Sajnos jó ideig a gyártók - vélhetően anyagi megfontolásból - nem készítettek alacsony árfekvésű digitális tükörreflexes gépeket. Így az EOS 300D meglepetésszerű bemutatása után a Canon alig győzte teljesíteni a megrendeléseket. S ez nem is csoda, hisz az új modell elérető áron kínálta a filmes kameráknál megszokott rugalmasságot és lehetőségeket. Sokan cserélték le ekkor kompaktjukat az új gépre, de sok eddig még ingadozó filmes gépet használó is a digitális fotózás kipróbálása mellett döntött. A hatalmas siker láttán nem volt kérdéses, hogy a versenytársak hamarosan követni fogják a Canon példáját és még több hasonló fényképezőgép jelenik meg.

Forrás: Nikon
Nikon D70




A legfontosabb jellemzők

Akárcsak a tavalyi D100 a Nikon új gépe is 6,1 megapixeles szenzorral működik. Ez némileg kisebb felbontású, mint a Canon által használt 6,3 megapixeles lapka, ellenben fizikailag nagyobb annál (15,6x23,7 mm, míg a Canoné 15,1x22,7 mm), ami akár jobb képminőséghez is vezethet. A nagyobb szenzornak köszönhető az is, hogy a Nikon digitális vázain a kisfilmes optikák gyújtótávja csak 1,5-szörös értékre változik, szemben a Canon 1,6-os szorzójával. Természetesen a D70-ben is kiváló minőségű dioptriakorrekciós optikai kereső található, ami akárcsak a rivális gépek a tényleges kép 95%-át mutatja. A Nikon gépei képesek a keresőbe a komponálást segítő hálót vetíteni, erre egyelőre a Canon még nem gondolt. Ahogy az a profi gépeknél, illetve a komolyabb kompaktoknál is megszokott a kamera CompactFlash (Type I, II, MicroDrive) memóriakártyát használ a fotók tárolására. A maximum 3008x2000 pixel méretű felvételek RAW vagy JPEG, illetve RAW és JPEG formátumban menthetők el.

Forrás: NikonForrás: Canon
Nikon D70 és Canon EOS 300D



Működési sebességben kiegyenlített a verseny, a Canon autófókusz használatakor gyorsabb, míg autófókusz nélkül a Nikon kioldási ideje a rövidebb. Bekapcsolás után a D70 szinte azonnal munkára kész, a Canonnak nagyjából 3 másodperc melegítés szükséges.


Vaku, kijelző, burkolat

Az eddigi eltérések nem mondhatók lényegesnek, viszont a vakuzás terén a Canon csúnyán lemarad. Bár a D70 beépített vakujának fényereje kisebb, minden másban sokkal jobb. Szinkronideje 1/500 másodperc, míg az EOS 300D-vel ellentétben itt lehetséges a vaku fényerejének módosítása, valamint nem csak ez első redőnyre, hanem a másodikra is szinkronizálható a vakuvillanás. Viszont a Nikon sem tartotta fontosnak a stúdió vakuk használatához szükséges csatlakozót.

A D70 LCD-je, mint a legtöbb tükörreflexes fényképezőgépé, 1,8 collos, viszont felbontása valamivel nagyobb, mint a Canoné. A kamera USB-porton keresztül képes a fájlok számítógépre másolására. A felvételek közvetlen (számítógép nélküli) kinyomtatása PictBridge kompatíbilis fotóprinterekkel lehetséges. Bár a Nikon D70 fogásra jóval masszívabbnak tűnik, mint az EOS 300D, mégis szerkezetileg hasonló felépítésűek, vagyis a belső fémvázon műanyag burkolat található, ellenben a komolyabb modellek fémburkolatával. Az energiaellátást lítium-ion akku biztosítja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!