Több internetes oldal adott tévesen hírt arról a napokban, hogy a Canon beszünteti az analóg filmes termékek gyártását és fejlesztését. Mint később kiderült, a híradás csupán a cég egyik sajtóközleményének félreértése miatt látott napvilágot: a kezdeti híradások ugyanis arról számoltak be, hogy a japán vállalat a teljesen leáll az analóg fotós eszközök forgalmazásáról, később azonban kiderült, nem egészen erről van szó.
A későbbi híradások szerint a Canon szóvivője mindössze a fejlesztési folyamat felülvizsgálásról beszélt, miszerint vizsgálják az analóg, filmes eszközökre való igényt. Végső döntést majd a kutatás fényében hoznak, bár az mindenesetre tény, hogy jelentősen szűkül az ezek piaca. A bejelentés ilyen olvasata már korántsem számít szenzációnak, hiszen az év elején már két jelentős gyártó, a Nikon és a Konica Minolta is hasonló döntést hoztak.