Újra megrendezik a moddingversenyt

Vágólapra másolva!
Október 9-10-én harmadik alkalommal kerül megrendezésre a mod-tech Hall 3 kiállítás és verseny. A rendezvényen egyedi építésű, különleges számítógépeket láthatnak az érdeklődők.
Vágólapra másolva!

A két korábbi kiállításhoz hasonlóan a rendezvény célja, hogy a manapság kapható legújabb, és legkülönlegesebb hardverelemeket mutassa be az érdeklődőknek. Ezek között különleges számítógépházakat, új technológiájú processzor- és videokártya-hűtéseket, vízhűtéseket, és természetesen az alap hardverelemeket, csúcskategóriás alaplapokat, memóriákat és videokártyákat láthatnak az érdeklődők.

A kiállítás egyik fő látványossága a "moddingverseny", ahol Magyarország legelhivatottabb modderei mutatják be számítógép-módosításaikat, sőt némely versenyző teljesen saját építésű házak mutat majd be. A korábbi versenyeken tapasztaltak alapján igen különleges látványra számíthatnak a látogatók, hiszen eddig már láthattunk egérkalitkát, halat, ufót számítógépbe építve, de volt, aki saját gépét építette egy vízzel teli akváriumba, úgy, hogy a gép működőképes maradt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!