Az IVSZ egyik javaslata szerint adókedvezményeket kellene nyújtani azon exportáló cégeknek, amelyek kutatásfejlesztéssel, illetve szoftverfejlesztéssel foglalkoznak: az elképzelés szerint e cégek esetében az összes közteher nem haladná meg a nettó munkabér 60 százalékát. Az IVSZ szerint ezt az adókedvezményt azoknak a vállalatoknak kellene megadni, amelyek évenként és foglalkoztatottanként több mint 15 ezer euró hozzáadott értéket állítanak elő.
A szövetség azt is javasolja, hogy bővítsék az információs technológiai fejlesztésekre szánt állami forrásokat: az IVSZ álláspontja szerint ugyanis Magyarország unión belüli versenyképessége jórészt azon múlik, hogy milyen pozíciókat szerez az európai információs társadalomban, illetve milyen fejlesztéseket valósít meg az információtechnológiában.
A cégek egyötöde exportál
Kóka János úgy vélte, hogy 2006 és 2013 között a Nemzeti Fejlesztési Terv második ütemén keresztül mintegy ezer milliárd forint uniós fejlesztési forrás vonható be a magyarországi informatikai fejlesztésekre. Az eseményen elhangzott, hogy a magyar szoftverfejlesztéssel foglalkozó cégek 20 százaléka, azaz körülbelül 40 cég exportál. Megfelelő támogatás esetében azonban ez a szám a következő két évben akár meg is duplázódhat. Kóka szerint mindez azért is fontos lenne, mert a tudásgazdaság fejlesztésével a nemzeti össztermék mintegy 10 százalékát előállító magyar információtechnológiai és info-kommunikációs szektor fejlődési ütemét fel lehetne gyorsítani. Az IVSZ felmérése szerint ez a fejlődési ütem jelenleg 10 százalék körüli.